2017. augusztus 27. szombat

A hazamenetelünk napja. De hogy ne kelljen 5 óra alatt lenyomni az utat, megálltunk  Wittenbergben városnézni. Ugyebár itt kiáltotta ki Martin Luther a 95 tézisét, az igen díszes templom bejáratánál - legalábbis így szól a legenda. Ennek az időpontnak mostanság ünneplik az 500. évfordulóját, és épp a másnap esedékes ünnepségre gyakoroltak (gondolom a meghívott evangélikusok), mikor odaértünk, mert emberekből akarják kirakni az 500-as számot, és ennek a koreográfiáját épp bőszen próbálgatták. A templomban van eltemetve maga Luther is, 2.4m-rel a föld alatt. Sajnos Luther "mindenhol ottvan" Wittenbergben, pedig ez a városka adott otthont a XVI. században a Cranach műhelynek is, akik oltárképeket festettek, de nem is akárhogyan. Igazán élethű, mégis fennséges ikonikus ábrázolástechnikával, ami hűen, mégis méltóságteljesen meséli el a Biblia történeteit.

Egy Flammkuchen után már ültünk is vissza a buszra, hogy meg se álljunk Berlinig.

A búcsúzás fájdalmas volt, de megállapodtunk abban, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, sőt Aimée-t és Travist még vacsorára is meghívtuk hozzánk.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat a túrán. Sikerült egyszerre érdekes és pihentető napokat átélni. Érdekes volt, mert rengeteg mindent láttunk, tanultunk, tapasztaltunk, és mégis pihentető volt, mert nem nekünk kellett utánajárnunk a programoknak, leszervezni, időzíteni, hanem csak nyáj módjára követtük a vezetőnket, aki kiváló érzékkel választotta ki a látni- és csinálnivalókat. A legjobb élmény mégis a társaság volt (Dávidnak is és nekem is), hogy intelligens, mégis nagyon emberi kollégákkal hozott össze a sors, akik csak úgy ontották magukból az érdekesebbnél érdekesebb történeteket a templomokról, nyelvekről, ősi asztrológiáról anélkül, hogy bármelyikünk is különösebben beszélt volna arról, hogy mire kapta az ösztöndíjat.

Kéne egy ilyen trip kb. hathavonta, és biztos helyreállna a nyaralós lelki békém. Addig pedig megyünk a kocsmákba nosztalgiázni a többiekkel.