2017. augusztus 18. péntek

Dávid ismét nem aludt jól, pedig most egy viszonylag kényelmes ágy is jutott nekünk. A gyors reggelit követően (én tegnapról annyira tele voltam, hogy most 3 napig nem fogok enni...) már indultunk is Bonnba busszal.

Délben érkeztünk a Humboldt alapítvány központi épületébe, ahol igazán kedves emberek fogadtak minket. Leültünk (egy másik buszos csoporttal együtt) egy nagy terembe, ahol állítólag a számunkra pozitív bírálati döntés megszületett. Ettől kicsit megborzongtam. Aztán beszélgettünk egy amerikából érkezett kutatóval, aki a sejtfalakban található proteinek vándorlását kutatja. Fizikusként. Nomeg a feleségével, aki félig angol. Megebédeltünk ezen a helyen, és ittunk igazán finom bort is (amivel még Dávid is roppant elégedett volt). Mi képet nem készítettünk, és az ott készült képeket még nem küldték el nekünk (ha megkapom, pótolni fogom). 

Utána elmentünk egy kiállítást megnézni Bonn mint főváros történetéről. Ezt sikerült 5 nagy vitrin mögé szorítaniuk, és bár az idegenvezető próbált kitenni magáért, hogy sok sztorit meséljen a történelemből, hát nem igazán rágtuk közben a körmünket az izgalomtól.

Utána elmentünk megnézni az autókiállítást, amiről én belépés nélkül is sejtettem, hogy unalmas, de Dávidnak végig kellett járnia, hogy ugyanerre a következtetésre jusson. Néhány autó, sok kép, és relikvia ugyanis egyikünket sem dobta fel különösebben. Kivéve Günter Jauch TV-s bemondó jogosítványát, ami állítólag menő volt.

Mindegy, álljon itt még néhány kép a rend kedvéért:

(A fenti képen azok a zászló-variációk látszanak, amiket az egyes delegációk ill. "nagyságok" hordhatnak. Nem mindegy ugyanis sem a méret, sem a minta elhelyezése...)

A fenti képen nincs mit magyarázni. 

Késő délután irány a szállás, majd valahogy rávettek, hogy látogassuk meg a kölni dómot, ami Bonnhoz igen közel volt és rövidke sétákkal elérhető (mi a vonatállomáshoz laktunk közel, a dóm pedig szintén, csak Kölnben). Magunkkal vittük (najó, jött magából) Justin is, aki egy Norvégiába szakadt holland scholar, és történetesen középkori templomok művészetével foglalkozik. Nem hátrány tehát, ha az ember vele nézi meg a kölni dómot.

A dóm maga igen impresszív, és eredeti gótikus stílusban épült (vannak ugyanis "csalós" gótikus stílusok Justin szerint, amin ő a neogótikát érti. Ezt már csak én teszem hozzá, hogy akkor a berlini "hipszter retró" biztos nagyon zavarja...).

De már a 4. században állt a helyén egy templom, amire aztán rendre ráépítettek.

Csak a rózsaablakokat nézve is igen komoly történet tárult elénk: a reneszánsz díszítésektől a modernig (ami színes kockák random egymás mellé helyezését foglalta magában, az én legnagyobb bosszúságomra). Ez a világ 3. legnagyobb dómja. Itt őrzik a három királyok csontait egy díszes ládában - legalábbis ez az ereklye tette híressé a dómot, mondta Justin.

tt található továbbá a Gero-kereszt, mely 970-ből származik (amikor mi még pogány módjára rúgtuk a port a Kárpát-medencében...), és ez a mai napig a legrégibb monumentális (legalább ember méretű) kereszt az Alpoktól északra. Amúgy elég puritánul nézett ki maga a kereszt, dehát abban az időben még messze volt a barokk kor.

Az egyik hajóban kapott helyet az Antwerpenből rendelt, fából készült és kihajtogatható ikon-oltár, ami bámulatos részletességgel volt kidolgozva.

A részletes kidolgozottság a dóm minden kis zugára jellemző volt egyébként, sőt még a nagy magasságokban található részekre is, ami jelzés, hogy ezek a műalkotások nem is annyira az embereknek, mint inkább Isten gyönyörködtetésére készültek.

Kb. este 11-re értünk haza (még megvacsoráztunk Kölnben), és hát ismét nem kellett altatni minket.

Még a szállásról ejtenék néhány szót: egy nagyon '70-es évek beli szállodába csöppentünk, amit sötétkék folyosószőnyegek, és faux-d’or díszített. A fürdőszobában még ott volt a hamutartó, amit már csak azért sem lehet "csak úgy" leszedni, mert a megfúrt csempét nem tudják "csak úgy" kicserélni, hiszen minden márványból van. Íme. 

A WC lehúzó is egy elfordítható karocska, a kád dugója pedig mágnessel tapadt a helyére nemhasználat idején. Az ágy melletti komódban volt régen a rádió (milyen menő lehetett...) de mára már csak egy villanykapcsoló díszíti a beszögelt helyet.

2017. augusztus 19. szombat

Reggeli után Aachen felé vettük az irányt, ahol ismét tourguidingban részesültünk. Felejthető volt információtartalmilag, csak annyi maradt meg, hogy Nagy Károly. Nomeg a csokik, amiket túra közben osztogatott. Sajnos némi mogyoró is volt a csokikban, amik nem sokkal később megtette hatását allergia formájában, dehát túléltem.

Ez az aacheni dóm egyébként, aminek az a nevezetessége, hogy szépen látszanak rajta az egyes hozzáépítések a különböző századokban.

Nekem mondjuk a bizánci hatású belső díszítés jobban tetszett, mert ezt aztán tényleg nem várná az ember egy, a 12. században épülni kezdett kis kápolna belsejétől. 

Az ebéd fantasztikus volt, a La Jeunesse-ben ettünk Flammkuchen-t (én kecskesajtos-mézeset, Dávid olaszosat, azaz bioszalámi, olivabogyó, paprikaszálak kombinációját), majd egy borsos-vaníliás fagyival feltálalt belül forró csokis szufflét. A háttérben szólt a kellemes jazz, s közben jókat beszélgettünk. Például az utazásokról, például Olaszországról, például arról, hogy nem csak nekem vannak ellenvetéseim Rómával kapcsolatban. Pedig állítólag Nápoly még kicsit rosszabb is.

Búcsúzóul még ittunk a helyi gyógyvízből, aminek záptojás szaga volt (tudom, kén), és borzalmas íze. Persze Hévíz után az ilyesmi nekünk már "megszokott", mondanám, de ezt nem lehet megszokni. Innen folyt: 

Ebéd után az SPD párt egyik kampánymanagere beszélt nekünk a választási rendszerről, de főleg ezen belül az SPD pártról. Kemény kérdéseket kapott, és nem voltak kimondottan meggyőzőek a válaszai, főleg az egyre erősödő német rassziszmussal kapcsolatban. Ez a program is felejthető volt.

Miután visszamentünk a hotelbe, az emberem elszaladt szendvics-vacsoráért, én pedig lementem úszni egyet a hotel spa részlegébe. 15m-es volt a medence, szóval kicsit gyakran kellett irányt váltani, de azért jól esett.

Este a brühli kastélyba mentünk Kristian Bezuidenhout szóló zongorakoncertjére. A palota a maga módján gyönyörű volt: tele rokokó szobrokkal, freskókkal és festményekkel. Mindenhol részletgazdag, mégis egységes, ami a kívülről beszűrődő lemenő nap fényében még gyönyörűbb volt. Ez az a kategória, ami elmondva (leírva) borzasztó giccses, a helyszínen mégis volt valami varázsa. 

Ilyen volt belülről: 

C.P.E Bach-hal kezdődött a műsor, majd Haydn-nel folytatódott. Előbbi kicsit unalmas volt, utóbbiról pedig azt gondolom, hogy "illik" szeretni, de amúgy egy doktori munka a zeneakadémián: értem én hogy szép, de mégsem áll össze legbelül. Sajnos nem segített az élményen a fortepiano sem, ami úgy köpködte a hangokat (az amúgy egész jó akkusztikájú helyiségben), mintha fadugókat lövöldözne a falakra. A végén jött Mozart egy hosszabb zongoradarabja. Egészen lelkes lettem, mikor meghallottam a vidám, kedves hangokat ugrálni. Mozart zenéjének játékossága könnyedén beleillet a rokokó díszítésbe, annak mozgalmasságába, a felfelé törekvő indák közé, így jókedvűen hagyhattuk el a koncert helyszínét.