2017.sze.21.
Írta: rib_zli Szólj hozzá!

1. nap: Lübeck

Mostantól folytatásos kisregényünk következik 8 részben, utazónaplónak álcázva. Elnézést a megkésett postolásért, szabadidőnkben a lelki békénkre vigyáztunk, nem blogot írtunk. Szörnyű, tudom. 

 

Szóval. Első rész. 

Íme az utunk vizualizálva. A cél az volt, hogy 11 nap alatt (augusztus 2. felében) nagyjából bejárjuk Németországot. Előrebocsátom az utazás végét: a 16 tartományból 13-ban megfordultunk, és ezalatt több, mint 3000 km-t tettünk meg busszal.  

study_crop.png 

 

2017. augusztus 14. hétfő

 

Tegnap este már rutinból, gyorsan pakoltunk, reggel még igazítás, takarítás-szerűség, és még a szemetet is levittük, hogy magunkat is meleglepjük majd a lakás tisztaságával, mikor hazaérünk. Barátságos időben, délelőtt 11-kor indultunk a Berlinből, ami amúgy a Humboldt Alapítvány 2 hetes ajándéka volt. Összesen 33-an voltunk a buszon, amiből 20 ösztöndíj-tulajdonos volt, és 11 PluszEgy. Összesen 11 országból jöttünk, a csoportvezetőnk, és Fél Dávidon kívül senki nem volt német. Többségében férfiak alkották a csoportot, dehát ez már csak az akadémia velejárója. A korosztály vegyes, bár mi inkább a fiatalabbak közé tartozunk. A tourguide-unk, Mirjam, egy francia fordító / némettanár, amúgy egy cuki nő, aki még csoportot is tud vezetni. 

Első utunk Lübeck-be vezetett. Az út hosszú volt (kb. 4 óra), de Dávid hamar elindult barátkozni a buszon, miután hallgatózott, és nem bírta ki, hogy kimaradjon a beszélgesből. Jó volt látni, ahogy a sok ismeretlen kutató és nemzetközi ember közé egycsapásra beilleszkedett. Nemsokára én is csatlakoztam a beszéletéshez. Lassan bontakoztak ki a kutatói, emberi sorsok Szerbiából, Franciaországból, Holland-Norvégiából. 

Lassan megérkeztünk, és délután 5-kor indultunk a hotelből (ami egy 4 csillagos korrekt kis hotel volt) a Lübeck városnéző túrára. A recepción rögtön egy érdekes képződmény fogadott minket, aki nagyobb volt, mint a gazdája csomagja. 

img_20170814_170027_jpg-small.JPG

Ezt egy profi hölgy vezette, aki sok érdekes dolgot mondott. A lübecki városközpont ugyanis tele van az 1300-1400-as évekből származó házakkal, amikre nagyon vigyáznak a helyiek. Téglából épültek, és a nagyobb (gazdagabb) emberek házai mellett a kisházak is több száz éve folyamatosan lakottak. A szegényebb embereknek ingyen szállást biztosítottak a pincékben, de már a középkorban (!) létrehoztak egy szállást az idősek és a fogyatékkal élők számára, ami nem egy "ne zavarj" elfekvő, hanem szép és központi helyen, szép épületben lévő normális szállás. 

img_0009_jpg-small.JPG

Az egyik nagyházban jártunk is (alább vizualizálva), mely mostanában a zeneakadémiának ad helyet. A nagy hall mennyezetén még látszik a csapóajtó, ahol régen a portékát húzták fel kötélen. A hallból nyílt a konyha, nagy kemencékkel, és egy fűtött szárny, ami a hálószobáknak adott helyet. Állítólag minden egyes házat így alakítottak ki belülről Lübeckben.

img_0023_jpg-small.JPG

Este elvittek minket egy szintén középkori épületből kialakított, a korabeli hangulatot tükröző étterembe, ahol istenifinom halat ettünk, utána pedig valami savanykás-gyümölcsös-fagyis desszertet.

 img_0062_jpg-small.JPG

A hotelszobánkról. Kicsit sötét, de design-os. Viszont a szoba és a fürdő/wc üvegajtóval voltak elválasztva, így a szoba bizonyos pontjairól simán rá lehetett látni a wc-re. Se függöny nem lebegett diszkréten, sem egy elhúzható paraván, hogy az ember megőrizhesse méltóságát a szükség perceiben. Tényleg ez volt ma a legnagyobb problémánk. 

img_0001_jpg-small.JPG

img_0004_jpg-small.JPG

Újra tornázom!

Az egész idén januárban kezdődött, mikor nagy munkanélküliségem (hehe) kellős közepén kitaláltam, hogy mozogni kéne. Elvonszoltam magamat a legközelebbi fitneszterembe, és kipróbáltam 2-3 órát, mire rátaláltam az Izgaira: a DeepWork-re. Ez egy ilyen funkcionális tréning, vagyis az ember sokat erősít, ugrál, erősít, lendületet használ, és még többet izzad, és egészen hihetetlen módon élvezi. Legalábbis én. Főleg a világ egyik legcsodálatosabb tanárával. Mivel a módszer német, ezért jobb helyen nem is lehetnék - gondoltam -, itt biztos minden sarkon van egy DW óra (nem mintha emiatt költöztünk volna ide, de azért ez is lényeges szempont volt, na). 

Előrebocsátom: a dolog happy end-del végződött, mivel tegnapelőtt aláírtam 2 évre a szerződést. De hosszú volt az idáig vezető út. 

Először pozitívan álltam a dologhoz, és elmentem a hozzánk legközelebb lévő fitnesszterembe egy alakformáló órára. Gondoltam az az ország, ahol ilyen DW módszer megalapítók születnek, biztos csupa kiváló fitnessztanárt ad a világnak. Ehhez képest egy félig kiégett csajszi ugrált velem együtt 5 vendég előtt, az 50 fokos (nemtúlzok) teremben a régi idők tesióráját idéző mozdulatokkal (még ilyen terpeszbeugrás-fejfölé lendülő kéz dolog is volt, amit esküszöm 25 éve csináltam utoljára). Szakadt rólam a víz, de mivel zenére csináltuk, ami hangos, nem lehetett ablakot nyitni. Sem pedig vizet inni, mert azt csak a stúdióban kapható kulacsból szabadott volna, amit nyilván megveszek 15 euróért, főleg egy próbaóra kedvéért. Igazán kiábrándító volt, pedig a java csak harmadnap kezdődött, amikoris igazán beütött az izomláz. Hát basszus, volt már izomlázam életemben, de ehhez egyik sem volt fogható. Az egy dolog, hogy otthon kellett maradnom vele napokig, de annyira fájt a combom, hogy felállni is alig tudtam. Nagyon rossz volt. Persze, nem voltam formában, de valószínűleg se a kiszáradás, sem az irtózatos meleg nem tett jót az izomzatomnak. További problémám volt a hellyel, hogy a zuhanyzó úgy volt megoldva, hogy egy kb. 4 m átmérőjű körben álltunk, és a kör szélén voltak elhelyezve a zuhanyrózsák. Vagyis konkrétan egymás szájában zuhanyoztunk meztelenül. Hát kösz, ehhez én már öreg vagyok. És nyilván konzervatív. 

Tágítottam hát a földrajzi kört, és bekeményítettem: vagy DW, vagy elhízva és puhányul élem le hátralévő életemet. A mi környékünkön sajna nincs sok DW óra, a legközelebbi is 6km-re van, ami biciklivel már határeset, főleg esőben és télen. De elmentem azért próbaórára. Nézegetem az ajtón, hát "Julcsi" fogja tartani. Bemegyek egy hatalmas terembe, és kissé félszegen kérdezem tőle, hogy "Julcsi?". "Igen", válaszolta tiszta magyarsággal, és mivel én voltam az egyetlen lelkes jelentkező, inkább beszélgettünk torna helyett. Elmondta, hogy kb. 1 hónap múlva zár a hely, szóval fölösleges elköteleződnöm. Ebben meg is egyeztünk, de azért még kipróbáltam a BodyArt óráját, ami igazán tetszett (ez a DW kistesója, a könnyített verzió). Bónusz, hogy a régi DW tanárommal együtt képződött, és ez - nagy örömömre - az óráján is érződött. 

Keresgéltem hát tovább. Julcsi egy, ettől a helytől csak egy köpésnyire lévő fitnesszklubot ajánlott, bár nekik nem volt DW órájuk. Volt viszont Floatfit, ami szintén zseniális dolog. Ezt az ember a vízen csinálja egy szörfdeszkaszerűségen, ami ugyebár instabil. Na hát ilyen körülmények között csináltunk köredzést, meg tapostuk a vizet, meg beleugráltunk és aztán vissza a deszkára. Fél óra volt az egész foglalkozás, de a végén a deszkára is alig bírtam visszamászni. Viszont tényleg hatásos, mert ugyebár pont akkor dolgoztatja meg legjobban az izomzatot, mikor már fáradok, és kezd instabillá válni a világ, hiszen az ember lánya ösztönből igyekszik nem leesni a deszkáról. Nagyon élveztem. Viszont a klubban más órát nem találtam, ami tetszett volna (még a Pilatessel próbálkoztam, de annyira uncsi és light-os volt, hogy azt is megbántam, hogy egyáltalán átöltöztem hozzá). Szóval mentem tovább. 

Így érkeztem el ehhez a helyhez, ahol végül elköteleződtem.

s6j1z1_b.jpg

(Forrás: https://studiosuche.de/fitness/berlin/holmes-place-ostkreuz)

Náluk van DW óra, sőt a héten kettő is, amiből egyet - immáron 2 hete - Julcsi tart. Persze ez pont üti a nyamvadt németórámat, dehát majd januártól eljön az én világom (tegnap meg vitorlázni kellett mennem ebben az időpontban...). Itt úgy működik a rendszer, hogy a havidíjért cserébe (amit 2 évig fogok fizetni, mert így a legolcsóbb...) akkor jövök és arra megyek, amire csak akarok. Vannak csoportos órák, lehet "gyúúúrni", és az én szívem csücske: van úszómedencéjük. Kapok kis törülközőt (kettőt is), és igazán kedves instruktorokat, recepciósokat, etc. Itt is próbaórával kezdtem, ami persze DW volt, és bár a magyar edzőm, Nóri jobb órát tartott, ez a tanár sem volt rossz (azt leszámítva, hogy a legvégén a "fekszem és pihenek" 2 perces részt kihagyta ez a dög, amit SOHA nem fogok megbocsátani neki). Hétfőn tehát aláírtam a szerződést egy magyar anyukával büszkélkedő srác segédletével, akinek olyan cuki akcentusa volt a folyékony magyarjához, hogy remegett a térdem... Aznap csak egy rövidebb edzés fért bele, ma viszont az uszodába mentem. Kellemes volt a víz, és klórral sem volt telenyomva. Mellettem kismamák tornázgattak. Már majdnem elfelejtettem, hogy Németországban vagyok, mikor bejött egy nő a sávomba úszni. Pár hossz után összefutottunk a falnál, és roppant kedvesen megkérdezte tőlem, hogy "kaéaéfjafsj" oder "dreht". Csak annyit láttam, hogy az utóbbival egyidőben köröz a kezével, úgyhogy rávágtam, hogy "dreht". Az ember nyilván körbemegy a sávban, ezt annyira belémnevelték a hosszú évek alatt, hogy szerintem elsűllyednék, ha nem így csinálnám. Csak ekkor láttam meg a diszkrét (!) feliratot a medence felett: két ember esetén párhuzamos úszást kérnek, ám három ember vagy afölött körben tessék úszkálni. Esküdni mernék, hogy a német pontyok is párhuzamosan úsznak karácsonykor, de csak ha nincs több, mint két hal a medencében... 

A helyet itt nézhetitek meg. 

 

 

 

 

 

Vitorlázni voltam

Csodás időben, napsütés és kellemesen lengedező szél szegélyezte utakon ruccantunk ki Berlin külvárosában, és mindezt tökingyen, a Humboldt Alapítvány meghívására egy kellemes vacsorával kombinálva. Igen, most lehet utálni. 

Szóval a helyszínre megérkezvén feltűnt, hogy kb. harmadannyi éves vagyok, mint a parton várakozók döntő többsége. Ezen kicsit meglepődtem, de hamar szóba elegyedtem egy 90 éves német úrral, természetesen németül, akivel kisvártatva már különböző akcentusokat imitáltunk a német nyelvben. Irtó vicces volt. 90 évesen pedig különösen. 

Na jólvan, megkapjátok az első képet, mielőtt még egy sztorit elmesélnék. Íme, ezzel a hajóval utaztunk. Erre állítólag 50-en is felférnének, de mi szerény 20 fővel képviseltük az Alapítványt (rajtunk kívül volt másik 2 csoport is más-más napokon). 

img_20170919_132240.jpg

Nagyban bohóckodunk a 90 éves úrral - aki '46-ban az első évfolyamok egyikén kezdte el a matematika, majd az elektromosság-tan képzést, miután katonaként megjárta a II. világháborút -, mikor egyszer csak odaült mellénk egy másik, szintén "nem fiatalnak" tűnő úr. Ő elmesélte, hogy mikor kriptográfusként dolgozott (!!), nagy fejtörést okozott számára megérteni a különbséget az "available" és az "accessible" szó között. Viszont mivel nemzetközi társasággal volt körülvéve, lehetősége adódott megkérdezni sorjában az ausztrál, a brit és a kanadai kollégákat. Ám a különbséget egyikük sem tudta igazán jól megragadni. Ekkor tette fel ugyanezt a kérdést az ír kollégának. 

Itt közben már a felhúzott vitorlával hasítunk, a két vitorla között pedig peckesen állva, kezében sörrel látható a történetben szereplő kriptográfus. 

 

img_20170919_144653.jpg

Az ír úr a következőképp világította meg a különbséget. Aszongya. Képzelj el egy táncparkettet, ahol minden férfi csak "azt" akarja, és tegyük fel, hogy egyetlen leányzó sincs még férjnél (ezen a ponton képzeljétek magatokat egy post-VH hangulatba, ahol a lányok házasság előtt a legkapatosabbak). Ebben az esetben egy lány a táncparketten "available". De ha egy úr sikerrel jár az udvarlás folyamán, és kivezeti a lányt a bokorba, akkor az a lány már "accessible". 

Esküszöm kerestem online, hátha csak egy szakállas vicc, de nem találtam meg, szóval én elhiszem neki, hogy ez egy igaz történet. Meg azt is, hogy 60 éve mindenkinek ezt meséli. De ettól még szakadtam a röhögéstől. 

img_20170919_145429.jpg

Ja igen, a vitorlázás. A Havel folyón utaztunk fel s alá, aminek az a különlegessége, hogy itt-ott kellemesen kiszélesedik szinte tó hatását keltve, illetve hogy 1-2 km/óra sebességel folyik, ami állítólag sebesnek számít (Ne túlozzunk azért, üdv, a Duna). Senkit nem ismertem az elején, de hamar összebarátkoztunk. 

Persze oldotta a hangulatot a sör is, amit kaptunk. Az egyik úr még a kabátját is felajánlotta, úgyhogy igazán tökéletesen száraz és kényelmes helyen élvezhettem a kellemes szellőt, a napot, és úgy magát a FÍLINGET. 

img_20170919_144725.jpg

Kis csónakokkal fuvaroztak minket a hajóra (3 körben), és az utolsó ember felszállásának percétől számítva még egy szűk óra volt, mire az összes kötelet, vitorlát és anyámtyúkját-zsákban összeszedték, elrendezték, és varázsszavak kíséretében munkára fogták. 

img_20170919_145644.jpg

Próbáltam nézni, hogy hogyan terelik a szelet, hogy haladjunk, de ott elakadtam, hogy milyen szépen van megvarrva a vitorla. Minden összeillesztésnél, kivágott lyuknál a várható erőkar irányába mutató erősítő varrásokkal van megtámogatva, precízen, betonstabil varrásmintával, és spéci cérnával. Igazán szépnek találtam. 

img_20170919_155407.jpg

Amúgy két vitorla volt felhúzva, ami alapján Dávid szerint egy kétárbócos [az új helyesírási szabályok értelmében hosszúós] hajó volt, de nem azért, mert én két vitorlát láttam, hanem mert a középső vitorla az "alap", és ezen kívül volt még rajta elöl-hátul egy-egy vitorla, amiből esetünkben csak egyet húztak fel. Na erre varrjatok gombot. De olyan szépen, vitorlásan!

img_20170919_152141.jpg

Nem mi voltunk az egyedüliek a vízen. Az utolsó fél órát viszont már némileg vacogással töltöttem, mert igencsak lehűlt az idő, de az eső szerencsére még ekkor sem eredt el. Lassan (mintegy 3 óra vízen töltött idő után) visszacsorogtunk a kikötőbe, és visszaszállítottak minket a partra a kishajókkal. 

Ekkor még egy tudományos előadás várt ránk, méghozzá németül (persze persze, mindenki az előadás miatt érkezett a hepöningre, velem az élen...). A XV. századi zenei kultúráról tartott előadást az úr, hol a német, hol pedig a francia chanson-i hagyományokat elővéve. Méghozzá azért, mert ezzel az időszakkal senki nem foglalkozik. Pedig milyen gyönyörű zenéket írtak akkoriban! Rögtön eldalolta nekünk az egyik kottát, comme il faut, egy asztalra helyezett széken csücsülő projektor, és egy mentőmellényes lila nyuszi társaságában. 

img_20170919_181526.jpg

Persze utána megjött Dávid, meg jót vacsoráztunk, meg beszélgettünk, de a német akcentussal énekelt francia chanson-okat és a lilanyuszis élményt nehéz volt überelni. 

 

 

Molyháború update és viszlát egy darabig

Szóval most úgy állunk, hogy naponta (este) egy moly csapkodása a nehéz nappal járó jutalmunk. Ettől még mindig nem vagyok boldog, de jelen pillanatban többet nem tudunk tenni. A ruháknak mindenféleszaga van, a szekrénybe helyzett nehézbombázóktól, de egyelőre Dávid még bírja idegileg, és válást sem emlegetett. A spájzban pedig az összes potenciális muníciót légmentesen bedobozoltam. 

Így állunk most. Ez a csapda 6 hete lett kirakva, az elején gyorsan ráragadt pár moly, de az utóbbi 1-2 hétben is lézengett már arrafelé. 

img_20170813_155429.jpg

Továbbra is attól rettegek, hogy a beépített konyhaszekrény mögött tanyáznak. 

Na de most 2 hétig nem fő emiatt a fejünk, mert ma nyaralni megyünk!! Körbe-körbe Németországban. Úgyhogy 2 hétre búcsúzunk, és jelentkezünk majd természetesen az útibeszálmolóval. 

Csók mindenkinek és kitartást a melegben! :)

 

 

 

 

 

Címkék: molyháború

A molyháború (2014-2017)

Leányéveim hajnalán kedves kis társakat láttam a piciny zümmögő lepkékben, akikkel (amíg kevesen voltak)  jól megfértünk a lakásban. Najó, ez amolyan racionalizált kényszerperspektíva volt, mivel a tapéta és a fából készült galéria mellett esélyem nem volt felvenni ellenük a harcot. Aztán átköltöztem Dávidhoz, ahol egy ideig híre-hamva sem volt a kis dögöknek. Aztán egyszer csak megjelentek. Egy, kettő, négy; onnan tudtuk, hogy felütötte a fejét egy lopakodó, hogy valaki tapsikolt a lakásban. Sportot űztünk belőle. Már éjjel a WC-re kimenve is vadásztam a molyokat, és dörzsöltem a tenyeremet, ha sikerült az éjszaka közepén álmukból felverve meglepnem őket.

A helyzet 2016 nyarán kezdett komolyra fordulni, mikor még sikeresen megcsappantottuk a létszámukat. Ám az első megnyert csatának ára volt. Ki kellett dobnom ugyanis a gondosan gyűjtögetett csírázómag készletemet. A feketeretek magjából hajtott csírácskának az ízével a számban dobtam ki a zacskóban lakozó lárvát a szemetesbe. Majd jött az ősbúzamag. És a nagybátyámtól, Csávolyról hozott zab. Nagyon fájt őket a szemetesben látni. A szokásos liszten és mazsolán kívül könyörtelenül ki kellett dobni az Apu által aszalt szilvát és meggyet is. Felidézni is fáj a sok áldozatot. 1-0 oda, de most éreztem csak meg igazán a vér szagát...

Az alapos takarítás megtette hatását, és 1-2 kósza katonától eltekintve végre nyugtunk volt. Éltük a boldog békeidőket. Végre ismét gondtalanul szórtam a rizst a fazékba, eszembe sem jutott, hogy molylárvát keressek benne. 1-1. A maradék empátiámat Dávid irtotta ki, aki ezidőtájt küldött át egy cikket a lepkék lárvaállapotáról. Ez konkrétan 18 plusszos sztori arról, hogy a lárva - pillangóvá válása előtt -  felzabája önmagát. Örültem, hogy kipusztítottam MINDEN rusnya önevő agresszív dögöt a lakásból. De végső győzelmet kiáltani korai volt.

A költözésünk előtt kezdtek ismét megjelenni az ellenséges hajók, egyre nagyobb haddal a láthatáron. Node sebaj, gondoltuk, úgyis lakástváltunk, majd azzal a lendülettel újra kiválogatjuk megcsappant muníciónk újrafertőzött részeit, légmentesen bedobozoljuk a maradék fegyverkészletünket, és Németországba bizony egyetlen árva büdös dögöt sem viszünk. Egyetsem.

Az új, csodaszép, napsütéses, újbútorokkal berendezett lakásunkban 1 hétbe telt, mire felfedeztük az első ellenséges katonát. Azt hittem először, hogy rosszul látok, és csak egy légy felejtett el repülni ott a távolban, a lámpa alatt. De aztán megjelentek a kis katonatársai. Ismét tettünk ki tehát ragadóspapírt. Gyűltek is rá szépen, 6 hét alatt már 7 kigolyózott repülő roncsai hevertek a csapdában. Közben az utánpótlást is célbavettük, és néhány lárvára lesúlytottunk (miközben nyilván önmagukat csócsálták). Épp mikor már úgy éreztem, hogy visszafoglaltuk saját lakásunkat, partizánakcióval támadtak, az ENSZ szabályokat egyértelműen sértő, rendkívül aljas módszerrel.

Történt ugyanis, hogy ma reggel gyanútlanul szedtem le a szárítót, rajta a Berlinben vásárolt csodaszép és csodakényelmes, új (1 hónapos) felsőrészemmel. Nézem jobban: hát egyszerre két és fél molyrágta lyuk volt rajta. KÉT ÉS FÉL. Két hatalmas, és egy félig megrágott.

img_20170807_215116.jpg

(a póló ki van fordítva, ennél sokkal szebb elölről)

Vérszemet kaptam. Olyan dühös lettem, hogy elhatároztam, még azt is megbánják ezek az agresszív, sportszerűtlen piszlicsáré kannibálok, hogy az ükapjuk megszületett. Napközben meggugliztam, milyen kegyetlen kínzást javasolnak mások. A szokásos levendulán kívül (ami jelen helyzetben legfeljebb bajuszsimogatásnak tűnt) javasoltak mindenféle illóolajokat: fahéjat, narancsot, cédrust, eukaliptuszt és rozmaringot. Máshol pedig azt olvastam, hogy a szárított menta is segít. Aztán találtam egy cikket, ami a ruhák egyesével történő kirázására, majd a szekrény ecetesvízzel történő átmosására esküdött. Mivel nem akartam semmit a véletlenre bízni, úgy határoztam, hogy mindent bevetek ellenük. MINDENT. Még jó, hogy van itthon egy gondosan gyűjtögetett illiólaj-készlet, amiben hiánytalanul fellelhető az imént felsorolt összes vegyi fegyver. Rozmaringot az újonnan vásárolt Rozikától kértem, de róla majd egy másik posztban emlékezem meg. Lényeg, hogy az egész háztartás egy emberként küzdött a molyok bitorolta lakrész ostromára. 

img_20170807_171001.jpg

Fél órával hamarabb somfordáltam haza a munkából, hogy minél előbb elkezdhessem gyakorlatba fordítani a gondosan kigondolt haditervet. Nemsokára már el is készült a prototípus. Így néz ki a tűzkerék, mely lángok nélkül irtja ki nemsokára a markukba röhögő molyok tömegeit. 

img_20170807_172322.jpg

A sorozatgyártáshoz a kedvenc anyagaimat használtam fel. Mikor kiterveltem a mai háborút, tudtam, hogy ismét áldozatokat kell hoznom. A kedvenc anyagaimnak pedig elképzelni sem tudtam jobb halált, mint kamikáze módjára a molysereg közepébe hatolni, hogy így őrizzék meg emléküket az örökkévalóságnak. Még gyorsan beszegtem az anyagok szélét, mint a kardot, amit tökéletesre éleznek a végső bevetés előtt, és így egyetlen kósza textilszálon sem röhöghet az ellenség.  

img_20170807_175537.jpg

Íme a nehéztüzérség. Összesen nyolc plusz egy prototípus csomag várja teljes fegyverben a tűzparancsot:  

img_20170807_180347.jpg

(igen, kerámia főzőlapunk van, de ez most tök lényegtelen)

A csata hadszínterének előkészítési munkálatait láthatjátok a következő képen. Minden egyes ruhát kiszedtem, és egyesével kiráztam, mielőtt újra összehajtogattam volna. Természetesen egyetlen árva lárva sem esett ki belőlük, pedig még Dávid szekrényét is hasonló kezelésnek vetettem alá, és NAGYON bűvöltem a padlót, hátha. De a látszólagos eredménytelenség cseppet sem szegte hadikedvemet. Áttöröltem a szekrényt ecetesvízzel, és mindent szépen visszapakoltam. 

img_20170807_184805.jpg

Maradjunk annyiban, hogy ekkorra már olyan szaga volt a lakásnak, hogy nemhogy a molyok menekültek, hanem Dávid is szag alapján talált haza a kb. 10 km-re lévő munkahelyéről. De háború idején ilyen apróságok úgysem számítanak. 

Kb. 3 órával később már gondosan be is helyeztem a kis csomagocskákat a szekrénybe. Innentől kezdve a nehéztüzérség felügyelet nélkül tartotta a frontot.  

img_20170807_190011.jpg

img_20170807_201119.jpg

Vacsora után még átnéztem a spájzban rejtőzködő ellenséges csapatokat, de senkit nem találtam élve. Persze lehet, hogy csak a hírszerzésük működik kifogástalanul, és leadták a drótot a Hálószobacsapatok a Spájzcsapatnak, hogy most azonnal válljanak bútorszínűvé, mert az ellenfél hadsereg-vezetője teljesen elveszítette a józan ítélőképességét, és már bármire képes. Ezt az elméletet támasztja alá az az esti tapasztalatunk is, mely szerint összesen 3 db. ellenséges katona lézengett a lámpa körül kb. 30 perc leforgása alatt, ami sorozattüzes támadásnak feleltethető meg. Ők is érzik, hogy a vérvonaluk utolsó példányai is a végüket járják, és halálukkal egy teljes faj (a Lakásunk Notórius Foglalói) fog kihalni.

Filmbe illő jelenet volt, mikor már az utolsó lehelletemmel harcoltam ellenük a spájzajtóban, és Dávid odajött megsimogatni és csitítani a kedélyemet. Épp egy szerető puszit nyomott az arcomra, mikor megláttam a spájzban egy molyt, hirtelen rácsaptam, és az holtan hullt alá.

2-1 nekünk, de a háborúnak koránt sincs még vége.   

 

UPDATE:

FAQ - Fogalmunk sincs, hogyan kerültek a molyok a lakásba. Egy részüket valószínűleg minden igyekezetünk ellenére a kajával áthoztuk. Viszont ez nem magyarázza a hatalmas szaporulatot. Kicsit attól tartok, hogy a beépített konyhaszekrény mögött tanyáznak. 

Címkék: molyháború

Magyarázkodás, hogy miért írunk mostanában ritkán (vendégposzt)

Az egészről közvetve a vasárnapi nyitvatartás hiánya tehet. Elmagyarázom...

Beköltöztünk egy lakásba, ahol csak konyha volt. Márpedig szumma hatvanvalahány év felgyülemlett ingóságait pakolni kell valahova. Valamint ki kell alakítani némi életteret, amiben az ember lánya / fia jól érzi magát. Ezt még akkor is nehéz, ha manapság az IKEA és társai nyakunkba öntötték a fast furniture lehetőségét.

Felkelsz, ingázol, dolgozol, ingázol. Vagyis a hazaingázás és az este nyolckor záró bolt között van idő eljutni a boltba, kitalálni a koncepciót, esetleg megvenni, autóba betetrisezni, hazahozni, felcipelni. Meg szombaton. Meg néha boltba menni ennivalóért. Amikor pedig nem a beszerzőkörúton vagyunk, akkor összerakjuk. Vasárnap is. Ez megy most már nagyon régen, úgyhogy ránk fér egy pihenés.

Orvoslátogatás a hanyatló nyugaton

No hát igazából rosszul érzem magam, hogy ekkora kihagyás után jelentkezünk csak friss hírekkel. Minden rendben van amúgy, életünket az IKEA-Obi-szerkényösszerakás háromszögében tengetjük, hol kisebb, hol nagyobb lelkesedéssel.

Jelenlegi pszichés állapotunkat pedig jól demonstrája egy megtörtént eset. Múlt hétvégén vacsoravendégeink érkeztek. A recepthez kellett sárgarépa, amit gondosan megvettünk előző nap a szupermarketben. Ételkészítés előtt viszont hiába keressük (mindketten), sehol nem találjuk. Se a konyhában, se a hűtőben, se az ideiglenesen kinevezett spájzban. E-L-T-Ű-N-T. Mikor már kezdtem gyanakodni, hogy a mostanság elszaporodú molyaink lehet, hogy sárgarépaevésre adták a fejüket, Dávid bedobja a gyilkos kérdést: "Te, nem lehet, hogy mégsem vettünk tegnap sárgarépát?". 

Még említésre méltó talán, hogy befejeztem a némettanfolyamot, ami ismét ékes példája volt annak, hogy miért nincs olyan, hogy odalökünk egy (esetünkben közgazdász végzettségű) anyanyelvi tanárt a pódiumra, hogy szórakoztassa a kisdiákokat. Este n7 és n10 között, egy ledolgozott munkanap után a dögmelegben egy felnőtt embert is megvisel a genitív, szóval nem mondom, hogy emberfeletti teljesítményt, vagy legalábbis frappáns pedagógiai módszereket vártam a tanártól, de mondjuk lehet, hogy gyanút kellett fognia, mikor 15 percet szöszmötölünk 5 mondat felett, miközben mindenki lelkesen nyomogatja a mobilját, hogy "szótárazzon".

Naszóval orvos. Méghozzá nőgyógyász. A nagyobb izgalmaknak elejét venném, és már most elárulom, hogy nem vagyok terhes, nem azért mentem. 

Egy remek online felületen választhattam orvost, ahol nem csak szakterületre, hanem nyelvtudásra is kereshettem. Rögtön bepróbálkoztam a magyarral. Nőt kerestem, és két név ugrott fel: az egyik egy görögösen hangzó név mögött megbúvó Ursula, és egy, a neten teljes információhiányt felmutatni tudó német nevű nő (2017-ben mégis hogyan csinálja, hogy SEMMI nem guglizható ki róla?!). Mivel sehogy sem láttam őket magam előtt bizalmi pozícióban, elhatároztam, hogy könnyebb megtanulni németül, és német orvoshoz menni, mint a magyarral próbálkozni. Elkezdtem nyálazni a listát, és egy ponton felhalmozódott a "natur" szónak az összes változata, majd előbújt egy őszes hajú hölgy, aki már egy mosolyban is önmegvalósított. Gondosan megírt honlap fogadott, ami 4 nyelven volt megjeleníthető. A praxis tele szimpatikus hölgyekkel (úristendeszexistavagyok). Szóval Triton király felesége (Tritonitta?) nyert. 

Két héttel későbbre kaptam hozzá időpontot, és 1 órát BKV-ztam otthonról miatta. Cserébe egy ügyvédi iroda szintjén berendezett praxis fogadott: középen kellemes recepció, és oldalról nyíló várószoba, rendelők, asszisztensi szobák. Jön a szokásos papírmunka, majd küldenek a váróba. Itt rajtam kívül kb. 15 ember fordult meg, és egyik sem volt német. Voltak muszlim nők, volt valami szláv nyelvet beszélő fiatalság, és még spanyolt is hallani véltem. Percre pontosan 4 órakor benyitott a váróba az orvos, és nevemen szólított (najó ez túlzás, valamiért "Márázs" szoktam lenni, de egyefene). Rögtön tudta, hogy magyar vagyok, pedig nem szerepelt a regisztrációs lapomon, csak az asszisztensnek említettem. Bekísért a rendelőjébe. Tágas, barátságos szoba volt. Végig németül beszélgettünk (mivel a minap gondosan kiszótáraztam minden panaszomat, és többször elgyakoroltam félhangosan a német monológomat). Egy ponton kedvesen megjegyezte, hogy tud egy kicsit angolul, de jobb nekem, ha gyakorolok. És egyébként össz-vissz két szót nem tudtam, ezeket pedig szépen fordította nekem angolról.

Ától cettig átnézett. A "van-e fertőzésem" kérdés volt a legjobb. Már maga a mintalevétel is úgy zajlott, hogy nekem kellett a helyén tartani egy fém bigyót a kis kezeimmel a lábam között, miközben ő vizsgált. Először nem értettem, hogy mit akar, de annyira kedvesen magyarázott, hogy erőt vettem magamon megérteni. Megfogtam hát, két kézzel. És csodák csodája, tényleg biztonságot kelt, hogy segítettem neki a vizsgálat során: adott némi kontrollt a kezembe. Aztán levette a mintát (ami nem sokkal volt kevésbé kellemetlen mint otthon, dehát ez már biológia). Majd a kiértékelés. Ugyebár ez Magyarországon úgy működik - hogy férfi olvasóink is értékelni tudják a hanyatló nyugat módszereit - , hogy az ember lányától leveszik a mintát, majd újabb 2 hét múlva kell eredményért visszamenni, feltéve ha kap az ember időpontot. Namármost itt mintalevétel után az orvos egyszer csak hátatfordított nekem - ekkor tűnt fel, hogy van egy méretes mikroszkóp a szobában. Berakta alá a mintát, és tüzetesen megvizsgálta. Ő. Nem az asszisztens, nem 2 hét múlva, hanem maga az orvos. 1 perc múlva már készen is volt a diagnózis: egészséges. 

Az eredeti ok, amiért mentem, az nem is ez volt egyéként, hanem a cisztáim. Mindkét nagymamámnak volt ugyanis mellrákja, az egyik ebben is halt meg. Én egyelőre cisztákat gyűjtök, ami az esetek többségében teljesen ártalmatlan, de ugye sose lehet tudni alapon szeretem 6 havonta ellenőriztetni. Namármost Tritonitta szerint inkább ne aggódjak a dolgokon, mert az csak ártani fog. Persze megvizsgált, de nem küldött el ultrahangra, hiába vetettem fel. Viszont azt mondta, hogy genetikai hajlam jelenlétében a D vitamin hiányos állapot jelentősen megnöveli a mellrák kialakulásának esélyét, úgyhogy elküldött D vitamin tesztre. De erről később. Ezen azért kicsit meglepődtem, natur ide vagy oda, és mivel ez az egyetlen dolog, amiben könyörtelenül hipochonder vagyok, másnap rögtön bejelentkeztem Magyarországon egy mellultrahangra. 

A bentlétem során megkérdezte azt is, hogy mikor voltam utoljára beoltva polio, diftéria és tetanusz ellen. Mondtam, hogy gyerekkoromban, de tetanusz oltást 15 évvel ezelőtt kaptam utoljára (igazából 20 éve, valami rozsdás szög kapcsán, de ebből letagadtam 5 évet). Kapott egy szívbajt, és rögtön felírt nekem egy koktélt. Itt aztán újra szembesültem a hanyatló nyugattal: a vizsgálat után rögtön az asszisztenshez kísért, aki egy félreeső szobában azonnal beadta nekem a szurit. Najó, előtte még tájékoztatót nyomott a kezembe (itt muszáj volt belecsalnom a németbe azzal, hogy angol verziót kértem tőlük, de még ezzel sem tudtam kifogni rajtuk, mert volt nekik csőre töltve). Mire elkezdett derengeni 20 évvel ezelőttről, hogy a tetanusz oltás helye eléggé fáj, meg biztos cefetül leszek pár napig, és lehet, hogy jobb lenne máskorra halasztani, már nyomta is belém a lötyit. Én meg kénytelen voltam elengedni az esétre tervezett táncos bulit. Ugyanaz az asszisztens még levette tőlem a D vitamin vizsgálatához szükséges vért is. Na de ennek az eredményéért már vissza kell menni. 

Egyébként valóban cefetül vagyok az injekciótól, és naponta kétszer alszom, hogy bírjam a tempót. Nomeg fáj is a helye, szóval megint ugrik a DeepWork órám :(

Viszont utánanéztem, és képzeljétek, kiderült: mindhárom oltás hatóideje kb. 10 év, szóval elvileg ajánlott őket felnőttkorban megismételni. Csak azért nem erőltetik, mert a polio és a diftéria felnőttkorban kevésbé veszélyes (és kevesebb tünetet okoz), mint gyerekkorban. A tetanuszt pedig akkor is be lehet adni, mikor már fennáll a vérmérgezés veszélye. Na hát ezek után engem simán üthetnének vasvillával (az elkövetkezendő 10 évben), mert kutya bajom nem lenne tőle.

 

 

 

 

 

 

 

 

Új lakásba költöztünk és végre van róla post

Igazából ma épp 2 hete, hogy ideköltöztünk, de mindeddig nem volt időm írni róla. Gondoltam majd ma, a szülinapomon! A nap remekül indult, aztán dél körül kaptam a hírt, hogy meghalt a nagybátyám. Számítottunk már rá, mert már hónapok óta csak egyre betegebb lett, de azért szormorúsággal tölt el, hogy mégis elment. Nála jókedélyűbb és jószívűbb traktorvezetőt még nem hordott hátán a világ. Remélem most már fájdalommentesen szántja-veti az égi mezőket. 

No, de azért írnék néhány szót a lakásról is, hamár. 

Ezeket a képeket a lakás átvételekor készítettük. Ez itt a konyha, a bejárattól szembe található. Gyönyörű, világos, és van benne mosogatógép (!!!!). Továbbá a sarokszekrénybe tökéletesen illeszkedő, kihúzható, és lágyan betolható polc, ami egy tál elővételéből is kész wellnesst csinál. 

img_4237jpg.jpg

 

Ez a itt a konyhánk, kilátással. Az éplület, amire ilymódon rálátunk egy menekültszálló amúgy. Engem valahogy megnyugvással tölt el, hogy az agyontraumatizált gyerekek végre önfeledten visonganak az udvaron, és a szokásos, ebben az életkorban kötelező kié-a-játék harcaikat vívják ahelyett, hogy gumicsónakokba kéne kapaszkodniuk a tengeren. Ha épp rossz napom van, és hülyét kapok attól, hogy nem értem a mosógépszállítók beszerelési nagymonológját, hogy 100 teletömött dobozban oszlik el az életünk fizikai része, vagy hogy miért nem ölelhetem meg a barátnőimet egy sör mellett (főleg ma), akkor azért az, ha ránézek a menekültekre, akiknek nem futja mosógépre, nincs 100 doboznyi cuccuk, és lehet, hogy nem is élnek már a barátaik - na ez mindig a magam helyére pofoz. img_4243jpg.jpg

Így néznek ki szocializálódás közben. Itt most valami történik is, mert ennyi sárgapólós ember nem szokott náluk kint lenni.  

img_4269jpg.jpg

Ez pedig a nappalink. Itt még nem tudtuk, hogy a hatalmas ablakfelületek befüggönyözésére a gatyánk is rá fog menni. De muszáj, mert ez az ablak ráadásul nyugati fekvésű. Szar nekünk, na. 

img_4242jpg.jpg

Ezen a képen a hálószoba látható, keleti fekvéssel. Ablakhiányról itt sem panaszkodnék. 

rsz_img_4244.jpg

A lakáshoz tartozik két fürdőszoba, az egyik a hálóhoz van közel, a másik pedig a vendégszobához. Ilyen sorrendben kerülnek bemutatásra: 

img_4245jpg.jpg

img_4248jpg.jpg

(bocsánat, de képtelen vagyok most azzal szöszölni, hogy megfordítsam a képeket). 

Van ezen kívül még két félszobánk. Az egyiket (a képen bal oldalt látható) dolgozószobának fogjuk használni, a másikat (jobb oldalon), ami kicsit nagyobb, vendégszobának. 

img_4247jpg.jpg

Ez pedig a kilátás a vendégszobából (bár a háló ablakából is lehetne, ami ugyanazon az oldalon van). 

img_4254jpg.jpg

Kicsit odébb van trambulin is a gyerekeknek, hogy balesetbiztos helyen ugrálják ki magukból a napi engergiát, miközben anyuka elteszi a befőttet. 

Szombaton, azaz június 30-án reggel Dávid ötletével kibéreltünk egy kisebb teherautót, hogy könnyebben furikázzuk az ideiglenes lakásból a cuccainkat és a kis Malm ágyunkat ágyrácsostul, illetve mehessünk egy kört az IKEÁban bútorbeszerezni anélkül, hogy személyautóval kéne megoldani a furikázást. Ekkor már kb. 3 napja inkább esett, mint nemesett az eső, dehát legalább nem 40 fokban izzadunk a hurcolkodással. A kocsibérlés önmagában sikersztori amúgy, mert 2 hete az utolsót sikerült lefoglalni. Aztán valami isteni szikrától vezérelve Dávid utánanézett, és kiderült, hogy pont 4 cm-rel rövidebb a csomagtér, mint a leghosszabb szállítani kívánt IKEÁs doboz. Szóval 2 napja felhívta a kocsibérlést, és csodák csodája, volt még pontosan 1 db kiadó, 2 számmal nagyobb teherautójuk. Szóval már maga a kezdet elég szerencsésen alakult. 

A mi holmijaink (ideértve a két paradicsombokrot) vígan befértek a kocsiba. 
img_4235jpg.jpg

 

Aznap délelőtt érkeztek a dobozaink Magyarországról is, habár tegnapelőttig úgy volt, hogy ez délután lesz esedékes. Szóval Dávid gyorsan beszervezett két volt kollégáját, akik szintén Berlinben élnek, én pedig két új német kollégámat, akiknek hatalmas hálával tartozom az akciójukért. Dávidék az IKEÁs dobozokat vették meg és fuvarozták ide, mi pedig a dobozokat vártuk, és segítettünk felhordani. Kis kitérő: tudjátok, hogyan hívják a négy keréken guruló deszkadarabot, amin a nehezebb bútorokat fuvarozzák? Kutyának. "Hozd a kutyát, Józsi!" röpködtek a felkiáltások, és én pukkadoztam a nevetéstől. Hiába, még Berlinben is tanulaz ember új magyar szót. 

Ezek után persze jelenleg mindkét forrásból származó dobozok díszítik a lakásunk MINDEN szegletét. A kipakolással az a cél, hogy minden holmink kb. a leendő helyére kerüljön, hogy legalább azt lássuk, mennyi szekrényre lesz szükségünk. Gondolom nem árulok el titkot azzal, hogy megállapítottuk: az IKEA összes szekrénye talán elegendő lesz a cuccaink tárolásához. A rutinosabb költöztetők azt mondják erre, hogy ez csak a látszat, majd zsugorodnak a cuccok, de mi inkább azon a véleményen vagyunk, hogy a 133 m2-es lakás túl kicsi. Ismét szar nekünk.

rsz_1img_4272.jpg

rsz_img_4275.jpg

rsz_img_4277.jpg

Lassacskán elkezdtük a bútorok összeszerelését is. Egy nap alatt a PAX corpust, és az étkezőasztalt sikerült abszolválni.

img_4256jpg.jpg

img_4257jpg.jpg

A vasárnap esedékes kalapálás közepén Dávidnak eszébe jutott, hogy talán szólni kéne a szomszédoknak, hogy szorri, mi vagyunk az új szomszédok, de ne tessék félni, mert néha azért fogunk kalapálásmentes életet is élni. Az alattunk lakó középkorú hölgy azt mondta, hogy SEMMIT nem hallott a kalapálásból, ami valószínűleg azért volt, mert ez egy régi Stasi épület, azaz kb. arra lett kitalálva, hogy semmilyen zaj ne jusson át a falakon. 

Közben Mo-on is jártunk, hogy a maradék cuccainkat (elsősorban az akváriumot és a borokat) idefuvarozzuk kocsival. 

rsz_1img_4274.jpg

Tegnap pedig (és ez igazán friss hír!) megérkezett a kanapénk is. Padlizsánlila színű, amire nem is értem, Dávid hogyan bólintott rá, és hogy a bólogatás alatt mit csinált a benne lakozó férjemmel. Mindenesetre igen jó választásnak bizonyult. (kissé torzít a kép színileg, élőben sokkal szebb)

rsz_img_4270.jpg

Még egy sztori a végére, mert tanulságos. Megrendeltük a már emlegetett mosógépünket (a nagyapám nászajándéka...). Első mosásnál persze nem volt benne töltet. Második mosásnál ágyneműt raktam bele, és aznap épp otthonról dolgoztam. Feltűnt, hogy nagyon hangosan centrifugál, meg ugrál össze-vissza. Mivel a régi lakásomban hasonló dolgokat művelt a Hajdú gépem, gondoltam XXI. század ide vagy oda, ezt az ugrálás dolgot még nem sikerült megoldani. Annyi eszem azért volt, hogy teljes erőmből próbáltam puszta kézzel a helyén tartani centrifugálás közben, nehogy összetörje a mosdókagylót vagy a csempét. Felhívtam Dávidot, hogy was ist los, mire ő kinyomozta, hogy ki kellett volna venni a rögzítőcsavarokat a beüzemelés során, ami a szállításkor tartotta helyén a dobot. Aztán azt is kinyomozta, hogy szinte kizárt, hogy sérülés nélkül megúszta a gép a dolgot, és valóban: a csavarok eltávolítása után elindított centrifuga fura hangokat produkált. Dávid annak is utánajárt, hogy ennek a javíttatása kb. 300 euróba fog fájni. Mindketten szívbajt kaptunk, dehát ha ennyi, akkor ennyi, mert nem maradhatunk mosógép nélkül. Tegnapelőtt aztán kijött a szerelő, aki kivette a maradék négy műanyag rögzítőcsapot, valamint megállapította, hogy a gép szerencsésen megúszta a kalandot. És ezért konzultáció címén nulla eurót számított fel. Én esküszöm hallottam, amikor Dávid szívéről leesett a kő. 

Azért a történetnek két tanulsága van: az egyik, hogy az ember olvassa el a tájékoztatót üzembehelyezés előtt. Mentségünkre legyen mondva, hogy ezt részben meg is tettük, de csak az első pár oldalhoz volt türelmünk, és a rögzítők kivétele a 9. oldalon következett volna. Másrészt basszus, nem futja a Bosch-nak négy naaagy piros nyilas matricára, hogy hé, hülye vevő, itt vedd ki a csavart és a plasztikdugót?! Én igazán nem értem. A szerelő szerint egyébként rendszeresen megtörténik ez a dolog, vagyis nem vagyunk hülyébbek az átlagnál. Ez egy kicsit megnyugtatott. 

Lakáskiadási kisokos, avagy hogyan (ne) szivassuk meg magunkat

Most úgy alakult, hogy mindkét lakás beköltözési jogát piacra dobtuk, mert Dávid kétszobás lakására ugyebár egy darabig nem lesz szükségünk, az én garzonomban pedig felmondott az ultrakedves albérlőm (magányosnak érezte magát egyedül...). Erkölcsileg megkérdőjelezhető módon csak magyaroknak hirdetjük, mert az órák átiratása miatt nem bízom az Elmű és társai hivatalaiban, hogy képesek angolul megkérdezni a leendő ügyfelüktől, hogy átalánnyal vagy havonta diktálással akarja rendezni a fogyasztást, és a magyarul-nem-beszélő bérlőben sem annyira bízom, hogy el tudja olvasni az éves kéményellenőrzés és társaira vonatkozó kiaggatott cetliket. 

Az én lakásomat viszonylag könnyű kiadni, mivel 6. kerületi és cukin van berendezve. Nagy keresletre számítottam, de nem volt pofám irreális magaslatokba emelni a bérleti díjat, ezért inkább a piaci átlag szintjén hagytam az árat (ami még így is kb. 40%-kal több, mint amennyiért 3 éve ki tudtam adni...). Szimpatikus egyedülállók és párok jelentkeztek, eddig kb. 20-an. A megtekintést intézi a jelenlegi lakóm (hátmilyenrendes), és az első 4 szimpatikus ember közül remélem legalább az egyikkel nyélbe ütjük a bizniszt. 

Dávid lakásával viszont küzdünk. Ez ugye 13. kerület (bár közel van a metróhoz), és a két szoba egymásból nyílik (úgyhogy baráti párok elszállásolására nem igazán alkalmas), ami (nomeg a házban lévő önkormányzati lakások) bizony kicsit megnehezítik, hogy a leendő bérlő elsőre szerelembe essen a lakással. A legmeglepőbbek és legelszomorítóbbak számomra a gyerekes családok megkeresései. Érződik a levelükön, hogy bármit megadnának azért, hogy gyerekekkel együtt költözhessenek, mert a legtöbb főbérlő bizony előnyben részesíti a gyermektelen lakókat. Nyilván van abban valami, hogy ha van egy felnőtt dolgozó pár, és egy kisgyerekes család, akkor az előbbi azért kisebb eséllyel fogja filccel kidekorálni a falat, vagy végigkarcolni matchbox-szal a parkettát, azaz olyan kárt tenni, amit nem fedez a kaució. Hallottuk sok helyről, hogy gyerekeseket nehezebb utcára tenni nemfizetés esetén, de a közjegyző szerint a gyerek jelenléte nem kéne hogy megfossza a lakástulajdonost a jogától, szóval szerinte ez kb. urban legend. Ha ugyanis a közjegyző tesz nekünk egy "egyoldalú kötelezettségvállalási nyilatkozatot" a szerződésbe, amit a bérlő aláír, akkor kb. 14 nap alatt kitehető a lakásból, gyerek ide vagy oda. 

Nyilván ez sem egy életbiztosítás, mert 14 nap alatt még a maltert is ki lehet szedni a téglák közül, szóval továbbra is a "szimpátiára" hajtnanánk a leendő lakóval kapcsolatban (persze a rendes lepapirozás mellett). Node ez azért a legjobb szándék mellett sem könnyű. Egyszer már leszerveztem 6 lakásnézőt arra az időre, mikor röviden otthon voltam, amiből 1 jött el, 1 pár nappal előtte lemondta, 4 pedig azóta is csak jön megnézni. Végül szerencsém volt, mert annak az egynek, aki megnézte, tetszett a lakás, és megvolt a tűrhető szintű szimpátia, szóval aláírtuk a szerződést. Majd 3 nappal azelőtt, hogy mentünk volna együtt a közjegyzőhöz, a csaj lemondta a lakást, mondván a ház bejárati ajtaján a zár még mindig nincs megcsináltatva, én pedig nem tudom garantálni hogy megcsinálják (ehhez ugyanis a lakóközösség jóváhagyása szükséges, amit - mivel eddig kétszer csinálták meg és mindkétszer újra tönkretették - sanszos, hogy sosem fogunk újra megkapni). A lakás biztonságáról pedig a 8 ponton záródó biztonsági ajtónk sem győzte meg, hiszen egy düledező, de zárható épületajtó mégiscsak a biztonság netovábbja lett volna számára... Én pedig voltam annyira idióta, hogy azt mondtam neki, hogy a kauciót elég beköltözéskor kifizetnie, szóval még ezzel sem tud kárpótolni. Sohatöbbé nem leszek ennyire naiv, és bizony keményen perkálni fog, aki költözni akar. Úgyhogy most újra bérlőkeresésben vagyok. 

Ott tartottunk, hogy szimpátia. Próbálok pozitív és elfogadó lenni, de bizonyos emberek facebook profiljától feláll a szőr a hátamon, nem tehetek róla. Például erre célzok. 

screenshot_from_2017-07-05_09-33-03.png

A sors fintora, hogy nagyonis fogja más pótolni a csajszikát, legalábbis ami a bérlői státuszt illet.

Volt amúgy ennél rosszabb is, egy nő, aki profilkép-kompatibilisnek találta, hogy hatalmas melleit központba helyezve alulról készüljön róla kép, majd betett egy másik képet háttérnek, melyen a hatévesforma fiát szájon csókolja. Ő sajnos letiltott (annak eredményeképp, hogy miután próbáltam kedvesen elmondani, hogy már nem elérhető a lakás, konkrétan lerasszistázott, NAGYBETŰKKEL, kiabálva, hogy hogy képzelem, mert cigánynak lakást senki nem ad ki). Ez az egy emlékem maradt róla:  

alulrolm.png

Esküszöm próbálok nem rasszista lenni, de egy ilyen ember had ne lakjon már a lakásounkban, ha cigány, ha nem az. Ráadásul szegény szomszédainkat sem szivatnám a kétes életvitelű alakokkal, ha már ilyen jófejek voltak, hogy megadták a wifijük kódját... 

 

No és akkor a várva várt (vagy nem várt) kisokos lakáskiadóknak és lakáskivevőknek. 

- a lakáspiac nagyon pörög (facebook-on különösen, főleg nyáron a szeptemberi hajrá miatt), amiből három dolog következik:

    1. a meghirdetés utáni 24 (de inkább 12) órán belül kell kontaktálni a meghirdetőt, különben könyörtelenül várólistára kerül a legszimpatikusabb jelentkező is. Tájékoztatásképp: a garzonra 48 óra alatt kb. 20 megkeresés érkezett. 

    2. A facebook-os hirdetés azért jó, mert egy facebook profil azért igen árulkodó tud lenni (kölkök jelenléte, háziállatok típusai, vagy a lakókörnyezet szelfi esetén...). Ebből következően aki lakást keres facebookon, az nézze meg, hogy milyen publikus infó látható róla.

    3. Aki bunkó módon, és/vagy egynél több írásjelet egyszerre használva (????), és/vagy a telefonszáma elküldésével kontaktál engem facebookon, azt válaszra sem méltatom, mert ilyen pökhendi vagyok.

- a közjegyzői záradék alap kellene, hogy legyen. Ennek birtokában ugyanis gyakorlatilag azonnal ki lehet dobni az albérlőt. Az olcsóbbik verzió kb. 28.000 Ft-ra jön ki, a drágábbik meg majdnem kétszer ennyi, de ennek birtokában az elmaradt költségek (pl. bérleti díj, rongálás, amit a kaució nem fedez etc.) behajthatóak lesznek. Mindebből az angol verzió kb. 30%-kal drágább. Ezeket a díjakat rá lehet terhelni a bérlőre, de mi mondjuk jófejségből felezzük velük. 

- a kaució kifizetése nélkül nem szabad kiadottnak tekinteni a lakást. Tanuljatok az én hibámból. 

- külföldieknek szerintem csak akkor érdemes lakást kiadni, ha az ember fizet melléjük valakit, aki bébiszittel hivatalos ügyekben. Vagyis pl. megjárja a hivatalokat a bérlővel a mérők átiratása végett, kifárad a címre, ha a bérlő nem tudja bekapcsolni a konvektort, etc., és még így is készülni kell arra, hogy fotón kell fogadni a házba kifüggesztett éves ellenőrzésekről szóló értesítéseket, hiszen egy külföldi bérlőnek esélye nincs ezeket egyedül elolvasni. Már ha a bérlő van olyan lelkiismeretes, hogy lefotózza a hirdetéseket, mert ha kijön a szolgáltató, és nem biztosított a bejárás, akkor a tulajt veszik elő. Külföldieknél fontos kérdés szokott még lenni a lakcímbejelentés: ezt nyugodtan meg lehet tenni, mert érvényes szerződés esetén semmivel nem lesz több joga a bérlőnek bejelentve lakni a lakásban, mint nem bejelentve. Viszont ezt a hivatali ügyintézést ismét megnehezíti, ha a bérlő nem beszél magyarul. 

- a mérők véletlenül se maradjanak a tulaj nevén, mert ha a bérlő tartozik, akkor a tulajon fogják bevasalni. Ha viszont át vannak iratva (amit a bérleti szerződéssel 1 nap alatt meg lehet tenni), akkor az Elmű és társai a nemfizető bérlőt üldözik, ami meg kitérdekel. Itt elő szokott fordulni, hogy ha tartozás van, akkor a szolgáltató nem hajlandó új szerződést kötni ugyanazon lakcímre, de ez jogszabályba ütközik, szóval ebben az esetben nyugdtan lehet menni a fogyasztóvédelemhez. 

- az adózásról. Ez ugye sarkalatos probléma általában. 15% SZJA terheli a lakáskiadásból eredő bevételt (minekutána eltörölték a +14%-os EHO-t 1M Ft éves bevétel felett is), ami szerintem reális adóvonzat, tekintve, hogy az ember a fizetésének 40%-át amúgy sosem látja hasonló adóügyi okokból. Ha a bérlő a bérleti díj mellett a tulajnak fizeti a számlákat, akkor az is adóköteles! De ezt adóbevalláskor költség formájában vissza lehet igényelni. A mi csavarunk viszont csak itt jön: aki külföldön (vagy más településen) másik lakást bérel, annak a bérleti díja leírható költségként. Azaz a teljes jövedelem 0 Ft (vagy még kevesebb, hiszen Berlinben nyilván többet fizetünk a lakásért, mint otthon a két lakásunk bérlői), aminek a 15%-át, vagyis 0 Ft-ot kell leadózni. A lényeg, hogy legyen azért az embernek papírja a bérlő által befizetett összegről, és arról is, amennyit külföldön fizet lakásbérlésre, de ezzel meg is elégszik a NAV. Ha azt vesszük, hogy Magyarországon kb. 10 év alatt hozza be a vételárat egy kiadott lakás, akkor elég szép jövedelemre lehet szert tenni egy emberöltő alatt, ha az ember külföldön él (és külföldön fizeti az albérletet...). Feltéve ha egyszer sem bontják malterig az albérlők a lakást. 

 

 

 

 

 

Címkék: lakáskiadás

Gyorsbejegyzés

Beköltöztünk, pont. Nagyon jó a lakás, pont. A konyhában majdnem napszemüveg kellett a bútorszereléshez. A dobozok is megérkeztek otthonról, pont. A kipakolandó dobozaink száma végtelen. Az összeszerelendő bútorokhoz (PAX!!) szükséges idő végtelen, a rendelkezésre álló idő véges, pont. Küzdünk. Majd lesznek képek, ha megtaláljuk a kártyaolvasót, pont. 

süti beállítások módosítása