Az alábbi történet úgy kezdődött, hogy meglátogatott legjobb barátnőm, Kitti, akit sokan "csak" mint az esküvőmön hősiesen helytálló, sőt tanuskodó, szép gömbölyű pocakos leányzóként ismerhettek. Történt ugyanis, hogy az esküvőn még burokban jelen lévő második gyermeke 10 hónapos lett - amivel még mindig évekkel fiatalabb, mint nagytesója-, és ezt a szülők (najó, Kitti) úgy kívánta megünnepelni, hogy elszabadul otthonról. A szabadulással pedig meg sem állt 900 km előtt, azaz nálunk landolt Berlinben. Ehhez persze szükség volt a hős apuka és a váltott műszakban dolgozó nagymamák helytállására odahaza, amit ezúton is nagyon köszönünk nekik. 

Szóval ott tartottunk, hogy kiszabadultunk. Én is. 

Első utunk (rögtön a reptérről, ahol felvettem Kittit) a Tropical Islands nevű helyre vezetett, ami egy spa. Mármint elméletben, gyakorlatban ugyanis egy ennél sokkal menőbb helyről van szó: egy volt léghajógyárból átalakított vízipalota. Az alábbi kép szemlélteti az építészeti kialakítást:

Szóval a búra alatt egy csomó medence és trópusi növény kapott helyet. Egyiket-másikat azért mi is tartjuk a lakásban, mint azt bölcsen megállapítottuk, dehát attól még elhittük, hogy ezek mégiscsak műcápák között a legboldogabbak. Olyannyira meleg volt így október végén a bura alatt, hogy még egy jegeskávéra is rákényszerültünk. 

Nos, folytatnám a hely faunájával, ami a flamingók. Meg voltak teknősök is, meg halak, de kit érdekel, mikor voltak FLAMINGÓK.  

A képeket egyébként Kitti engedélyével közlöm, és nagyrészt az ő alkotómunkáját dícsérik.

Szóval: áztunk. Meg áztunk, és áztunk. Néha átmasszíroztattuk a derekunkat a jakuzziszerűen feltörő buborékokkal, a vállunkat pedig a csobogó vízesés verdeste. A víz hőfoka volt az egyetlen, ami néha feledtette velünk, hogy nem Balin nyaralunk éppen, mert ezt olyan németes interpretációban sikerült "épp hogy kellemesen meleg" hőfokon tartani, ami pont 4 fokkal volt hidegebb, mint a török fürdőkultúrán felnőtt magyar fenekünk által megszokott és kényelmes hőmérséklet. Najó, azért nem szenvedtünk nagyon. 

Nagy panaszkodásomban elfelejtettem megemlíteni a mesterségesen kialakított homokos partot, mely a medencéket körbevette. Ilyen menő napágyak voltak, és mielőtt megkérdeznétek, hogy ugyan mireföl napágy egy zárt helyiségben, elmondanám, hogy mivel üvegből volt a tető, simán betévednek a napsugarak. Egyesek még naptejjel is bekenték magukat. Láttuk!

Voltunk a kinti medencékben is, de legfőképp csúszdázni. Ezt amúgy leginkább a gyerekek vették birtokba, de ez minket persze nem zavart. Kicsit ugyan leért itt-ott a fenekünk, úgyhogy ügyeskedni kellett, hogy a kétgyereknyi testünket legcsurgassuk a csúszda teljes hosszán, dehát kit értekel, it was fun. 

A helyen amúgy még fellelhetőek a hőlégballonmúlt nyomai. A háttérben látható cucc például nem egy nyalóka, hanem egy felszállt hőlégballon, aminek bele lehetett ülni a kosarába. A kosárból egy vastag kötél lógott ki, aminek a másik végét egy izmos srác fogdosta, és rohangált vele keresztül-kasul a helyen, minek következtében a kosárban ülő emberek élvezhették az ide-oda utazást a levegőben. 

Ezen a képen talán még klasszabbul látszik a hely múltja, és a turisztikai célú felhasználása. 

Ezen a képen pedig a beltartalom! Mégegyszer. Igen, ott feküdtünk a napágyon, meztelen lábunk pedig a homokot túrta, miközben szürcsöltük a jegeskávénkat. Megbeszéltük az élet nagy dolgait, nosztalgiáztunk kislánykorunkról, és arról, hogy tulajdonképpen egyikünk sem bánja, hogy múlik az idő, és szaporodnak az éveink. Igen, kedves Férjek, titeket is jól kibeszéltünk, effelől szemernyi kétségetek se legyen. 

Szóval egyszer csak hazaszakadtunk éhesen-fáradtan (mert konkrétan ránksötétedett a helyen, bár még így is nagyon hangulatos volt). Szerencsére az én kis férjem vacsorával várt minket. 

Másnap és harmadnap némi városnézésre adtuk a fejünket. Eltévedtünk például a Schloss Charlottenburgba, ami egy XVII. századi barokk-rokokó kastély. Ez még nem is tenné annyira különlegessé, inkább attól vált feledhetetlenné, hogy milyen jó ízléssel rendezte be Zsófia Sarolta királynő, a Hanover dinasztia sarja, I. Frigyes felesége. Előkelő stílusban, mégis harmonikusan rendezett be egymástól igen eltérő stílusú szobákat, és tudatosan, ügyesen felépítve azt a benyomást, amit a vendégnek kellett éreznie "szerény" hajlékukba látogatván. Persze a porcelánok sem hiányozhattak a polcokról, de ezt a korban nem igazán lehetett kikerülni. Gondolom. 

Bent nem lehetett fotózni, úgyhogy marad a szelfi. 

Amúgy cudar idő volt. Meg szép kastélykert. 

Najó, azért jó turista módjára bejártuk a "kötelezőt" is. Ide most nem írom le, hol jártunk, tessék kitalálni. 

Meg ez is megvolt. No csak alulról, mert felmenni nem olyan könnyű. Állítólag egy étterem van a tetejében, ahová nagyon nehéz asztalt foglalni, cserébe még jó drága is. Mondjuk mire oda felér a kaja, amit szigorúan a torony aljában készítenek... Ehelyett inkább shoppingolásra adtuk a fejünket, és hát mindketten találtunk is magunknak örvendetes darabokat :)

Utóbbi Dávid szerint leginkább egy túlméretezett spárgára hasonlít(mármint nem mi, hanem a TV torony), és egész Németország legmagasabb épülete a maga 368 méterével. És amúgy a mai napig sugároznak róla/általa TV -és rádióadásokat. 

Ettünk szusit, ittunk avokádós lassit egy thai étkezdében, és egyik reggel Dávid még egy bajor reggelivel is meglepte Kittit. Igen, az ott egy sör. Reggelire. Mert ettől lesz bajor, értitek. 

Persze roppant fontos arról is megemlékezni, hogy dolgoztunk. Méghozzá nagyon keményen. Szabásmintákat próbáltunk értelmezni. 

És bár mi az első csókunktól datáljuk a kapcsolatunkat (namármost Dáviddal, nem Kittivel), azért szerényen megemlékeztünk a nemrégiben esedékes első házassági évfordulónkról is.

Kittit sértetlenül, kisimulva, és kialudt állapotban adtam vissza a kedves családjának, akinek még arra is volt ideje a fenti programok mellett, hogy befaljon egy 600 oldalas limonádé-könyvet. Kivéve persze, hogy majdnem lekéste a repülőt hazafelé, hajnalban. De az igazat megvallva enélkül nem is lett volna hiteles egy csajos kiruccanás ;)