2017. augusztus 17. csütörtök

Reggel felkerekedtünk Münster felé, de előbb még megálltuk a Wattensee-nél. Ez egy olyan hely - a világörökség részeként - ahol a tenger apálykor kilométerekre visszahúzódik, és homokos-iszapos területet hagy maga után.

Nagyon érdekes ennek a területnek az élővilága is, amiről már a vezetőnk mesélt. Tele van ászkarákokkal például, akik kis pocsolyákban lébecolnak egész nap.

Volt ott nagy (kb. 15cm hosszú) kukac is, mely kékesen csillogott.

Ezek lyukakat fúrnak a homokba, és a kifelé vezető járatokon át kukacformába köpködik a homokot. Ez állítólag a madarak megtévesztésére szolgál, akik így homokkal eltelvén már nem vágynak maguka a kukacokra. (ezt a sztorit a kollégáimnak is elmeséltem, és azóta legendává nőtte ki magát a hős kukac, aki homokkal sz@rja tele a partot, hogy így élje túl a ragadozók támadását. Azt hiszem van ennek némi áthallása az akadémiai világ "bizonyos rétegeinek" túlélési stratégiája felé, avagy hogyan érvényesüljünk a "publish or perish" világában). 

Aztán kézbe vettünk tarisznyarákot is, ami végigment az emberek tenyerén - már aki hagyta. Persze sok embert nem lehetett rávenni a rákfogdosásra de mi bátrak voltuk, a rákok meg cukik (aztán megharapták a tourguide-unkat, de az már egy nagyobb (értelmesebb?) példány volt).

A homokos síkságon túl volt egy sziget - mi oda nem mentünk, de állílag 36 ember él rajta, és a gyerekek még iskolába is járnak.

A síkságon átfutott több folyó is, ahol a víz tör be és ki apály illetve dagály idején.

Kb. 1.5 km-t gyalogoltunk be, majd ugyanennyit kellett kifelé gyalogolni, de ezt már időnként bokáig süppedő iszapban, és szakadó esőben.

Bőrig áztunk (még esőkabáttal is), de aztán jó volt leszáradni és snapszozni a buszon.

Időnként ilyen iszaptengeren kellett átsétálni.

A Münster felé vezető út viszont nagyon hosszú volt (4 óra), nekem szakaszosan volt hányingerem (ez a buszsofőr stílusának volt betudható, aki előszeretettel adott gázt, majd vette le a lábát a gázról...), Dávid pedig hallgatta a podcast-jait. Valahogy mégis eltelt az idő, és megérkeztünk. Münsterben csak egy éjszakát töltöttünk, mielőtt az igazi cél, Bonn felé indultunk volna. Münsterbe este értünk, és épp hogy gyorsan meg tudtuk nézni a városkát, mielőtt beültünk volna vacsorázni, majd bedőltünk volna az ágyba. Az épületek (Dóm és Town Hall) nagyon szépek voltak, szépen kidolgozott facade-ok, szobrocskák és faragványok díszítettek mindenfelé. Láttunk 3 rácsot felhúzva a dóm tetejére. Ezekben állítólag embereket égettek 1534-ben, akik történetesen korai anabaptisták voltak, majd húzták fel elrettentésül testüket, a ketrecek pedig elrettentésül a mai napig a torony tetején láthatóak.

Egy sörfőzdében kötöttünk ki vacsorázni, ami finom volt, de a társaság még jobb. A hotelben induláskor ugyanis összefutottunk az amerikai-kanadai párral (Travis és Aimée), akiknek mint kiderült a kellemes társaság mellett humoruk is van. Meséltek a lifeguard élményeikről, a mountainbike biciklis versenyzős korszakukról, Amerikáról, Kanadáról, és végül a sráccal még a kutatásról is tudtunk beszélni, szóval tényleg inspiráló volt a társaságuk.