A hétvégére várt remek időt kár lett volna elpazarolni, így hát útrakeltünk a Berlin körüli vidék legszebbnek mondott tájára, a Spreewaldba. Ez a terület Berlintől délkeletre fekszik, és nagyobb részben biorezervátum. 

Elmentünk vonattal a Tropical Islands-ig, onnan pedig lecsorogtunk Lübenauig kisebb-nagyobb kitérőkkel. 

Az első élmény persze a gyönyörű őszi színek voltak (és a verőfényes napsütés), úgyhogy rögtön nosztalgiáztunk is egyet, hogy de jó volt is, mikor éppen egy éve az esküvőnkre készülődve pont ilyen szikrázó napsütésben és szédítő őszi színekbe öltözött erdőben szedtük a leveleket a majdani asztaldíszekhez Hévízen. De jó is volt!

Az első érdekes élmény egy út szélén a térképet böngészve ért minket: gombák. SOK gomba. És nagyok. Szóval Dávid lelkesen fotózta őket. 

 Rengeteg állattal is találkoztunk. Itt például egyértelműen nekem lett volna elsőbbségem, dehát ők még csak tinédzserek, úgyhogy elnéztem nekik az impulzivitást: 

Najó, közelebbről még cukibbak:

Akinek jó a szeme, az kiszúrja a fűben meglapuló rókakomát is. Bizony nem nagyon zavartatta magát fényes nappal a bringaút mellett. 

Apropó, jó szem: a vadlibák is mostanság vonulnak délre, és ezt mindenki láthatja a kép alsó harmadában és középen, akinek ehhez kellően jó a szeme. Volt ám ricsaj amúgy, ezek komoly bulit csapnak költözés közben. 

 Néhány állat fittyet hány a biorezevrátum státuszra - éppen ott, ahol még a csipkebogyót is csak félve nyaldostuk, mert milyen már, hogy az ember egy természetvédelmi körzet bogyóit fogyasztja -, és simán szétrágja a fa törzsét. Igen, a hódról van szó. Amiből élő példányt is láttunk amúgy békésen úszkálni a csatornában (de ahhoz messze volt sajnos, hogy jó képet készítsünk róla). 

Egyszer csak kiszúrtam egy hetyke piros gombát a földön, amiről később kiderült, hogy légyölő galóca volt. Jól megtermett darab, kb. 10 cm lehetett a karimája átmérője. Én életemben először csodálhattam meg élőben azt a gombát, ami annak idején a farkas halálát okozta a mesében, akit aztán minden más állat gyászolt, és engem évekre felkészített halálfogalomból és halálszorongásból. A könyv dekoratőre aztán még nem átallott egy farkas hullát odapingálni a hatás fokozása érdekében. A mesét hirtelen nem találtam meg az interneten, de a képet beilleszteném. Na már nem a halott farkasról... 

A természet, a színek és a fények kiválóságán felbuzdulva Dávid is bőszen fotózott amúgy. Ez például a hálószobába készülő fotónk werkfotója. A Mester alkot. 

Kóricált még egy csomó ökörnyál is a levegőben, meg úgy mindenhol. Itt például a mezőt terítik be:

Három dologról kell még feltétlenül megemlékeznem. Az egyik a múlt héten Berlinen és környékén végigsöprő vihar okozta károk voltak. A vihar amúgy tényleg durva volt (ha már itt tartunk), derékszögig hajoltak a fák, és olyan erős volt a szél, hogy németórára tartva meg kellett kapaszkodnom valamiben, hogy nehogy elsodorjon (mert igen, még ilyen körülmények között is elküzdöttem magam a németórámra). A teljes berlini tömegközlekedés leállt az esti órákban (csak a metrók mentek), szóval képzelhetitek. Na, de ez a vihar természetesen a Spreewald-ot sem hagyta érintetlenül, és itt-ott azért találkoztunk is viharkárok miatt lezárt utakkal. Máshol pedig efféle látvány fogadott minket:

A másik említésre méltó dolog az ebéd volt. Kivételesen nem készültünk, hanem "csak úgy" betévedtünk egy utunkba eső vendéglőbe mert 3 óra magasságában olyan éhes voltam, hogy már magam is nehezen viseltem a hisztijeimet. Dávid Spreewald specialitást evett, ami így nézett ki: 

Rendkívül fallikusnak találtam bizonyos alkotórészeit. De! Azt nem is mondtam eddig, hogy ez a régió a kovászosuborkájáról híres, és ezen a helyen alkalmunk volt megkóstolni. Valóban picit másmilyen volt az íze, mint amit otthon szoktunk enni, de én így sem úgy sem vagyok koviubi fan (és ezt a szót Dávid mindjárt cenzúrázza). 

Én helyben füstölt pisztrángot ettem, ami igen kiváló volt. Nagyon kellemes füstös íze volt, hozzá puha húsa, és a szálkákról könnyen leomló állaga. 

Harmadik megemlékezésre méltó, és egyben számomra a legemlékezetesebb dolog az illatok voltak. A Spreewaldnak az a része, ahol mi jártunk (Unterspreewald) tele van tűlevelűekkel a nyírfák és a tölgyek között, és van egy vörös törzsű fenyőféle, ami csak Brandenburgban őshonos. Elképesztően finom illat terjeng az erdőt keresztülszelő bicikliutakon haladva. Ezt néha színesíti a kis házikókból kiszűrődő étel illata, a harmatos zöld fű zamata, és mindez keveredik az el-elhaladó motorosok és autósok által kibocsátott szagokkal (már amikor közúton visz a bringaút), és a tehenek, lovak úton hagyott "maradékának" szagával. Nagyon intenzív, és nagyon változatos illatok és szagok váltották egymást végig az utunkon. 

A nap lezárásaként túrófánkot ettünk. És nagyon finom volt. 

Végül az állomásra is elkóricáltunk, és kisvártatva felszálltunk a 120%-osan tömött vonatra, így robogtunk majdnem hazáig. Már csak egy forró fürdő kellett a kádban, és sok-sok csoki és keksz, hogy teljes legyen a napunk boldogsága. 

 No és akkor a végére még a szokásos szelfijeinkkel szórakoztatnánk Titeket.