2017. augusztus 15. kedd

Jól aludtunk. Dávid némi noszogatás hatására fel is kelt, és lementünk reggelizni, ami nagyon jó volt. Azt állította, hogy az étkezési szokásaimból sosem fogja megtudni, hogy terhes vagyok-e, mert annyira bizarrul keverem az ízeket. Nem is értem, pedig a sajtoskenyér tormával opciót szabadalmaztatni kéne.

Reggeli után felkerekedtünk Hamburgba, méghozzá az NDR-be, azaz az észak-német közszolgálati TV stúdióiba. A vezetett túra során láttuk a sminkszobát (sok-sok fénnyel kevert tükörképek), a hírstúdiókat, és a magazinműsorok kanapéit. Elmondták, hogy 1 perc hír kb. 4000 euróba kerül. Biztos minden euróból kamerát vesznek. Vagy világítást. 

Persze hülyéskedni is lehetett, pl. kék háttér elé beállni, pl. kék színű ruhában, és akkor pl. semmi nem látszott az emberből. Ezen a képen nem úgy tűnik, de higgyétek el nekem, hogy így volt. 

Végre azt is megtudtuk, hogy miért kell havonta 17.5 euró közszolgálati díjat fizetni a médiának. Állítólag ez Hitler "öröksége", ugyanis az erősen centralizált (és Berlinközpontú) médiát könnyű volt kontroll alatt tartania a diktátornak, és az így szervezett média nagyban hozzájárult a propaganda terjedéséhez, vagyis tulajdonképpen a náci rendszer fennmaradásához. Ezt elkerülendő a mai média erősen decentralizált (összeen 9 régióra van bontva, amiből mi a "legmenőbbet" (?) láttuk), és véletlenül sem kerül semmilyen fontos épület vagy szervezet Berlinbe, mivel "nem jó, ha a média közel van a politikához". És hát ezért kell fizetnünk havonta nekünk kisembereknek, hogy véletlenül se függjenek anyagi értelemben (se) a kormánytól. Ezt a Hitler-dolgot itt nagyon komolyan veszik, és többször is elmondták, hogy az efféle visszaélés a médiával nagy traumát okozott nekik. Részben ezért most már csak Dávidot engedik oda a vezérlőhöz, senki mást. 

Még több kamera egy másik stúdióban: 

Ezután átmentünk a Hamburg Tafel-be, ami a hamburgi szegények (főleg hajléktalanok ill. alacsonyjövedelműek) számára létrehozott szervezet, mely a gyárakból, boltokból felajánlott élelmiszert juttatja el a rászorulóknak. Mi a központi raktárban-elosztóban voltunk. Tele volt műanyag rekeszekkel. Kiderült, hogy olyan áruk vannak itt, mint pl. egy finom jam, aminek a cimkéjén nem volt elég piros az eper, ezért leselejtezték és itt landolt. Így lett 4 hatalmas kartonnyi selejt, melyet a szegények kapnak meg. De pl. a nemrégi hamburgi G20-ról maradt ételek is itt várták további sorsukat (már amit a rendőröknek szántak, de azok nem ették meg). A raktáron lévő áruk közül semmi sem járt le szavatosságilag, épp csak "gyári hibás" - pl. 10g-mal kevesebb cukor van benne, mint kéne (az 1 kg-hoz). Az itt dolgozó 150 ember és egy kb. 10 fős "board" csapat önkéntes alapon dolgozik. A mostani CEO például egy egészségbiztosítási cégnél dolgozott, de ott úgy ítélték meg, hogy a "modernizációt" nem tudná kellőképp képviselni, ezért inkább kifizették neki a nyugdíjig hátralévő 6 évet. Ő meg eljött ciíjóskodni ehhez az önkéntes szervezethez. Persze fizetés nélkül. Általában egyébként nyugdíjasok dolgoznak itt, illetve fiatalok, akik inkább a kiszállításban segítenek.

És íme egy csoportkép is a csapatról (persze sem az előzőt, sem ezt nem én csináltam). 

Radler. Mert ihatnékom volt, de nem találtam a menün. Kérdeztem a pincért, mire kissé önérzetesen közölte velem, hogy azt errefelé Alsterwasser-nek hívják. Ami valahol érhető, hiszen itt folyik az Alster, amiről az ital a nevét kapta. Csekkoltuk, és a Zinternet is azt mondta, hogy bizony van egy demarkációs vonal kb. Berlin magasságában, ami Radlert és Alsterwassert elválasztja egymástól Németországban. Kigondoltavolna. Tanuljatok hát Ti is velünk!

2017. augusztus 16. szerda

Elbuszoztunk a klíma-komputációs-centrumba, még mindig Hamburgban. A "klíma" egyébként az időjárás és a statisztikai szimuláció-predikció keveréke, némi vizualizációs mágiával fűszerezve. Igazán érdekes volt. Egy 1.5 órás előadással kezdtünk, ahol megtudtuk, hogy 3 szcenárióval számolnak a globális felmelegedés jövőét illetően (Dávid szerint szcenáriót számolnak). Az egyik a borzasztó optimista szcenárió, mely a párizsi egyezmény teljes betartásán alapul, és 20-30 éven belül negatív emisszióval kalkulál (a CO2 kibocsátás nullára csökkentése, +növények CO2 megkötétse által, a lenti képen zölddel jelölve). Még így is kb. 10 évig fog emelkedni az átaghőmérséklet, és csak 50-60 év múlva áll vissza arra a szintre, ahol kb. 20 éve volt. A pesszimista scenárió szerint minden marad úgy, ahogy jelenleg van (trumprulez, pirossal jelölve). Ez elég félelmetes képet festett, mivel meredeken emelkedik a hőmérséklet, ezzel párhuzamosan pedig szárazságot, sőt bizonyos területek szinte teljes csapadékmentességét jelzi előre. 

A kibocsátott CO2 miatt (és a háztartási vízkőoldók, tisztítószerek etc. miatt) elsavasodnak az óceánok, a kagylók, rákocskák etc. nem tudnak kifejlődni, és ezáltal az óceán élővilága elkezd kipusztulni, aminek az emberekre is hatása lesz. A harmadik szcenárió a kettő között van (a fenti képen sárgával jelölve), de még ennek is csak 50-60 év múlva érződik majd a kedvező hatása.

Az előadás után megmutatták nekünk a számítógépeket, amik a kalkulációkat végzik, és az adattároló, archiváló rendszereket. Ezekről is meséltek egy kicsit. (a lenti kép bal oldalán a tourguide-unk látható amúgy) 

Természetesen jól állnak a Top500 számítógép-kapaciási listán (ezen a napon éppen 38. voltak) meg hű meg há a processzormagok száma és a tárolási kapacitás. Az avatott szemnek (=Dávid) inkább néhány másik dolog tűnhetett el. Egyrészt a tárolók adatátviteli képessége (0.5TB/s wow), másrészt hogy az egész rendszer vízhűtéses, a hőcserélők a tetőn vannak. A gépterem szinte halk, de csak relatíve ahhoz képest, mintha ventillátorok hűtenék, mert amúgy hangos. Ja meg ahhoz képest elég kicsi az egész, 90 szekrény. A szemfülesek az alábbi képen szúrhatják ki, hogy hőcserélők vannak a tetőn. Naugye. 

Az ebédet már az Elba partján, Fischbrötchen formájában fogyasztottuk el. Igazán friss és finom volt. Valami titkos adalék is lehetett benne, mert Dávidot sikerült rávennem némi szelfizésre.

 És nyilván mindig úgy kell, hogy a szemünkbe süssön a nap, hiszen úgy lesz optimális az árnyékok  elrendeződése. Ezt időnként csak némi kreatív fotózással lehetett elviselni. 

Ja, amúgy háttérben a hamburgi kikötő. 

Ebéd után hajót béreltek nekünk, és kihajóztunk ebbe a bizonyos kikötőbe. A hamburgi a világ 13. legnagyobb kikötője (de az első 10 Ázsiában van). Szép volt szép, de Rotterdam után engem már őszintén szólva nehezen lehet lenyűgözni (menjetek Rotterdamba kikötőtúrára!!).

Itt készül valami. Fejben biztosan: 

(Olyan jóképű az én férjem! <3 )

Azért láttunk régi raktárépületeket, amiket felújítva tártak a nagyközönség elé. Nomeg pakolóhajókat, konténertömegeket, és hajószerelő hajókat:

(A hajószerelő hajókat vajon ki szereli a vízen? A hajószerelő hajószerelő hajó?)

A fenti képen már a kipakoló daruk láthatóak, amiket szépen lehajtanak, ha meló van (a jobb oldalon talán jobban látszik).

Nem tudom feltűnt-e a hatalmas csoda amúgy a képeken: hétágra sütött a nap Hamburgban!

 Még ezt akartam megmutatni: ez állítólag a világ legnagyobb yacht-ja, és különlegessége, hogy az úszómedencét lehet liftezni a 4. és az 5. emelet között. Hogy minek, azt nem mondták el. 

Ja, meg a pláza! Ami így néz ki: 

A hajótúrát sajnos nem a shoppingolás, hanem egy városlátogatás követte, szintén vezetett túra keretében. De én inkább a magyar leányzóval beszélgettem, aki 18 hetes terhes, és jogász (az ösztöndíjat a biológus férje kapta). Csak egy ilyen hangulatképet kaptok ennek illusztálására:

Jártunk - többek között - Michael-nél, aki az arkangyalt hivatott megörökíteni szobor formában, de a helyiek roppant lazán (szinte berlini hipszterséggel) viszonyulnak hozzá.

Szép volt belül a templom, egészen mennyei hangulatot kölcsönzött neki a fehér fal - arany díszítés kombináció, a lehető legegyszerűbben megalkottott oltárral és az orgonákkal. Volt hozzá hang is, de inkább random billenyűket nyomkodott rajta a művésznő, minthogy zenének nevezném.

Hazafelé még ettünk egy istenifinom fagyit, ahol a fagyis hölgy csak olaszul volt hajlandó beszélni velem. Ezt a képet Dávid még a fagyievés előtt készítette: 

Ja, ez amúgy a városháza. De én találtam egy sokkal jobb perspektívát. Avagy mibe is kerül egy fotó. 

Este vacsorázni mentünk egy tapas bárba. Nem volt rossz, de itt is inkább a francia párral és a kanadai-amerikai párral történt beszélgetések voltak az élmény. Az eszükön kívül humoruk is van ezeknek az embereknek, ami jó. Viktor, a franciák egyike tudománytörténetet kutat, ezen belül is ősi táblarajzokat és papiruszt olvas és elemez, főleg az asztrológia területén. Ő egy jó magas ember. Az amerikai srác kissé fura, akinek elvből nincs okostelefonja, és nem kívánt hajnali 9-kor kicsekkolni a hotelből, hogy másnap még sétálhassunk a tengerparton a program előtt. A felesége, a kanadai lány viszont a fehér bőrével, fekete hajával, mélykék szemeivel és némi szeplőjével olyan, mint egy havasi hófehérke. Jelenleg nem dolgozik (ahogy a Plusz Egyek közül szerintem senki sem Dávidon kívül), de amúgy IT-s marketinggel foglalkozik.

Este zenés-fényes szökőkút koncertre mentünk 6-an a városba, ami az egyetlen alkalom volt, mikor tömegközlekedést használtunk. Találtunk is egy nagyon kedves gondolatot: könyvcserebere! A buszon, értitek, mert mégiscsak ott (is) olvas az ember. 

Dávid még feltétlenül szerette volna megosztani Veletek az alábbi képet: 

Visszaváltható üveg gyűjtő az utcai szemetes mellett. 

Illetve muszáj beszúrnunk azt a képet, ami nélkül turista nem hagyhatja el Hamburgot: 

Szóval ott tartottunk, hogy este show-ra mentünk. A fényjáték amúgy nem volt rossz, de olyan hatalmas szám sem volt. A békésen úszkáló kacsák is leginkább a lámpaoltást várták már csak. Eléggé fáradtan dőltünk ágyba éjfélkor.