2017.okt.31.
Írta: rib_zli Szólj hozzá!

Kiszabadultak a csajok

Az alábbi történet úgy kezdődött, hogy meglátogatott legjobb barátnőm, Kitti, akit sokan "csak" mint az esküvőmön hősiesen helytálló, sőt tanuskodó, szép gömbölyű pocakos leányzóként ismerhettek. Történt ugyanis, hogy az esküvőn még burokban jelen lévő második gyermeke 10 hónapos lett - amivel még mindig évekkel fiatalabb, mint nagytesója-, és ezt a szülők (najó, Kitti) úgy kívánta megünnepelni, hogy elszabadul otthonról. A szabadulással pedig meg sem állt 900 km előtt, azaz nálunk landolt Berlinben. Ehhez persze szükség volt a hős apuka és a váltott műszakban dolgozó nagymamák helytállására odahaza, amit ezúton is nagyon köszönünk nekik. 

Szóval ott tartottunk, hogy kiszabadultunk. Én is. 

Első utunk (rögtön a reptérről, ahol felvettem Kittit) a Tropical Islands nevű helyre vezetett, ami egy spa. Mármint elméletben, gyakorlatban ugyanis egy ennél sokkal menőbb helyről van szó: egy volt léghajógyárból átalakított vízipalota. Az alábbi kép szemlélteti az építészeti kialakítást:

20171020_170501-modified.jpg

Szóval a búra alatt egy csomó medence és trópusi növény kapott helyet. Egyiket-másikat azért mi is tartjuk a lakásban, mint azt bölcsen megállapítottuk, dehát attól még elhittük, hogy ezek mégiscsak műcápák között a legboldogabbak. Olyannyira meleg volt így október végén a bura alatt, hogy még egy jegeskávéra is rákényszerültünk. 

20171020_170435-modified.jpg

Nos, folytatnám a hely faunájával, ami a flamingók. Meg voltak teknősök is, meg halak, de kit érdekel, mikor voltak FLAMINGÓK.  

20171020_170746-modified.jpg

A képeket egyébként Kitti engedélyével közlöm, és nagyrészt az ő alkotómunkáját dícsérik.

Szóval: áztunk. Meg áztunk, és áztunk. Néha átmasszíroztattuk a derekunkat a jakuzziszerűen feltörő buborékokkal, a vállunkat pedig a csobogó vízesés verdeste. A víz hőfoka volt az egyetlen, ami néha feledtette velünk, hogy nem Balin nyaralunk éppen, mert ezt olyan németes interpretációban sikerült "épp hogy kellemesen meleg" hőfokon tartani, ami pont 4 fokkal volt hidegebb, mint a török fürdőkultúrán felnőtt magyar fenekünk által megszokott és kényelmes hőmérséklet. Najó, azért nem szenvedtünk nagyon. 

20171020_170357.jpg

Nagy panaszkodásomban elfelejtettem megemlíteni a mesterségesen kialakított homokos partot, mely a medencéket körbevette. Ilyen menő napágyak voltak, és mielőtt megkérdeznétek, hogy ugyan mireföl napágy egy zárt helyiségben, elmondanám, hogy mivel üvegből volt a tető, simán betévednek a napsugarak. Egyesek még naptejjel is bekenték magukat. Láttuk!

rsz_20171020_172434.jpg

Voltunk a kinti medencékben is, de legfőképp csúszdázni. Ezt amúgy leginkább a gyerekek vették birtokba, de ez minket persze nem zavart. Kicsit ugyan leért itt-ott a fenekünk, úgyhogy ügyeskedni kellett, hogy a kétgyereknyi testünket legcsurgassuk a csúszda teljes hosszán, dehát kit értekel, it was fun. 

A helyen amúgy még fellelhetőek a hőlégballonmúlt nyomai. A háttérben látható cucc például nem egy nyalóka, hanem egy felszállt hőlégballon, aminek bele lehetett ülni a kosarába. A kosárból egy vastag kötél lógott ki, aminek a másik végét egy izmos srác fogdosta, és rohangált vele keresztül-kasul a helyen, minek következtében a kosárban ülő emberek élvezhették az ide-oda utazást a levegőben. 

20171027_120109.jpg

Ezen a képen talán még klasszabbul látszik a hely múltja, és a turisztikai célú felhasználása. 

rsz_20171020_170230.jpg

Ezen a képen pedig a beltartalom! Mégegyszer. Igen, ott feküdtünk a napágyon, meztelen lábunk pedig a homokot túrta, miközben szürcsöltük a jegeskávénkat. Megbeszéltük az élet nagy dolgait, nosztalgiáztunk kislánykorunkról, és arról, hogy tulajdonképpen egyikünk sem bánja, hogy múlik az idő, és szaporodnak az éveink. Igen, kedves Férjek, titeket is jól kibeszéltünk, effelől szemernyi kétségetek se legyen. 

rsz_20171020_172430.jpg

Szóval egyszer csak hazaszakadtunk éhesen-fáradtan (mert konkrétan ránksötétedett a helyen, bár még így is nagyon hangulatos volt). Szerencsére az én kis férjem vacsorával várt minket. 

Másnap és harmadnap némi városnézésre adtuk a fejünket. Eltévedtünk például a Schloss Charlottenburgba, ami egy XVII. századi barokk-rokokó kastély. Ez még nem is tenné annyira különlegessé, inkább attól vált feledhetetlenné, hogy milyen jó ízléssel rendezte be Zsófia Sarolta királynő, a Hanover dinasztia sarja, I. Frigyes felesége. Előkelő stílusban, mégis harmonikusan rendezett be egymástól igen eltérő stílusú szobákat, és tudatosan, ügyesen felépítve azt a benyomást, amit a vendégnek kellett éreznie "szerény" hajlékukba látogatván. Persze a porcelánok sem hiányozhattak a polcokról, de ezt a korban nem igazán lehetett kikerülni. Gondolom. 

Bent nem lehetett fotózni, úgyhogy marad a szelfi. 

20171022_150254-modified.jpg

Amúgy cudar idő volt. Meg szép kastélykert. 

20171022_162848-modified.jpg

Najó, azért jó turista módjára bejártuk a "kötelezőt" is. Ide most nem írom le, hol jártunk, tessék kitalálni. 

 

20171021_134134.jpg

Meg ez is megvolt. No csak alulról, mert felmenni nem olyan könnyű. Állítólag egy étterem van a tetejében, ahová nagyon nehéz asztalt foglalni, cserébe még jó drága is. Mondjuk mire oda felér a kaja, amit szigorúan a torony aljában készítenek... Ehelyett inkább shoppingolásra adtuk a fejünket, és hát mindketten találtunk is magunknak örvendetes darabokat :)

20171021_170030.jpg

Utóbbi Dávid szerint leginkább egy túlméretezett spárgára hasonlít(mármint nem mi, hanem a TV torony), és egész Németország legmagasabb épülete a maga 368 méterével. És amúgy a mai napig sugároznak róla/általa TV -és rádióadásokat. 

Ettünk szusit, ittunk avokádós lassit egy thai étkezdében, és egyik reggel Dávid még egy bajor reggelivel is meglepte Kittit. Igen, az ott egy sör. Reggelire. Mert ettől lesz bajor, értitek. 

20171022_101325-modified.jpg

Persze roppant fontos arról is megemlékezni, hogy dolgoztunk. Méghozzá nagyon keményen. Szabásmintákat próbáltunk értelmezni. 

img_20171022_184445.jpg

 

És bár mi az első csókunktól datáljuk a kapcsolatunkat (namármost Dáviddal, nem Kittivel), azért szerényen megemlékeztünk a nemrégiben esedékes első házassági évfordulónkról is.

20171021_205649-modified-modified.jpg

Kittit sértetlenül, kisimulva, és kialudt állapotban adtam vissza a kedves családjának, akinek még arra is volt ideje a fenti programok mellett, hogy befaljon egy 600 oldalas limonádé-könyvet. Kivéve persze, hogy majdnem lekéste a repülőt hazafelé, hajnalban. De az igazat megvallva enélkül nem is lett volna hiteles egy csajos kiruccanás ;)  

 

 

A Spreewald-ban bringáztunk

A hétvégére várt remek időt kár lett volna elpazarolni, így hát útrakeltünk a Berlin körüli vidék legszebbnek mondott tájára, a Spreewaldba. Ez a terület Berlintől délkeletre fekszik, és nagyobb részben biorezervátum. 

spreewald_big.png

Elmentünk vonattal a Tropical Islands-ig, onnan pedig lecsorogtunk Lübenauig kisebb-nagyobb kitérőkkel. 

spreewald_small.png

Az első élmény persze a gyönyörű őszi színek voltak (és a verőfényes napsütés), úgyhogy rögtön nosztalgiáztunk is egyet, hogy de jó volt is, mikor éppen egy éve az esküvőnkre készülődve pont ilyen szikrázó napsütésben és szédítő őszi színekbe öltözött erdőben szedtük a leveleket a majdani asztaldíszekhez Hévízen. De jó is volt!

img_0030_jpg-small.JPG

img_20171015_130757.jpgTakaros kis német falucskákon át haladtunk a természetbe. Itt Dávid még nagyon mosolygott, ami ritka pillanat fényképezés közben. Gyorsan le is kaptam. 

img_20171015_122740.jpg

Az első érdekes élmény egy út szélén a térképet böngészve ért minket: gombák. SOK gomba. És nagyok. Szóval Dávid lelkesen fotózta őket. 

img_0036_jpg-small.JPG

img_0042_jpg-small.JPG

img_20171015_124140.jpg

img_20171015_124057.jpg

 Rengeteg állattal is találkoztunk. Itt például egyértelműen nekem lett volna elsőbbségem, dehát ők még csak tinédzserek, úgyhogy elnéztem nekik az impulzivitást: 

 img_20171015_125032.jpg

Najó, közelebbről még cukibbak:

img_0050_jpg-small.JPG

 

Akinek jó a szeme, az kiszúrja a fűben meglapuló rókakomát is. Bizony nem nagyon zavartatta magát fényes nappal a bringaút mellett. 

 img_20171015_124813.jpg

Apropó, jó szem: a vadlibák is mostanság vonulnak délre, és ezt mindenki láthatja a kép alsó harmadában és középen, akinek ehhez kellően jó a szeme. Volt ám ricsaj amúgy, ezek komoly bulit csapnak költözés közben. 

img_20171015_130946.jpg

 Néhány állat fittyet hány a biorezevrátum státuszra - éppen ott, ahol még a csipkebogyót is csak félve nyaldostuk, mert milyen már, hogy az ember egy természetvédelmi körzet bogyóit fogyasztja -, és simán szétrágja a fa törzsét. Igen, a hódról van szó. Amiből élő példányt is láttunk amúgy békésen úszkálni a csatornában (de ahhoz messze volt sajnos, hogy jó képet készítsünk róla). 

 img_20171015_133334.jpg

Egyszer csak kiszúrtam egy hetyke piros gombát a földön, amiről később kiderült, hogy légyölő galóca volt. Jól megtermett darab, kb. 10 cm lehetett a karimája átmérője. Én életemben először csodálhattam meg élőben azt a gombát, ami annak idején a farkas halálát okozta a mesében, akit aztán minden más állat gyászolt, és engem évekre felkészített halálfogalomból és halálszorongásból. A könyv dekoratőre aztán még nem átallott egy farkas hullát odapingálni a hatás fokozása érdekében. A mesét hirtelen nem találtam meg az interneten, de a képet beilleszteném. Na már nem a halott farkasról... 

 img_20171015_134113.jpg

A természet, a színek és a fények kiválóságán felbuzdulva Dávid is bőszen fotózott amúgy. Ez például a hálószobába készülő fotónk werkfotója. A Mester alkot. 

img_20171015_135759.jpg

Kóricált még egy csomó ökörnyál is a levegőben, meg úgy mindenhol. Itt például a mezőt terítik be:

img_0138_jpg-small.JPG

img_20171015_162809_1.jpg

Három dologról kell még feltétlenül megemlékeznem. Az egyik a múlt héten Berlinen és környékén végigsöprő vihar okozta károk voltak. A vihar amúgy tényleg durva volt (ha már itt tartunk), derékszögig hajoltak a fák, és olyan erős volt a szél, hogy németórára tartva meg kellett kapaszkodnom valamiben, hogy nehogy elsodorjon (mert igen, még ilyen körülmények között is elküzdöttem magam a németórámra). A teljes berlini tömegközlekedés leállt az esti órákban (csak a metrók mentek), szóval képzelhetitek. Na, de ez a vihar természetesen a Spreewald-ot sem hagyta érintetlenül, és itt-ott azért találkoztunk is viharkárok miatt lezárt utakkal. Máshol pedig efféle látvány fogadott minket:

img_20171015_162120.jpg

rsz_img_20171015_162141.jpg

A másik említésre méltó dolog az ebéd volt. Kivételesen nem készültünk, hanem "csak úgy" betévedtünk egy utunkba eső vendéglőbe mert 3 óra magasságában olyan éhes voltam, hogy már magam is nehezen viseltem a hisztijeimet. Dávid Spreewald specialitást evett, ami így nézett ki: 

 

img_20171015_150151.jpg

Rendkívül fallikusnak találtam bizonyos alkotórészeit. De! Azt nem is mondtam eddig, hogy ez a régió a kovászosuborkájáról híres, és ezen a helyen alkalmunk volt megkóstolni. Valóban picit másmilyen volt az íze, mint amit otthon szoktunk enni, de én így sem úgy sem vagyok koviubi fan (és ezt a szót Dávid mindjárt cenzúrázza). 

Én helyben füstölt pisztrángot ettem, ami igen kiváló volt. Nagyon kellemes füstös íze volt, hozzá puha húsa, és a szálkákról könnyen leomló állaga. 

img_20171015_150202.jpg

Harmadik megemlékezésre méltó, és egyben számomra a legemlékezetesebb dolog az illatok voltak. A Spreewaldnak az a része, ahol mi jártunk (Unterspreewald) tele van tűlevelűekkel a nyírfák és a tölgyek között, és van egy vörös törzsű fenyőféle, ami csak Brandenburgban őshonos. Elképesztően finom illat terjeng az erdőt keresztülszelő bicikliutakon haladva. Ezt néha színesíti a kis házikókból kiszűrődő étel illata, a harmatos zöld fű zamata, és mindez keveredik az el-elhaladó motorosok és autósok által kibocsátott szagokkal (már amikor közúton visz a bringaút), és a tehenek, lovak úton hagyott "maradékának" szagával. Nagyon intenzív, és nagyon változatos illatok és szagok váltották egymást végig az utunkon. 

img_0153_jpg-small.JPG

A nap lezárásaként túrófánkot ettünk. És nagyon finom volt. 

img_0159_jpg-small.JPG

Végül az állomásra is elkóricáltunk, és kisvártatva felszálltunk a 120%-osan tömött vonatra, így robogtunk majdnem hazáig. Már csak egy forró fürdő kellett a kádban, és sok-sok csoki és keksz, hogy teljes legyen a napunk boldogsága. 

img_20171015_175330.jpg

 

 No és akkor a végére még a szokásos szelfijeinkkel szórakoztatnánk Titeket. 

img_20171015_171350.jpg

rsz_img_20171015_164212.jpg

 

 

Molyháború, befejező epizód

Mosolyogva olvastam egy kezdő háborúzó cuki történetét az indexen. Amatőr! 

Egyúttal büszkén jelentem, hogy kb. 2 hónapja nem találkoztam mollyal. Najó, múlt héten Dávid lecsapott egyet, de ez simán bejöhetett kintről. 

A tanulságok: 

1. nyilván át kell válogatni a spájz (és hasonló helyek) teljes étel-felhalmozódását, és ami kicsit is gyanús, mert pl. pókhálószerű izék vannak benne, azt ki kell dobni, majd gyorsan levinni a szemetest, hogy ne másszanak vissza. 

2. A maradék, csalogató élelmiszereket (rizs, tészta, aszalt dolgok, müzli, magvak, etc.) be kell műanyagdobozolni, de abból is csak légmentesen záródót szabad használni. Nekem az ikeás jött be, ami több méretben is kapható. Itt jegyezném meg, hogy tényleg kegyetlen és elszánt voltam minden fertőzés-gyanús kajával, böcsülettel kidobtan őket, és még ennek ellenére is felfedeztem kb. 3 héttel később 4db molyt a rizsesdobozban. De legalább a szeparálás következtében nem áradtak szét a spájzban, és nem kellett minden elölről kezdenem...

3. A szekrényben mindent át kell törölni ecetes ronggyal. Meglepően hamar kimegy a szaga. 

4. A visszapakolás után szereljetek fel egy ragadós molycsapdát lehetőleg több helyre is (az egyiket a spájzba). Ez csak tünetjelző amúgy, mert az igazi kárt a lárvák okozzák, amik nem strapálják magukat a papírra mászással, ha van helyette dió. De ha a papírra rászáll egy moly, akkor ismét lehet (kell..) csatát indítani. 

5. Helyezzetek el szagos csomagocskákat (jobbhíjján egy vattapamacs is megteszi) a lakás több pontján. Erre mehet levendula, rozmaring, fahéj (olaj), teafaolaj, de tulajdonképpen bármilyen erős szagú szer megteszi. Ez nálunk (egyelőre) rendkívül hatékony preventív szernek bizonyult, és csak néhány napig van ember-elrettentő szaga. 

+1 ha a fenti akciókat megtettétek, és még mindig van moly, akkor eséllyes, hogy más védett helyen bujkálnak, mert a fát pl. nagyon szeretik. Tipikusan ilyen hely a szekrény háta mögötti rész, ahol minden széltől óvva vannak a dögök. Ekkor nincs más hátra, mint megbolygatni a fészket, és ha felszáll onnan molylepke, akkor szét kell szedni a szekrényt... 

Ezennel a mi háborúnkat befejezettnek tekintem, és kikiáltom a köztársaságot!

 

 

 

Címkék: molyháború

13. nap: Wittenberg és tanulságok

2017. augusztus 27. szombat

A hazamenetelünk napja. De hogy ne kelljen 5 óra alatt lenyomni az utat, megálltunk  Wittenbergben városnézni. Ugyebár itt kiáltotta ki Martin Luther a 95 tézisét, az igen díszes templom bejáratánál - legalábbis így szól a legenda. Ennek az időpontnak mostanság ünneplik az 500. évfordulóját, és épp a másnap esedékes ünnepségre gyakoroltak (gondolom a meghívott evangélikusok), mikor odaértünk, mert emberekből akarják kirakni az 500-as számot, és ennek a koreográfiáját épp bőszen próbálgatták. A templomban van eltemetve maga Luther is, 2.4m-rel a föld alatt. Sajnos Luther "mindenhol ottvan" Wittenbergben, pedig ez a városka adott otthont a XVI. században a Cranach műhelynek is, akik oltárképeket festettek, de nem is akárhogyan. Igazán élethű, mégis fennséges ikonikus ábrázolástechnikával, ami hűen, mégis méltóságteljesen meséli el a Biblia történeteit.

img_0935_jpg-small.JPG

Egy Flammkuchen után már ültünk is vissza a buszra, hogy meg se álljunk Berlinig.

A búcsúzás fájdalmas volt, de megállapodtunk abban, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, sőt Aimée-t és Travist még vacsorára is meghívtuk hozzánk.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat a túrán. Sikerült egyszerre érdekes és pihentető napokat átélni. Érdekes volt, mert rengeteg mindent láttunk, tanultunk, tapasztaltunk, és mégis pihentető volt, mert nem nekünk kellett utánajárnunk a programoknak, leszervezni, időzíteni, hanem csak nyáj módjára követtük a vezetőnket, aki kiváló érzékkel választotta ki a látni- és csinálnivalókat. A legjobb élmény mégis a társaság volt (Dávidnak is és nekem is), hogy intelligens, mégis nagyon emberi kollégákkal hozott össze a sors, akik csak úgy ontották magukból az érdekesebbnél érdekesebb történeteket a templomokról, nyelvekről, ősi asztrológiáról anélkül, hogy bármelyikünk is különösebben beszélt volna arról, hogy mire kapta az ösztöndíjat.

Kéne egy ilyen trip kb. hathavonta, és biztos helyreállna a nyaralós lelki békém. Addig pedig megyünk a kocsmákba nosztalgiázni a többiekkel. 

11-12. nap: Büchenwald, Weimar és Jéna

2017. augusztus 25. csütörtök

Egész délelőtt buszoztunk Weimar felé. Nagyon hosszú volt az út, és a gyomrom nem győzött liftezni a sok kigyorsítunk-lelassulunk szakasztól. Dávid közben podcastokat hallgatott, és türelmesen várta az utazás végét, mint mindig.

A hotelünk igen kellemes hely volt, 5 csillagos, ahol kellemesen keveredett a hagyomány és a művészet. Érkezés után lementünk ebédelni a hotel előtt elterülő kis térre, ahol Dávid Bratwurst-öt ebédelt, én pedig spenótos-sajtos palacsintát. Ez a hotelszoba, és nem a spenótos palacsinta:

img_0933_jpg-small.JPG

Ez pedig a hotel eleje volt: 

img_20170825_184913_small.jpg

Ezután indultunk megnézni a buchenwaldi volt koncentrációs tábort. Először egy videót nézettek meg velünk, ami nagyon informatív volt (és mutattak egy képet, ahol épp a mi hotelünk elülső párkányán szónokol Hitler...). Utána vezetett túrát kaptunk. Ez volt Németország második legnagyobb koncentrációs tábora volt, bár itt nem kivégzésre, hanem munkaszolgálatra ítélték a zsidókat, homoszexuálisokat, fogyatékosokat, és persze a politikai foglyokat. Ezért aztán “csak” 54 000 ember halt meg a kb. 240.000-ből, legtöbben az embertelen munkakörülmények és a járványok miatt. Bár a videó szerint 21000-ren voltak itt a felszabadításkor, szóval nem jön ki teljesen (egyáltalán) a matek, és sajnos továbbra sem értjük a pontos számokat. A felszabadítottak között egyébként 900 gyerek volt, ebből a 2 legfiatalabb 3-3 éves. A gyerekek csak azért éltek túl, mert felnőtt foglyok vigyáztak rájuk. Maga a tábor nem nagyon maradt fenn, mert a házak falaiból származó köveket újra felhasználták az építkezésekhez, de az alapok, és itt-ott a romok azért fennmaradtak. Épült például egy állatkert kb. 4 m-rel a koncentrációs tábor mellett, ahol nagy gonddal tartottak egzotikus és kevésbé egzotikus (pl. medvét) állatokat, és ez bizarr kontrasztot teremtett az állati módon tartott és kihasznált emberekkel. Én az "orvosi szobába" már nem mentem le, nekem így is elég volt az élmény.

Dávid kérésére nem fényképzetem, úgyhogy akit érdekel, itt tud bővebben olvasni a táborról.

 

2017. augusztus 26. péntek

 

Reggel Jénába indultunk a Max Planck intézet három előadását meghallgatni a human history-ról. Ez volt a túra számomra legérdekesebb része. Mindhárom előadás az emberiség történetét kutatásáról szólt, de az egyik a sírokból kiásott csontok alapján számított DNS egyezést (ez az egyik módja ugyanis a népvándorlás utánkövetésének), a másik az írásképet vizsgálta. Ez utóbbi tudós konkrétan azt kutatta, hogy a tengelyek (függőleges ill. vízszintes) a véletlennél többet jelennek meg a betűképben (főleg a függőleges tengely), ami az emberi szem tengelyirány-, sőt szimmetriapreferenciáját jelzi. Egyetlen diára próbálta szerényen felvetíteni az intézet Nature és Science cikkeit – hát nem igazán fért el. Kb. 15 ilyen cikket tud felmutatni az intézet csak az utóbbi néhány évből. Mindhárom kutató nagyon lelkes volt, és átjött, hogy borzasztóan élvezik amit csinálnak és meg is becsülik őket. Azt is jó volt látni, hogy az archeológiáról bennem élő kép, azaz a nagy lyukak ásása és éveken át történő turkálása helyett tudományos módszerekkel, azaz mikrobiológiával és genetikával dolgoznak. Még azt is tudják, hogy a fogkőben megkövesedett baktériumokból (és egyéb szerves és szervetlen anyagokból) visszakövetkeztetnek egy csomó dologra, például arra, hogy mit evett az adott ember életében.

 

Délután szabadprogram volt, mert mi nem mentünk a Goethe házba. Sétáltunk inkább Weimarban. Nagyon szép város, igazán kedvesek és jó állapotúak a 17. És 18. Században épült házacskák. Persze a klasszikus stílusban épült házakra gondoldok, amik a városközpontot igazi open museummá varázsolják anélkül, hogy túlzsúfolt vagy erőltetett lenne.

Hát na, van, aki tud élni:

img_4518_jpg-small.JPG

Ez a kép egy nagyon hideg, a hegyekből érkező, és a sziklákból csak itt-ott (többek között Weimarban) kibújó patakocskánál készült. Úgy hívják, hogy Ilm 

img_0936_jpg-small2.JPG

Ez magának a Kegyetlenségnek a vizualizációja:
img_4506_jpg-small.JPG

Ez is ott készült, és mindig ez a kép jut eszembe, mikor a DeepWork edző azt mondja, hogy ne legyen kacsafenekünk, azaz ne toljuk ki a popsit. Hát ezeknek a kacsáknak biztos nem az én tanárom tanította a mozgást!

img_0958_jpg-small.JPG

A patak menti park egyébként az UNESCO örökség része, és még Goethéhez is köze van, mint amúgy Weimarban mindennek. Viszont cuki kis siklók bújkálnak benne:  

img_4513_jpg-small.JPG

img_0967_jpg-small.JPG

A bauhaus nem a mi stílusunk, ezért ebbe a múzeumba már el sem mentünk. Egészen véletlenül összefutottam Aimée-vel a városban, épp mikor Dávid már (hangosan) azon gondolkodott, hogy hogyan rázzon le és vonuljon vissza olvasni, holott nekem sétálhatnékom volt. Aimée-vel együtt felkerekedtünk, és nagyon jót beszélgettünk arról, hogy hogyan kerültek az USÁból ill. Kanadából Triesztbe (a férje kutatói karrierjét elősegítendő), majd onnan Berlinbe (ugyanazon okból). Mesélt arról, hogy neki egyelőre megfelel, hogy nem dolgozik, hanem “csak” a párkapcsolatuk és a háztartás CEO-ja - ahogyan a férje fogalmazott -, sőt azzal is megtisztelt, hogy beszélt egy “csúnya” vetéléséről még évekkel ezelőttről.

Este búcsúvacsoráztunk Goethe kedvenc helyén (na mégis hol máshol?!). Az étel közepesen finom volt, viszont Mirjam, a tourguide-unk összerakott nekünk egy kvízt a tripről, amit nagyon élvezett a társaság, és még gumicukrot is lehetett kapni a helyes válaszokért. Dávid három pici zacskóval is bezsebelt. Az én férjem! ♥

img_20170825_205256-small.jpg

9-10. nap: Düsseldorf és Würzburg

2017. augusztus 22. kedd

Würzburg felé vettük az irányt, de még “beugrottunk” a Frauenhof IT Security előadására és demonstrációjára.

img_4488_jpg-small.JPG

Hát az első 90 perces cégbemutatást úgy ahogy van elrontották, ami igen elkeserítő volt. A szokásos sales dumát nyomta le nekünk két nagyfejes ember, hogy milyen hatalmas péniszük hírnevük van, hiszen huszonhatmillió díjat nyertek.

img_4486_jpg-small.JPG

Közben egyre fogyott az oxigén a teremben. Viszont utána az egyik laborban dolgozó sráctól igen érdekes beszámolót kaptunk egy olyan projektről, amiben egy chip-et törtek fel (sikeresen). Ezt a rendszert használják fizetésre pl. az istanbuli BKV pay-as-you-go rendszerében. Kiderült, hogy némi célszerszámmal leemelhető a gombocska teteje anélkül, hogy megszakadna az elemről való táplálás (aminek következményeként a másodperc töredéke alatt törlődnének a kulcsok), és némi kódtöréssel visszafejthetőek az adatok, amivel elég jól vissza lehet élni. Például pénzt tenni a kis chip-kártyára. Persze ők etikusan járnak el a felfedezéssel, szóltak a cégnek, nem publikálják a teljes kódvisszafejtést, etc., de ijesztő azért, hogy egy ennyire biztonságosnak hitt rendszer is milyen gyorsan feltörhető.

 

Ebéd után következett  a Dávid által leginkább várt program: az Európai Űrközpont látogatása Düsseldorfban.

img_0641_jpg-small.JPG

Már a bejutás is érdekes volt, elkérték ugyanis az útlevelünket, és semmit nem vihettünk magunkkal, sem telefont, sem fényképezőgépet. A bolygók ábrázolásának plútói update-jét például elég viccesen oldották meg: 

img_0643_jpg-small.JPG

Többet sajnos nem lehetett fényképezni, és erről egy minket folyamatosan követő, és előadások után a székek alatt bombát (??!) kereső biztonsági őr folyamatosan biztosított minket. A csoportvezetőnk egy nagyonneurotikus középkorú német nő volt, akin a mínusz harmadik percben is érezni lehetett, hogy csilliószor elmondta már ugyanazt a szöveget, és ez így már nem sokat mozgat meg benne sajnos. Azért mesélt a Rosettáról, ami az európai üstökös-felfedező rakéta, melynek 1:1-beli (működő) másolatát meg is nézhettük (könnyebb volt ugyanis ezen állítgatni a dolgokat kísérleti jelleggel, mint a valódi Rosettán, amihez 30 perc alatt ért el a jel). Nagyon cuki volt Rosetta ikertesója, kb. 4 m átmérőjű, és volt két szárnya is, amit mások körülöttem napelemnek hívtak.

22 európai ország finanszírozza a szervezetet, plus a NASÁtól is kaptak elég jelentős pénzt, de mióta a NASA inkább magára költi a pénzt, bizony ők is ráfanyalodnak az ázsiai térség segítségére (Putyint azért ők is próbálják kerülni). Utána egy “igazi” kutató is tartott nekünk előadást, ami már tartalmas is volt. Megtudtuk például, hogy a szatelitek olyan érzékenyek, hogy ha valaki morzézne egy 40W-os égővel a Marson, azt képesek lennének detektálni. Egyébként 20 építményük kering jelenleg az űrben, melyek közül egyesek a Földet figyelik pl. éghajlati változások végett (és ezek a sarkok feletti pontok érintésével keringenek), mások pedig épp a Marsot vették célba, és 2030-ban ha minden jól megy, le is szállnak (mármint űrhajóval).

Ezzel a képpel búcsúztunk:

img_20170822_162744_jpg-small.JPG

 

Késő délután értünk Würtzbergbe. Dávid ment a többiekkel vacsorázni, de én inkább némi magányra és hányinermentes könyvolvasásra vágytam, úgyhogy a hotelben töltöttem az estét. Dávid borozott a régi hídon Würtzbergben, mert ez itt így divat. Bő fél liter borral a vérében állított haza, szóval nem kellett ringatnom, hogy elaludjon.

img_0657_jpg-small.JPG

 

2017. augusztus 24. szerda

Reggeli után városnéztünk a világ legjobb tourguide-jával, aki Johnny Depp-re hasonlított. Würzburg-ot a 2. vh. vége előtt 3 héttel, mintegy 2 hét alatt 90%-ban elpusztították. Először a “karácsonyfákat” dobták le az ellenséges csapatok, melyek olyan lövedékek, amik leérkezés után világítottak a földön. Másodjára nagyobb bombákkal szórták meg a területet, amik a háztetőket szaggatták le (a célzáshoz kellett látni, hol vannak egyáltalán a háztetők, és ehhez adták a fényt a karácsonyfák). Harmadjára pedig gyújtóbombákat dobtak le az épületekre, melyek így könnyen és gyorsan porig égtek. Több, mint 5000 ember halt meg (többnyire égett a pincékben) azon az éjszakán.

img_0698_jpg-small.JPG

Ehhez képest a '90-es évek elejére maradéktalanul helyreállították a várost (persze segített a Marshall terv, de egy vesztes háború után ennyi pénzt és energiát az újjáépítésbe ölni akkor is bámulatos teljesítmény - szerintem). Jártunk a Würzbergi Dómban, amit szintén nagyrészt újjá kellett építeni, de ez semmit nem vett le az esztétikai értékéből. A legfényesebb-legfehérebb része az oltár volt, amit az arany díszítések egyértelműen elbarokkosítottak. A hajó testének kétoldalán viszont a hercegprímások szobrai sorakoztak, mert itt ők voltak az egyházi és a világi hatalom hordozói. A templom bejáratánál pedig egy kétembernyi méretű menóra állt megkerülhetetlenül: az itteni zsidó-keresztény barátság jelképéül.

img_0713_jpg-small.JPG

img_0722_jpg-small.JPG

Würzberg amúgy a borok városa, főleg a fehérboroké, és hatalmas, gondosan karbantartott szőlőbirtokok vették körbe.

Egy vega ebédet és power smoothie-t követően beléptünk a Residenz-be, amit 1744-ben fejeztek be, és a herceg-prímás lakásául szolgált (ma a világörökség része). Egy hatalmas, főleg barokk és rokokó stílusban készült épületről van szó.

img_0784_jpg-small.JPG

A “fancy” lépcső fölött (amit csak évente csak 10-12 alkalommal használtak, mikor fontos vendég érkezett) helyezkedik el a világ legnagyobb freskója, a Tiepolo által készített remekmű, mely a négy földrészt ábrázolja a négy oldalon (Ausztrália csak egy sziget volt akkoriban). Mozgalmas, és művészetileg kiváló alkotás (ez egy nehéz perspektíva, de ennek ellenére még illúziókat is sikerült ráesteni, amitől pl. a mai napig anyagnak hat a jól megfestett gipszkarton).

img_20170823_141944_jpg-small.JPG

Itt szintén nem lehetett fényképezni, úgyhogy a plafonon lévő freskóról marad a netes kép: 

Érdemes utánaolvasni, hogy milyen földrészt hogyan ábrázoltak, mert sokat elmond arról, hogy mit gondoltak akkoriban pl. Amerikáról. Ezt pl. itt tudjátok megtenni. 

Jártunk a hercegprímás vendégváró szobáiban, amik okosan voltak megkonstruálva: az 5 szoba közül az első még “csak” szépen díszes volt a hatalmas fali szőttesekkel, majd fokozatosan haladt az ember a legdíszesebb, csupa aranyból és tükörből (ami drágább volt, mint az arany akkoriban) dekorált szoba felé, ami aztán maradéktalanul megtestesítette a hercegprímás hatalmát (és nárcizmusát). Persze ez is szinte porig rombolódott a 2. VH során, de hibátlanul újjáépítették. Jártunk a kápolnában is, ami inkább giccses volt már, mint szép, és a kertben, ami viszont nagyon szép volt.

Magáról a rezidenciáról (és főleg arról, hogy a 2. vh során mennyire megsérült, és milyen bámulatosan tudták újjáépíteni) itt olvashattok. 

img_0779_jpg-small.JPG

Poszt-virágszagolási állapotban pedig így nézek ki:

img_0781_jpg-small.JPG

tána felvitt minket a busz az erődbe, ahol körülnéztünk, de nem volt igazából látnivaló. Majd lesétáltunk a városba, szőlőtőkék között kanyarogva. Ez egy kellemes séta volt.

img_4501_jpg-small.JPG

img_4494_jpg-small.JPG

img_4496_jpg-small.JPG

Lopják a szőlőt!!

img_0819_jpg-small2.JPG

img_0876_jpg-small.JPG

img_0808_jpg-small.JPG

Este borkóstolóra és némi hidegvacsorára érkeztünk a Bürgerspitalhoz. Levittek minket a pincékbe, ahol 150 hatalmas hordó sorakozott, de volt kb. 60db rozsdamentes fémből készült “modern” hordójuk is.

img_0896_jpg-small.JPG

img_0894_jpg-small.JPG

img_0910_jpg-small.JPG

Ők tudhatják maguknak a világ legöregebb borát is, mely 2 db. 1544-ből származó palack (a többi palack is régi, és relikviának számít, de nem annyira mint a két "top" aggastyán). 

img_0924_jpg-small.JPG

Volt egy harmadik plack is, de ezt egy 1960-as borkóstolón “beáldozták”, és egy mit sem sejtő zsűritag azt mondta rá, hogy ez egy kiváló bor, mely biztosan Némeországból, és valószínűleg Frankföldről származik. Pipa. Kb. 60 mp után azonban megecetesedett (jó hát ennyi oxidáció és 500 év azért csak megteszi a hatását). Így lett a bor, azaz a maradék 2 palack a világ legöregebb “iható” bora. Utána velünk is kóstoltattak 8 tételt (bár a legrégebbi is csak 3 éves volt...), de se Dávid sem az én tetszésemet nem nyerte el különösebben egyik sem. A legtöbb bornak volt némi kesernyés utóíze, amit kénytelen vagyok regionális hatásnak betudni. A csoport többségében igen részegnek tűnt a végére, de mi épp hogy becsiccsentettünk csak, mert a kesernyés, sőt füstízű borokat inkább az “este cuvé”-jének adtam, azaz kiöntöttem, mint megittam. Dávid hasonlóan cselekedett. 

Még arról emlékeznék meg, hogy a Würzburg-on átfolyó Majna hajózható ugyan, de csak bizonyos szakaszokon. Ezeket a szakaszokat viszont mesterséges vízbőség alatt tartják, így amikor egy hajó "szakaszt vált", akkor bemegy a kis csatornába, és megemelik alatta-körülötte a vízszintet. Ezt a műveletet itt most statikusan láthatjátok:

img_0873_jpg-small.JPG

 

7-8. nap: Heidelberg

2017. augusztus 20. vasárnap

 

Bonnból indulva a Rajna mentén csorogtunk tovább. Persze busszal, de azt megállapítottuk az ablakok mögött elsuhanó táj láttán, hogy Lorelei fésülködőhelyét egyszer alaposan végig kéne biciklizni. Először a Marksburgi kastélyba mentünk, ami egy 800 éve építeni kezdett, soha le nem rombolt kastély-vár-erődítmény (háborúval ugyanis sosem foglalták el, mindig csak örökléssel vagy vásárlással cserélt tulajdonost).

img_0316_jpg-small.JPG

Tényleg szépen megmaradt a belső tér, így alkalmunk nyílt betekinteni egy középkori kastély lakóinak életébe.

Ez itt a konyha: 

img_4438_jpg-small.JPG

A sarokban látható az irtó modern (!) hűtő. Mondjuk nekem meg ez volt out-of-style, mert még Apu is előszeretettel meséli, hogy mikor kicsi volt, akkor még a kerti lyukba dobált jégben hűtötték a dolgokat, szóval ez a modern hűtő kb. 60 éves lehet + Németországfaktor (20 év) + nemességfaktor (10 év), azaz nem nagyon lehet öregebb 90 évnél. De mindegy. 

img_4441_jpg-small.JPG

A vezetett túra során megtudtuk például, hogy az egyetlen állandóan fűtött szoba a hálószoba volt, ahol egy, a mainál kb. 20%-kal kisebb ágyon kellett elférnie a ház urának és úrnőjének, akik félig fekvő, félig ülő pozícióban aludtak, mert féltek, hogy fekvő állapotban könnyebben meghalnak álmukba, hiszen a fekvés "alapvetően" a halál pozíciója.

img_4442_jpg-small.JPG

A hálóból (is) megközelíthető étkezőből nyílt a WC, aminek az ajtaját nyitva tartották, hogy az épp dolgát végző ember minden további nélkül tudja folytatni a beszélgetést az asztalnál ülőkkel, mivel a beszélgetés megszakítása nagy udvariatlanságnak számított. (A képen látható tourguide-unk (aki nem Dávid) mögött-mellett látható ajtó a WC bejárata). 

img_4443_jpg-small.JPG

Voltunk persze a vallató- és kínzóeszközöket kiállító teremben is, de a már említett Justin fel volt háborodva, mivel a kínzóeszközöket egyrészt nem az istállóban tartották, másrészt nagyon ritkán folyamodtak hozzájuk. Egyébként a hazugok, pletykások illetve a házasságtörők megbüntetésén túl a "szokásos" dolgokat állították ki, mint a kerékbetörésre vagy a két karnál fogva történő fellógatásra szolgáló dolgok. Ez nem a vallatószoba, hanem a kovácsműhely:

img_4449_jpg-small.JPG

Na ez a vallató-eszköz-kiállítás egyik részlete: 

img_4446_jpg-small.JPG

Amúgy volt egy kis kertjük is, ahol többek között fűszernövényeket termesztettek (az itt jelenlévő növények azért nem középkoriak voltak, csak illusztrációs céllal éldegéltek a várban). Ez például egy levendulaóriás, aki hagyján, hogy nálam, de még az öcsémnél is magasabb lenne. 

img_0334_jpg-small2.JPG

Fentről a kilátás sem volt utolsó. 

img_0331_jpg-small.JPG

 

Ebéd után indultunk tovább Heidelberg felé, de nagyon hosszú volt az út, még úgy is, hogy egy másik sofőr vezetett (mert az elsőnek törvényileg jár a 3 pihenőnap), aki nagyságrendekkel jobban, és kevésbé hányingerkeltően gyömöszölte a kilómétereket. Mi megnéztük a Trónok Harcának következő részét a buszon, amit egy kolléga szivárogtatott ki nekünk egy kiszivárogtatott epizód alapján.

 

Valahogy aztán csak megérkeztünk Heidelbergbe, és egy gyors becsekkolást követően indultunk is tovább a sörfőzdébe. Itt szintén vezetett látogatást kaptunk, ami nagyon érdekes volt. Közben finom sörökkel itattak minket, és még perecet is kaptunk.

img_0354_jpg-small.JPG

Volt szó a komlóról, amiből a sört gyártják, és még kóstolni is lehetett nyersen (már majdnem finom volt, cserébe a magoknál megszokott keménységgel ellentétben rágható állaga volt). Aztán a malátáról mesélt, amit pasztilla formájában áztatnak bele a sörbe. Ez rendkívül büdös volt. Olyannyira kézműves a hely, hogy még a cimkéket is maguk "nyalják" az üvegre, és az esküvői üvegmatricázás óta sorközösséget és szimpatizálok minden üvegmatricázóval kínjai közepette.

img_0363_jpg-small.JPG

Pedig állítólag még Kate és William is kapott ajándékba a sörfőzde söréből, mikor Heidelbergben jártak. Mi is kóstoltunk ebből a produktumból - valóban nagyon barátságos ízű sör volt (kísérleti barnasör).

A vezetést ez az úr követte el, aki igencsak szépen beszélt és jókat mondott, úgyhogy megérdemli, hogy megörökítsük az utókornak. A hátteret komló díszíti. 

img_0367_jpg-small.JPG

A látogatás végén megvacsoráztunk. De én inkább a Elsával, egy francia irodalomkutatóval beszélgettem, aki a 16. századi német-francia irodalom egymásrahatásával foglalkozik. Nagyon kedves volt, és töviről hegyére kikérdezte, mire emlékszem a fal leomlása körüli időkből, nomeg mi a családi legenda a felvidékiek kitelepítéséről, amiben ugye mi is érintve voltunk.

  

2017. augusztus 21. hétfő

 

A reggeli. Volt mindenféle "sztenderd" finomság, plusz volt forrócsoki, ami egy helyi készítőtől származik (legalábbis ezt mondják, de én szkeptikus vagyok a kakaópalánták németországi boldogságát illetően. Ha viszont csak az összekeverés volt "helyi", akkor meg nanehülyítsenek). Viszont egy igazi meglepetés is volt: lépesméz! Mármint egy egész fióknyi, amihez vidéki lánynak kellett lenni, hogy az ember tudja, hogyan kell elfogyasztani. A városiaknak oda volt írva az elfogyasztás javasolt módja. 

img_20170822_073901_jpg-small.JPG

 

Reggel indultunk az BASF főhadiszállására Mannheimbe, akik egy kemikáliákkal foglalkozó kutató-gyártó-kereskedő cég, a legnagyobbak között számontartva. Ők kutatnak és gyártanak különféle műanyagokat, aromákat, és textileket, melyeket aztán továbbadnak különböző gyáraknak. A vezetőnk végigvitt minket a gyáron is, ami egy 10 km hosszan húzódó csőszörnyeteg a Rajna partán innen és túl. Elképesztően nagy volt.

img_4459_jpg-small.JPG

Először egy kisebb kiállításra kalauzoltak minket, mely olyan tárgyakból állt, melynek az alapanyagát a BASF állította elő. 

img_4455_jpg-small.JPG

 Szerencsére játékra is volt hely is idő!

És most egy közeli kép:

img_4453_jpg-small.JPG

Majd körbevittek minket az üzemben. Itt tilos volt fotózni, úgyhogy fotóztam. De leginkább a szagok maradtak meg. Például az ammónáé. Nagyon büdös volt. Dávid álla viszont leginkább az 1200 m2 tömény kénsav (egy tartályban) látványától esett le. (erről nem készült már kép) 

img_4475_jpg-small.JPG

Egy periódusos rendszer is ki volt állítva, ahol a nevek mellett szerepeltek az adott kemikáliák is (persze a radioaktív anyagokat ill. gázokat kivéve). (a képen a magyar leányzó, Orsi illusztrálja a használatot)

img_4464_jpg-small.JPG

Egy vega étteremben ebédeltünk, ami nagyon nagyon jó volt. Főleg a trüffeltortájuk. Nomeg a kókusz-ananász hab. Meg a csokihab.

 

A BASF látogatás után Heidelberget néztük meg egy vezetett túra keretében. A túravezetőnk egy nyugdíjazott jogász volt, aki volt szakmáját vélte újra felfedezni a túravezetésben, és ennek megfelelően hihetetlenül felvillanyozta a közönség jelenléte. Rendkívül jó volt a benyomáskeltésben, de nem mondanám, hogy az összes történetét követni tudtam, és sokszor futkosott a hátamon az ideg a stílusától. Na mindegy, ez volt a templom:

img_0415_jpg-small.JPG

Ez meg nem a templom:

img_0435_jpg-small.JPG

 Viszont a tourguide-unk elmesélt egy igen vicces-szerencés történetet. Valamelyik heidelbergi "naccsága" kitalálta, hogy minden alkalommal, mikor férjénke, a hercegnek (? azt hiszem) “balkézről” gyereke születik, kap 1-1 ezüstányért. Kb. 150 ilyen tányér gyűlt össze a végére (hehe), ami igen nagy értéket képviselt (méghogy az asszonyok nem tudtak üzletelni...). Mikor a közelmúltban áruba bocsátották a készletet, Heidelberg városának sajnos nem volt rá elég pénze. Ezért “csak” 2 millió eurót tudtak felajánlani a készletért, amikor nemrég árverésre bocsátották. Ez az árverés New York-ban volt, méghozzá 2001 szeptember 11-én. Ugyebár egész nap a kutya sem járt arra, hiszen a terrortámadás miatt jobb dolguk is akadt az embereknek aznap, mint aukcióra menni. Így este kénytelenek voltak bezárni az irodát, és a kincset az egyetlen ajánlattevőnek adni: Heidelberg városának. Hát így került (újra) a város tulajdonába a gyűjtemény.

A városka egyébként az első német egyetemnek is helyt adott, aminek a jogát a pápától kellett megvásárolni. Ennyi pénze ismét - még akkor sem – volt a városnak, de kapóra jött, hogy akkoriban söpört végig a pestis a környéken, ami Heidelberget a hegyi vízforrásai miatt (nem kellett a fertőzött folyóból inni) elkerülte. A környék falvaiban és városaiban pedig a zsidókat kerülte el, akiket a pestis után az uralkodó némi belépési pénz fejében engedett a városba költözni. Vagyis végül zsidó pénzből fizették ki a pápát, hogy egyetemet alapíthassanak, ami a guide-unk szerint máig polgárpukkasztó tettnek számít. Az alapításra egyébként 1386-ban került sor.

Utána szabadprogram volt, aminek a keretén belül Dáviddal meglátogattuk a heidelbergi várromot (najó, várat, ami nyomokban viszonylag jól kivehető volt), méghozzá ezzel a siklóval:

img_0537_jpg-small2.JPG Ilyen izgalmas pályán keresztezte egymást a felfelé és a lefelé menő sikló:

img_0585_jpg-small.JPG

Ez egy kellemes utazás volt, és az időjárással is szerencsénk volt, mert melegen sütött a nap (ami Heidelberg kellemes mikroklímájának is volt köszönhető).

img_0449_jpg-small.JPG

img_0463_jpg-small.JPG

A várrom szép volt, Dávid nem győzött fotózni.

img_0518_jpg-small.JPG

img_0487_jpg-small.JPG

img_4476_jpg-small.JPG

És volt egy hatalmas hordó is, amiben régen sört tartottak. De már nem. Legalábbis hiába vártam tátott szájjal a sörcseppeket, nem jöttek. 

img_0507_jpg-small.JPG

Aztán lejöttünk a hegyről.

img_0548_jpg-small.JPG

 img_0577_jpg-small.JPG

És ha valaki a sikló "lelkére" is kíváncsi, azt ezzel a képpel tenném boldoggá: 

img_0625_jpg-small.JPG

 

Este még elmentünk közösségileg vacsorázni egy kínai büfébe, de mivel volt velünk egy thai srác, kicsit érdekesebbé vált az étkezés. Utána még elmentünk inni is - mi Dáviddal power drinket ittunk: kikértük az "hivatalos" power drinket, ami sárgarépalé, almalé és gyömbér keveréke volt, majd beleöntöttünk egy-egy felest (Dávid tekilát, én vodkát). Hát igen kellemes volt. Közben jókat beszélgettünk a kanadai Hófehérkéékkel, a túravezetőnkkel és a holland sráccal.

Este ismét jót aludtunk. Az első hotel, ahol tényleg kényelmes az ágy.

img_0351_jpg-small.JPG

5-6. nap: Bonn és Aachen

2017. augusztus 18. péntek

 

Dávid ismét nem aludt jól, pedig most egy viszonylag kényelmes ágy is jutott nekünk. A gyors reggelit követően (én tegnapról annyira tele voltam, hogy most 3 napig nem fogok enni...) már indultunk is Bonnba busszal.

 

Délben érkeztünk a Humboldt alapítvány központi épületébe, ahol igazán kedves emberek fogadtak minket. Leültünk (egy másik buszos csoporttal együtt) egy nagy terembe, ahol állítólag a számunkra pozitív bírálati döntés megszületett. Ettől kicsit megborzongtam. Aztán beszélgettünk egy amerikából érkezett kutatóval, aki a sejtfalakban található proteinek vándorlását kutatja. Fizikusként. Nomeg a feleségével, aki félig angol. Megebédeltünk ezen a helyen, és ittunk igazán finom bort is (amivel még Dávid is roppant elégedett volt). Mi képet nem készítettünk, és az ott készült képeket még nem küldték el nekünk (ha megkapom, pótolni fogom). 

Utána elmentünk egy kiállítást megnézni Bonn mint főváros történetéről. Ezt sikerült 5 nagy vitrin mögé szorítaniuk, és bár az idegenvezető próbált kitenni magáért, hogy sok sztorit meséljen a történelemből, hát nem igazán rágtuk közben a körmünket az izgalomtól.

img_4396_jpg-small.JPG

Utána elmentünk megnézni az autókiállítást, amiről én belépés nélkül is sejtettem, hogy unalmas, de Dávidnak végig kellett járnia, hogy ugyanerre a következtetésre jusson. Néhány autó, sok kép, és relikvia ugyanis egyikünket sem dobta fel különösebben. Kivéve Günter Jauch TV-s bemondó jogosítványát, ami állítólag menő volt.

img_0212_jpg-small.JPG

Mindegy, álljon itt még néhány kép a rend kedvéért:

img_4408_jpg-small.JPG

img_4404_jpg-small.JPG

(A fenti képen azok a zászló-variációk látszanak, amiket az egyes delegációk ill. "nagyságok" hordhatnak. Nem mindegy ugyanis sem a méret, sem a minta elhelyezése...)

img_4402_jpg-small.JPG

A fenti képen nincs mit magyarázni. 

 

Késő délután irány a szállás, majd valahogy rávettek, hogy látogassuk meg a kölni dómot, ami Bonnhoz igen közel volt és rövidke sétákkal elérhető (mi a vonatállomáshoz laktunk közel, a dóm pedig szintén, csak Kölnben). Magunkkal vittük (najó, jött magából) Justin is, aki egy Norvégiába szakadt holland scholar, és történetesen középkori templomok művészetével foglalkozik. Nem hátrány tehát, ha az ember vele nézi meg a kölni dómot.

img_4410_jpg-small.JPG

A dóm maga igen impresszív, és eredeti gótikus stílusban épült (vannak ugyanis "csalós" gótikus stílusok Justin szerint, amin ő a neogótikát érti. Ezt már csak én teszem hozzá, hogy akkor a berlini "hipszter retró" biztos nagyon zavarja...).

img_4412_jpg-small.JPG

De már a 4. században állt a helyén egy templom, amire aztán rendre ráépítettek.

img_4411_jpg-small.JPG

Csak a rózsaablakokat nézve is igen komoly történet tárult elénk: a reneszánsz díszítésektől a modernig (ami színes kockák random egymás mellé helyezését foglalta magában, az én legnagyobb bosszúságomra). Ez a világ 3. legnagyobb dómja. Itt őrzik a három királyok csontait egy díszes ládában - legalábbis ez az ereklye tette híressé a dómot, mondta Justin.

img_4431_jpg-small.JPG

tt található továbbá a Gero-kereszt, mely 970-ből származik (amikor mi még pogány módjára rúgtuk a port a Kárpát-medencében...), és ez a mai napig a legrégibb monumentális (legalább ember méretű) kereszt az Alpoktól északra. Amúgy elég puritánul nézett ki maga a kereszt, dehát abban az időben még messze volt a barokk kor.

img_0227_jpg-small.JPG

Az egyik hajóban kapott helyet az Antwerpenből rendelt, fából készült és kihajtogatható ikon-oltár, ami bámulatos részletességgel volt kidolgozva.

img_0233_jpg-small.JPG

A részletes kidolgozottság a dóm minden kis zugára jellemző volt egyébként, sőt még a nagy magasságokban található részekre is, ami jelzés, hogy ezek a műalkotások nem is annyira az embereknek, mint inkább Isten gyönyörködtetésére készültek.

Kb. este 11-re értünk haza (még megvacsoráztunk Kölnben), és hát ismét nem kellett altatni minket.

Még a szállásról ejtenék néhány szót: egy nagyon '70-es évek beli szállodába csöppentünk, amit sötétkék folyosószőnyegek, és faux-d’or díszített. A fürdőszobában még ott volt a hamutartó, amit már csak azért sem lehet "csak úgy" leszedni, mert a megfúrt csempét nem tudják "csak úgy" kicserélni, hiszen minden márványból van. Íme. 

img_0299_jpg-small.JPG

A WC lehúzó is egy elfordítható karocska, a kád dugója pedig mágnessel tapadt a helyére nemhasználat idején. Az ágy melletti komódban volt régen a rádió (milyen menő lehetett...) de mára már csak egy villanykapcsoló díszíti a beszögelt helyet.

 

2017. augusztus 19. szombat

Reggeli után Aachen felé vettük az irányt, ahol ismét tourguidingban részesültünk. Felejthető volt információtartalmilag, csak annyi maradt meg, hogy Nagy Károly. Nomeg a csokik, amiket túra közben osztogatott. Sajnos némi mogyoró is volt a csokikban, amik nem sokkal később megtette hatását allergia formájában, dehát túléltem.

Ez az aacheni dóm egyébként, aminek az a nevezetessége, hogy szépen látszanak rajta az egyes hozzáépítések a különböző századokban.

img_0247_jpg-small2.JPG

Nekem mondjuk a bizánci hatású belső díszítés jobban tetszett, mert ezt aztán tényleg nem várná az ember egy, a 12. században épülni kezdett kis kápolna belsejétől. 

img_4430_jpg-small.JPG

 

img_4427_jpg-small.JPG

Az ebéd fantasztikus volt, a La Jeunesse-ben ettünk Flammkuchen-t (én kecskesajtos-mézeset, Dávid olaszosat, azaz bioszalámi, olivabogyó, paprikaszálak kombinációját), majd egy borsos-vaníliás fagyival feltálalt belül forró csokis szufflét. A háttérben szólt a kellemes jazz, s közben jókat beszélgettünk. Például az utazásokról, például Olaszországról, például arról, hogy nem csak nekem vannak ellenvetéseim Rómával kapcsolatban. Pedig állítólag Nápoly még kicsit rosszabb is.

Búcsúzóul még ittunk a helyi gyógyvízből, aminek záptojás szaga volt (tudom, kén), és borzalmas íze. Persze Hévíz után az ilyesmi nekünk már "megszokott", mondanám, de ezt nem lehet megszokni. Innen folyt: 

img_4423_jpg-small.JPG

Ebéd után az SPD párt egyik kampánymanagere beszélt nekünk a választási rendszerről, de főleg ezen belül az SPD pártról. Kemény kérdéseket kapott, és nem voltak kimondottan meggyőzőek a válaszai, főleg az egyre erősödő német rassziszmussal kapcsolatban. Ez a program is felejthető volt.

Miután visszamentünk a hotelbe, az emberem elszaladt szendvics-vacsoráért, én pedig lementem úszni egyet a hotel spa részlegébe. 15m-es volt a medence, szóval kicsit gyakran kellett irányt váltani, de azért jól esett.

Este a brühli kastélyba mentünk Kristian Bezuidenhout szóló zongorakoncertjére. A palota a maga módján gyönyörű volt: tele rokokó szobrokkal, freskókkal és festményekkel. Mindenhol részletgazdag, mégis egységes, ami a kívülről beszűrődő lemenő nap fényében még gyönyörűbb volt. Ez az a kategória, ami elmondva (leírva) borzasztó giccses, a helyszínen mégis volt valami varázsa. 

img_20170819_194753_jpg-small.JPG

Ilyen volt belülről: 

img_20170819_195928_small.jpg

schloss_bruhl.JPG

C.P.E Bach-hal kezdődött a műsor, majd Haydn-nel folytatódott. Előbbi kicsit unalmas volt, utóbbiról pedig azt gondolom, hogy "illik" szeretni, de amúgy egy doktori munka a zeneakadémián: értem én hogy szép, de mégsem áll össze legbelül. Sajnos nem segített az élményen a fortepiano sem, ami úgy köpködte a hangokat (az amúgy egész jó akkusztikájú helyiségben), mintha fadugókat lövöldözne a falakra. A végén jött Mozart egy hosszabb zongoradarabja. Egészen lelkes lettem, mikor meghallottam a vidám, kedves hangokat ugrálni. Mozart zenéjének játékossága könnyedén beleillet a rokokó díszítésbe, annak mozgalmasságába, a felfelé törekvő indák közé, így jókedvűen hagyhattuk el a koncert helyszínét.

img_20170819_214742_jpg-small.JPG

4. nap: Wattensee és Münster

2017. augusztus 17. csütörtök

 

Reggel felkerekedtünk Münster felé, de előbb még megálltuk a Wattensee-nél. Ez egy olyan hely - a világörökség részeként - ahol a tenger apálykor kilométerekre visszahúzódik, és homokos-iszapos területet hagy maga után.

img_4370_jpg-small.JPG

Nagyon érdekes ennek a területnek az élővilága is, amiről már a vezetőnk mesélt. Tele van ászkarákokkal például, akik kis pocsolyákban lébecolnak egész nap.

img_0197_jpg-small.JPG

Volt ott nagy (kb. 15cm hosszú) kukac is, mely kékesen csillogott.

img_4372_jpg-small.JPG

Ezek lyukakat fúrnak a homokba, és a kifelé vezető járatokon át kukacformába köpködik a homokot. Ez állítólag a madarak megtévesztésére szolgál, akik így homokkal eltelvén már nem vágynak maguka a kukacokra. (ezt a sztorit a kollégáimnak is elmeséltem, és azóta legendává nőtte ki magát a hős kukac, aki homokkal sz@rja tele a partot, hogy így élje túl a ragadozók támadását. Azt hiszem van ennek némi áthallása az akadémiai világ "bizonyos rétegeinek" túlélési stratégiája felé, avagy hogyan érvényesüljünk a "publish or perish" világában). 

img_4375_jpg-small.JPG

Aztán kézbe vettünk tarisznyarákot is, ami végigment az emberek tenyerén - már aki hagyta. Persze sok embert nem lehetett rávenni a rákfogdosásra de mi bátrak voltuk, a rákok meg cukik (aztán megharapták a tourguide-unkat, de az már egy nagyobb (értelmesebb?) példány volt).

A homokos síkságon túl volt egy sziget - mi oda nem mentünk, de állílag 36 ember él rajta, és a gyerekek még iskolába is járnak.

A síkságon átfutott több folyó is, ahol a víz tör be és ki apály illetve dagály idején.

img_4379_jpg-small.JPG

Kb. 1.5 km-t gyalogoltunk be, majd ugyanennyit kellett kifelé gyalogolni, de ezt már időnként bokáig süppedő iszapban, és szakadó esőben.

img_4387_jpg-small.JPG

Bőrig áztunk (még esőkabáttal is), de aztán jó volt leszáradni és snapszozni a buszon.

img_4383_jpg-small.JPG

img_4385_jpg-small.JPG

Időnként ilyen iszaptengeren kellett átsétálni.

img_0201_jpg-small.JPG

 

A Münster felé vezető út viszont nagyon hosszú volt (4 óra), nekem szakaszosan volt hányingerem (ez a buszsofőr stílusának volt betudható, aki előszeretettel adott gázt, majd vette le a lábát a gázról...), Dávid pedig hallgatta a podcast-jait. Valahogy mégis eltelt az idő, és megérkeztünk. Münsterben csak egy éjszakát töltöttünk, mielőtt az igazi cél, Bonn felé indultunk volna. Münsterbe este értünk, és épp hogy gyorsan meg tudtuk nézni a városkát, mielőtt beültünk volna vacsorázni, majd bedőltünk volna az ágyba. Az épületek (Dóm és Town Hall) nagyon szépek voltak, szépen kidolgozott facade-ok, szobrocskák és faragványok díszítettek mindenfelé. Láttunk 3 rácsot felhúzva a dóm tetejére. Ezekben állítólag embereket égettek 1534-ben, akik történetesen korai anabaptisták voltak, majd húzták fel elrettentésül testüket, a ketrecek pedig elrettentésül a mai napig a torony tetején láthatóak.

Egy sörfőzdében kötöttünk ki vacsorázni, ami finom volt, de a társaság még jobb. A hotelben induláskor ugyanis összefutottunk az amerikai-kanadai párral (Travis és Aimée), akiknek mint kiderült a kellemes társaság mellett humoruk is van. Meséltek a lifeguard élményeikről, a mountainbike biciklis versenyzős korszakukról, Amerikáról, Kanadáról, és végül a sráccal még a kutatásról is tudtunk beszélni, szóval tényleg inspiráló volt a társaságuk. 

 

2.-3. nap: Hamburg

2017. augusztus 15. kedd

Jól aludtunk. Dávid némi noszogatás hatására fel is kelt, és lementünk reggelizni, ami nagyon jó volt. Azt állította, hogy az étkezési szokásaimból sosem fogja megtudni, hogy terhes vagyok-e, mert annyira bizarrul keverem az ízeket. Nem is értem, pedig a sajtoskenyér tormával opciót szabadalmaztatni kéne.

Reggeli után felkerekedtünk Hamburgba, méghozzá az NDR-be, azaz az észak-német közszolgálati TV stúdióiba. A vezetett túra során láttuk a sminkszobát (sok-sok fénnyel kevert tükörképek), a hírstúdiókat, és a magazinműsorok kanapéit. Elmondták, hogy 1 perc hír kb. 4000 euróba kerül. Biztos minden euróból kamerát vesznek. Vagy világítást. 

img_0073_jpg-small2.JPG

Persze hülyéskedni is lehetett, pl. kék háttér elé beállni, pl. kék színű ruhában, és akkor pl. semmi nem látszott az emberből. Ezen a képen nem úgy tűnik, de higgyétek el nekem, hogy így volt. 

img_4288_jpg-small.JPG

Végre azt is megtudtuk, hogy miért kell havonta 17.5 euró közszolgálati díjat fizetni a médiának. Állítólag ez Hitler "öröksége", ugyanis az erősen centralizált (és Berlinközpontú) médiát könnyű volt kontroll alatt tartania a diktátornak, és az így szervezett média nagyban hozzájárult a propaganda terjedéséhez, vagyis tulajdonképpen a náci rendszer fennmaradásához. Ezt elkerülendő a mai média erősen decentralizált (összeen 9 régióra van bontva, amiből mi a "legmenőbbet" (?) láttuk), és véletlenül sem kerül semmilyen fontos épület vagy szervezet Berlinbe, mivel "nem jó, ha a média közel van a politikához". És hát ezért kell fizetnünk havonta nekünk kisembereknek, hogy véletlenül se függjenek anyagi értelemben (se) a kormánytól. Ezt a Hitler-dolgot itt nagyon komolyan veszik, és többször is elmondták, hogy az efféle visszaélés a médiával nagy traumát okozott nekik. Részben ezért most már csak Dávidot engedik oda a vezérlőhöz, senki mást. 

img_4282_jpg-small.JPG

Még több kamera egy másik stúdióban: img_0078_jpg-small.JPG

 

Ezután átmentünk a Hamburg Tafel-be, ami a hamburgi szegények (főleg hajléktalanok ill. alacsonyjövedelműek) számára létrehozott szervezet, mely a gyárakból, boltokból felajánlott élelmiszert juttatja el a rászorulóknak. Mi a központi raktárban-elosztóban voltunk. Tele volt műanyag rekeszekkel. Kiderült, hogy olyan áruk vannak itt, mint pl. egy finom jam, aminek a cimkéjén nem volt elég piros az eper, ezért leselejtezték és itt landolt. Így lett 4 hatalmas kartonnyi selejt, melyet a szegények kapnak meg. De pl. a nemrégi hamburgi G20-ról maradt ételek is itt várták további sorsukat (már amit a rendőröknek szántak, de azok nem ették meg). A raktáron lévő áruk közül semmi sem járt le szavatosságilag, épp csak "gyári hibás" - pl. 10g-mal kevesebb cukor van benne, mint kéne (az 1 kg-hoz). Az itt dolgozó 150 ember és egy kb. 10 fős "board" csapat önkéntes alapon dolgozik. A mostani CEO például egy egészségbiztosítási cégnél dolgozott, de ott úgy ítélték meg, hogy a "modernizációt" nem tudná kellőképp képviselni, ezért inkább kifizették neki a nyugdíjig hátralévő 6 évet. Ő meg eljött ciíjóskodni ehhez az önkéntes szervezethez. Persze fizetés nélkül. Általában egyébként nyugdíjasok dolgoznak itt, illetve fiatalok, akik inkább a kiszállításban segítenek.

20988406_1596723190389746_9042170689420307166_o.jpg

És íme egy csoportkép is a csapatról (persze sem az előzőt, sem ezt nem én csináltam). 

20934767_1596723207056411_3643017399711535784_o.jpg

Radler. Mert ihatnékom volt, de nem találtam a menün. Kérdeztem a pincért, mire kissé önérzetesen közölte velem, hogy azt errefelé Alsterwasser-nek hívják. Ami valahol érhető, hiszen itt folyik az Alster, amiről az ital a nevét kapta. Csekkoltuk, és a Zinternet is azt mondta, hogy bizony van egy demarkációs vonal kb. Berlin magasságában, ami Radlert és Alsterwassert elválasztja egymástól Németországban. Kigondoltavolna. Tanuljatok hát Ti is velünk!

 

 

2017. augusztus 16. szerda

Elbuszoztunk a klíma-komputációs-centrumba, még mindig Hamburgban. A "klíma" egyébként az időjárás és a statisztikai szimuláció-predikció keveréke, némi vizualizációs mágiával fűszerezve. Igazán érdekes volt. Egy 1.5 órás előadással kezdtünk, ahol megtudtuk, hogy 3 szcenárióval számolnak a globális felmelegedés jövőét illetően (Dávid szerint szcenáriót számolnak). Az egyik a borzasztó optimista szcenárió, mely a párizsi egyezmény teljes betartásán alapul, és 20-30 éven belül negatív emisszióval kalkulál (a CO2 kibocsátás nullára csökkentése, +növények CO2 megkötétse által, a lenti képen zölddel jelölve). Még így is kb. 10 évig fog emelkedni az átaghőmérséklet, és csak 50-60 év múlva áll vissza arra a szintre, ahol kb. 20 éve volt. A pesszimista scenárió szerint minden marad úgy, ahogy jelenleg van (trumprulez, pirossal jelölve). Ez elég félelmetes képet festett, mivel meredeken emelkedik a hőmérséklet, ezzel párhuzamosan pedig szárazságot, sőt bizonyos területek szinte teljes csapadékmentességét jelzi előre. 

img_4300_jpg-small.JPG

A kibocsátott CO2 miatt (és a háztartási vízkőoldók, tisztítószerek etc. miatt) elsavasodnak az óceánok, a kagylók, rákocskák etc. nem tudnak kifejlődni, és ezáltal az óceán élővilága elkezd kipusztulni, aminek az emberekre is hatása lesz. A harmadik szcenárió a kettő között van (a fenti képen sárgával jelölve), de még ennek is csak 50-60 év múlva érződik majd a kedvező hatása.

img_4297_jpg-small.JPG

Az előadás után megmutatták nekünk a számítógépeket, amik a kalkulációkat végzik, és az adattároló, archiváló rendszereket. Ezekről is meséltek egy kicsit. (a lenti kép bal oldalán a tourguide-unk látható amúgy) 

img_4308_jpg-small.JPG

img_4304_jpg-small.JPG

Természetesen jól állnak a Top500 számítógép-kapaciási listán (ezen a napon éppen 38. voltak) meg hű meg há a processzormagok száma és a tárolási kapacitás. Az avatott szemnek (=Dávid) inkább néhány másik dolog tűnhetett el. Egyrészt a tárolók adatátviteli képessége (0.5TB/s wow), másrészt hogy az egész rendszer vízhűtéses, a hőcserélők a tetőn vannak. A gépterem szinte halk, de csak relatíve ahhoz képest, mintha ventillátorok hűtenék, mert amúgy hangos. Ja meg ahhoz képest elég kicsi az egész, 90 szekrény. A szemfülesek az alábbi képen szúrhatják ki, hogy hőcserélők vannak a tetőn. Naugye. 

img_4309_jpg-small.JPG

Az ebédet már az Elba partján, Fischbrötchen formájában fogyasztottuk el. Igazán friss és finom volt. Valami titkos adalék is lehetett benne, mert Dávidot sikerült rávennem némi szelfizésre.

img_20170816_134303_jpg-small.JPG

 És nyilván mindig úgy kell, hogy a szemünkbe süssön a nap, hiszen úgy lesz optimális az árnyékok  elrendeződése. Ezt időnként csak némi kreatív fotózással lehetett elviselni. 

img_20170816_133843_jpg-small.JPG

Ja, amúgy háttérben a hamburgi kikötő. 

Ebéd után hajót béreltek nekünk, és kihajóztunk ebbe a bizonyos kikötőbe. A hamburgi a világ 13. legnagyobb kikötője (de az első 10 Ázsiában van). Szép volt szép, de Rotterdam után engem már őszintén szólva nehezen lehet lenyűgözni (menjetek Rotterdamba kikötőtúrára!!).

img_4312_jpg-small.JPG

Itt készül valami. Fejben biztosan: 

img_4317_jpg-small.JPG

(Olyan jóképű az én férjem! <3 )

Azért láttunk régi raktárépületeket, amiket felújítva tártak a nagyközönség elé. Nomeg pakolóhajókat, konténertömegeket, és hajószerelő hajókat:

img_4336_jpg-small.JPG

(A hajószerelő hajókat vajon ki szereli a vízen? A hajószerelő hajószerelő hajó?)

img_4344_jpg-small.JPG

A fenti képen már a kipakoló daruk láthatóak, amiket szépen lehajtanak, ha meló van (a jobb oldalon talán jobban látszik).

Nem tudom feltűnt-e a hatalmas csoda amúgy a képeken: hétágra sütött a nap Hamburgban!

 Még ezt akartam megmutatni: ez állítólag a világ legnagyobb yacht-ja, és különlegessége, hogy az úszómedencét lehet liftezni a 4. és az 5. emelet között. Hogy minek, azt nem mondták el. img_4348_jpg-small.JPG

Ja, meg a pláza! Ami így néz ki: 

img_0130_jpg-small.JPG

 

A hajótúrát sajnos nem a shoppingolás, hanem egy városlátogatás követte, szintén vezetett túra keretében. De én inkább a magyar leányzóval beszélgettem, aki 18 hetes terhes, és jogász (az ösztöndíjat a biológus férje kapta). Csak egy ilyen hangulatképet kaptok ennek illusztálására:

img_0120_jpg-small.JPG

Jártunk - többek között - Michael-nél, aki az arkangyalt hivatott megörökíteni szobor formában, de a helyiek roppant lazán (szinte berlini hipszterséggel) viszonyulnak hozzá.

img_4356_jpg-small.JPG

Szép volt belül a templom, egészen mennyei hangulatot kölcsönzött neki a fehér fal - arany díszítés kombináció, a lehető legegyszerűbben megalkottott oltárral és az orgonákkal. Volt hozzá hang is, de inkább random billenyűket nyomkodott rajta a művésznő, minthogy zenének nevezném.

img_0147_jpg-small.JPG

img_4350_jpg-small.JPG

Hazafelé még ettünk egy istenifinom fagyit, ahol a fagyis hölgy csak olaszul volt hajlandó beszélni velem. Ezt a képet Dávid még a fagyievés előtt készítette: 

img_0175_jpg-small.JPG

Ja, ez amúgy a városháza. De én találtam egy sokkal jobb perspektívát. Avagy mibe is kerül egy fotó. 

img_4363_jpg-small.JPG

 

Este vacsorázni mentünk egy tapas bárba. Nem volt rossz, de itt is inkább a francia párral és a kanadai-amerikai párral történt beszélgetések voltak az élmény. Az eszükön kívül humoruk is van ezeknek az embereknek, ami jó. Viktor, a franciák egyike tudománytörténetet kutat, ezen belül is ősi táblarajzokat és papiruszt olvas és elemez, főleg az asztrológia területén. Ő egy jó magas ember. Az amerikai srác kissé fura, akinek elvből nincs okostelefonja, és nem kívánt hajnali 9-kor kicsekkolni a hotelből, hogy másnap még sétálhassunk a tengerparton a program előtt. A felesége, a kanadai lány viszont a fehér bőrével, fekete hajával, mélykék szemeivel és némi szeplőjével olyan, mint egy havasi hófehérke. Jelenleg nem dolgozik (ahogy a Plusz Egyek közül szerintem senki sem Dávidon kívül), de amúgy IT-s marketinggel foglalkozik.

Este zenés-fényes szökőkút koncertre mentünk 6-an a városba, ami az egyetlen alkalom volt, mikor tömegközlekedést használtunk. Találtunk is egy nagyon kedves gondolatot: könyvcserebere! A buszon, értitek, mert mégiscsak ott (is) olvas az ember. 

img_20170816_214430_jpg-small.JPG

Dávid még feltétlenül szerette volna megosztani Veletek az alábbi képet: 

img_0185_jpg-small.JPG

Visszaváltható üveg gyűjtő az utcai szemetes mellett. 

Illetve muszáj beszúrnunk azt a képet, ami nélkül turista nem hagyhatja el Hamburgot: 

img_0177_jpg-small.JPG

Szóval ott tartottunk, hogy este show-ra mentünk. A fényjáték amúgy nem volt rossz, de olyan hatalmas szám sem volt. A békésen úszkáló kacsák is leginkább a lámpaoltást várták már csak. Eléggé fáradtan dőltünk ágyba éjfélkor.

img_20170816_222725_jpg-small.JPG

img_20170816_220735_jpg-small.JPG
 

süti beállítások módosítása