És ennek nagyon örülünk. Ha túléljük a holnapi-hétvégi-hetekigtartó költözködést a régi-lakás, Budapest, IKEA és az új lakás bermudanégyszögében, akkor jelentkezünk friss hírekkel. 

Ez amolyan protokoll-esemény volt: kötelező a részvétel, de sokat azért ne várjon tőle az ember. Gondoltam én! Aztán nagyon kellemesen csalódtam. 

Kezdődött egy megnyitóval, állítólag 1200 vendég részvételével (családostul). Az alapítvány vezetői, illetve volt és jelenlegi Humboldt ösztöndíjasok adtak elő némi igen kellemes zene kíséretében. A Trio Dan-t egyébként 3 kolozsvári magyar testvér alkotja.

 Az igazán izgalmas beszédet a díszvendég, Prof. Serge Haroche tartotta, aki maga is egy Humboldt ösztöndíjjal kezdte kutatói pályafutását. Igen, arról az emberről van szó, aki 2012-ben megkapta a Nobel díjat fizikából az elemi részecskék (atomok) egyedi vizsgálatáért. A "blue sky research"-ről beszélt, ami a világ leíró, kiváncsiság-vezette kutatásait fémjelzi. Ezek azok, amik hallatán az ember általában azt kérdezi, hogy "tökjó, de mihaszna van ennek?". (hozzátenném, hogy 100-ből 120 kutató saját magának is felteszi ugyanezt a kérdést a saját kutatásával kapcsolatban, és ha nem tudja megválaszolni, akkor az egyenes út a kiégéshez, szóval nagyon időszerűek voltak a gondolatai). Rendre sorolta a (fizikában) legnagyobbnak tartott, paradigmaváltó felfedezéseket, melyek mind egy-egy blue sky research-re épültek. Például mikor Maxwell rájött a fény elektromágnességére: ez is azokon a korábbi kutatásokon alapult, melyek leírták a fény és a mágnesesség természetét: Maxwell "csak" rájött, hogy a velocitás mindkét esetben ugyanaz, vagyis a fény elektromágneses tulajdonságokkal rendelkezik. Innen jött aztán a mikrohullám, rádióadások és a röntgensugár feltalálása is. De hasonló "l'art pour l'art" publikációnak indult az a cikk is, mely leírta (Stern és Gerlach, 1922), hogy az ezüstatomok pályája elektromágneses mező hatására a kialakuló orsók miatt meggörbül. Ez lett később az (f)MRI alapja. És még számos példát hozott arra, hogy a jelentéktelennek tűnő kutatás (és publikáció) is torkollhat paradigmaváltásba, és lehet életeket megváltoztató hatása. 

Majd következett egy fogadás, ahol a világ legtermészetesebb dolga volt betársulni idegen emberek asztalához. Meg kellett állapítanom, hogy európaiként kisebbségben voltam a rendezvényen, mert a többség ázsiai volt, indiai vagy afrikai (népviseletben! ami szerintem leginkább egy pizsomára hasonlít). Magyarországot 5-en képviseltük a névsor szerint, de csak egyetlen kollégával találkoztam, akit - teljesen "véletlenül" - még otthon ismertem meg. Az eseményen leült mellém egy indiai katolikus pap [...ez itt a hatásszünet helye...], aki a bioetika területén kutat. Nagyon lelkesen próbált meggyőzni arról, hogy ha nem tudom megmondani, hogy mikor kezdődött az életem, akkor igazából a fogantatástól kell számolni. Vagyis onnantól hogy megfogan egy gyerek, biológiai szempontból élete van, amit nem lehet tőle elvenni. Erre én replikáztam, hogy az ember nem azért kreál gyereket, hogy terhes legyen, hanem azért, hogy utána hosszú évekig szeretetben, iszonyú energiákkal és lemondásokkal nevelgesse, és ha ezt nem tudja vállalni, akkor a felelősségteljes döntés az, hogy nem vállalja és pont. Utána azzal próbált meggyőzni, hogy isten adta az életet embereknek (jelen esetben az embriónak), mire kiszaladt a számon, hogy szerintem meg az emberek adták istennek a jogot létezni, amivel természetesen újabb feketepontot szereztem nála. Zsidó férjem létezésének említésekor még egyszer utoljára felcsillant a szeme, hogy akkor ő biztos vallásos, de tagadó válaszomra végképp elveszítettem az érdeklődését. Aztán találkoztam egy, mára már az USÁban kutató román hölggyel, aki még a CEU-n is tanult egy ideig. Ő a román zsidó kulturális központ által szervezett, a 2. vh utáni időszakot feldolgozó, jiddish nyelven előadott színdarabokat kutatja. 2016-ban 33 ilyen előadás volt, amiből 7db volt jiddishül, de igazából ezeknek a szövegét "csak" bemagolták az amúgy a nyelvet nem beszélő színészek, és még feliratozva is volt az előadás, sőt időnként nagyon hangos volt a háttérzene, amiből Korina arra következtetett, hogy nem elsősorban a nyelv életbentartása az efféle előadások célja. Hát ezt is lehet kutatni.

vérszemet kaptamMásnap a Schloss Bellevue, azaz a köztársasági elnöki palota felé vettük az irányt. Délelőtt Dávid is csatlakozott hozzám, mint Plusz Egy, amit még a névtáblájának színével is jeleztek. Úgy is mondhatnánk, hogy belekóstolt a "fontos ember házastársa vagyok" műfajba, ami általában a Fontos Férfi és az Oldalborda Nő szerepe, szóval most hősiesen megfordította a szexista szerepleosztást. Némi reggeli pezsgőzés azért oldotta a kényelmetlenséget. Nomeg az eget is, mert a köztársasági elnök, Frank-Walter Steinmeier beszéde közben menthetlenül eleredt az eső a gyönyörű kastélykertben. A Humboldt Alapítvány felkészültségét dícséri, hogy éppen erre az esetre kaptunk esőálló ponchot, aminek bizony most nagy hasznát vettük. A díszes beszédek németül voltak, érdemi hangosítás nélkül, ráadásul az emberekből pedig magasságunk ellenére elég keveset láttunk, úgyhogy ez a program amolyan felemásra sikeredett. 

A névjegykártya fontos része volt az ember identitásának. Még a legkisebbeknek is kötelező volt viselni <3

Ez pedig a kastélykert. Igen gyerekbarát módon volt berendezve, és ez az egész rendezvényre nagyon jellemző volt egyébként. A gyerek az akadémikus anyának (is) integráns része, és ezt Humbi felismerte, úgyhogy szinte az összes programmal egyidőben volt valamilyen gyerekprogram is. 

A kevésbé naprakészeknek javasolt az eredeti bejegyzés tanulmányozása.

No, ma sikeresen megkaptam a levelet az egyik direktbanktól, hogy elutasították a számlanyitási kérelmemet. Felhívtam az ügyfélszolgálatot és megköszöntem, hogy ők legalább vannak annyira jófejek, leírnak pár lehetőséget az okokra, noha a ténylegeset ugyebár ők sem adhatják ki. Illetve megkérdeztem, hogy mivel elég korrekt nem határidős állásom van és a Schufa szerint elvileg még tök hitelképes is vagyok, mi a szösz lehet. A dolgokat átnézve amúgy ő sem tudott sok minden kezdeni a helyzettel. Abban állapodtunk meg, hogy majd a költözés után újra megpróbálkozom, mert nálunk nincs felülvizsgálat, hiába győzködtem, hogy nekik is kevésbé költséges nem teljesen végigjárni a procedúrát.

Öröm az ürömben, hogy Anikónak ugyanazzal a postablokkal jöttek meg ugyanettől a banktól a bankkártyái. (Ja igen, a posta még mindig kb. egy hetet késik).

Na de miért is szempont ez a bankszámladolog. Az egyik oka, hogy minél kevesebb időt szeretnék a Deutsche Bank ügyfeleként eltölteni. A másik, hogy egészen addig nem tudok értelmesen online dolgokat vásárolni, amíg nincs hitelkártyám, azt pedig nem a DB-től szerettem volna, mert nem akarom duplán kifizetni (direktbankéknál nem opcionális a hitelkártya, ott mindenképpen van).

Sebaj, gondoltam magamban a minap, majd használom a magyar bankkártyámat. Tegyük most félre azt az apró malőrt, amitől másfél napja nem lehet CIB-es bankkártyákkal fizetni. Deviszontéspedig. Nem véletlenül kell beírni a számlázási címet online vásárláskor, ugyanis azt simán lehet a bankkártyához tartozóval összevetni. Márpedig ha a kettő nem hasonlít, akkor miért akarná valaki elfogadni a bankkártyát. Nade nem lehet ám mindenhol magyar számlázási címet beállítani.

Most pedig vegyük elő a CIB-es sztorit. Szakmai kíváncsiság. 9 év bankinformatika után most is kvázi újra pénzügyközeli dolgokkal foglalkozom, de azért ez egy ritka nagy fakap. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mit sikerült elrontani.

Éppen 6 hete vagyunk itt, sok minden érdekes dolog vesz minket körül, és gondoltam erről is írnék Nektek. Tulajdonképpen már volt egy bejegyzés a legeslegelső tapasztalatainkról, de ez most más, hiszen a hat hét, az mégiscsak hat hét.  

A foci az új vallás

Ha Németország játszik, akkor 11 helyett 60 millió játékos van a pályán. VédekezÜNK, lesen vagyUNK és gólt rúgUNK. Tudom, ezt én nem érthetem, de itt még egy fokkal komolyabban veszik ezt a többesszámelsőszemélyt, és tényleg szent csatakiáltás kísér MINDEN akciót. Értelmet nyer az "élő közvetítés Berlinből".

A piac

Sarkalatos pont ugyebár (nekem nagyon). Legnagyobb csalódásomra eddig maximum díszítési célokat szolgált egy-két piaci zöldségárus, akik a Schrebergartenjükben* dédelgetett zöldségeket hozták el szerintem csak azért, hogy eldicsekedjenek vele vadidegeneknek (amit sokszor a túllőtt ár is sugall...). Viszont virágzik a bolhapiac hagyománya, és néha igen vicces dolgokat lehet kapni. Kinek ne mutatna jól például az otthonában egy leselejtezett fogorvosi fúró? 

*a Schrebergarten kicsi kertecskét jelent, amit a németek a nagyobb zöld területek felosztásával hoztak létre. Az így keletkezett kicsi, kb. 2-3 kicsi háznyi kertecskéket adják-veszik és bérlik, de mindig azzal a feltétellel, hogy rendben kell őket tartani. És valóban: nagyon takaros kis kertecskékről van szó. 

A kutyakérdés

A kutya itt félember. És ez most nem költői túlzás. A kutya konkrétan még a munkahelyre is bemehet. Például Dávid munkahelyére.  

Ebből kifolyólag egy dolog biztosan nem szívesen lennék Berlinben: macska. A kevésbé szerencsés szőralergiás honfitársakról nem is beszélve.

Alkoholista vagy-e? 

Lassan az egyetlen megbízható jel egy német ember felismerésére az, hogy sörösüveggel a kezében sétál. Az utcán, a metrólejáról, és a metrón is. Este, mert buli van, és reggel, mert egyszer majdcsak buli lesz. Ennek ellenére Németország kb. 20%-kal jobban áll az össznépességi alkoholfogyasztást tekintve, mint Magyarország, bár igaz, hogy az off-premisses italfogyasztás (vagyis hogy bótban veszi, nem a kocsmában) egyre nőtt az utóbbi években. A világranglistán még így is "csak" a 23-adikok (Magyarország a 8.). Lehet, hogy csak hurcolászni szeretik a sörösüvegeket, de azt aztán minden formában (péntek délután 5-kor): 

Akik fullba nyomják a kontrollt

Ez egy cseresznyefa. Kikötözve. Keresztre feszítve. A kellő helyen meghagyva, PONTOSAN a kellő szögívben nevelik tovább az ágakat, hogy véletlenül se legyen önmegvalósított, hippi-fa a végeredmény. 

Németül beszélsz-e? 

Az egyik legmeghatározóbb élmény a nyelv. Több embertől hallom, hogy Berlinben jól el lehet lenni az angollal, és van, aki éveket túlél anélkül, hogy németül beszélne. Ehhez képest nekem az a tapasztalatom, hogy C vitamint sem tudnék venni a gyógyszertárban anélkül, hogy ne beszélnék valamit németül. Minden németre van optimalizálva: a fitnessz órák (igen, már voltam, de erről majd később írok), a piacon a kenyérvásárlás, avagy (és főleg) a bankszámla ügyintézés minden telefonos és e-mailes módja mind-mind németül megy. Ha mégis sikerül kihúzni belőlük néhány egyébként teljesen helytálló angol mondatot, akkor azt mindig megelőzi egy "nem beszélek jól angolul" statement a miheztartás végett. 

Szeretsz-e itt élni? 

Sok embernek feltettem ezt a kérdést az elmúlt 6 hét folyamán. Ilyenkor a legtöbb embernek átfut egy lágy mosoly az arcán, és bőszen bólogat. "Barátságos", mondják indokként, meg hogy kellemes és élhető. Az az egy ember, aki nem rajongott annyira a városért, azt mondta, hogy a németek tudnak igen lekezelőek és ridegek lenni. 

Már fodrásznál is jártam

Mivel telefonon még nem beszélek németül (ez a legnehezebb nyelvi helyzet, higgyétek el), ezért kerestem egy olyan fodrászatot, ahol odamegy az ember, és vágott hajjal távozik. Nem meglepő módon ilyen píárral a vendégek többsége férfi volt... Hogy spóroljanak az idővel (és kevesebbet kelljen a vendégnek fizetnie), a vágás utáni hajszárítást és hajformázást (!) magamnak kellett megcsinálni. Ebbe épp már beletörődtem, mikor bekerültem egy kedves japán srác kezei közé, aki bizonytalanságomat látva valamiért rettenetesen megszánt, és nemhogy beszárította, hanem konkrét remekművet varázsolt a hajamból. A "remekmű" azért egy szubjektív fogalom.

Az egész még múlt hét végén történt. Mielőtt a kastélykertbe mentünk, sétáltunk az óvárosban, mert szépeket olvastam róla. Na hát ehhez képest nem volt nagy szám, "ennyit Keszthely is tud", állapította meg bölcsen Dávid. 

Az a helyzet, hogy nincs sok kedvem szöveges beszámolót írni, nomeg nincs is nagyon miről. Ezért aztán vizuálisra veszem a posztot: kevés szöveg, sok kép. Tekintsétek műfaji változatosságnak.

Séta közben ez mondjuk érdekes volt, a közeli, felújítás alatt lévő templom ereklyéit bezárták egy nagy kalitkába, és közszemlére tették csak úgy, a lakóházak között. 

A természettudományi múzeum bejáratát pedig a következő cukiság jelezte: 

Ja, és egy gyerekmunkának is tanúi lehettünk: 

(amúgy borzalmasan játszottak, de a bátorságuk mindenképp becsülendő)

Az óvároson túl várt minket a Sanssouci kastély (-sorozat) és a csodálatos kertje, amit II. Frigyes porosz király építtetett a XVIII. században, hogy "gond nélkül" (ezt jelenti ugyanis a "sans souci" franciául) kipihenhesse a politika fáradalmait. 

Akinek eddig gondjai akadtak a füge téli nevelésével, az vessen egy alapos pillantást a következő technikára: 

Naszóval volt ott egyébként egy "Orangerie" is, ami alatt egy kastélyt, és a hozzá tartozó trópusi növényeket kellett érteni. Narancsfát csak üvegen keresztül láttam, de elhiszem, hogy akár szabad ég alatt is megmaradna. 

Ami még említésre méltó, az a postsdami egyetem (ezen kampusza), mely igen szerény körülmények között, az "Új kastélyban" kapott helyet. Kicsit irigykedem oktatóként: itt tuti nem sunnyogják el a hallgatók az órára járást...

Amit még mindenképp megemlítek, az a vihar-előtti-fülledt-melegben történő jegeskávézás. Ezt az Újkastély, és a rácsok mögött elhelyezkedő szobrok társaságában sikerült abszolválni. 

Szóval jó sokat sétáltunk aznap (kb. 13 km-re becsültük), és egyetlen kastélyba sem mentünk be, mert az már tényleg a jóból-is-megárt-a-sok esete lett volna. Cserébe azt találtuk ki, hogy ha már lesz bringánk (=mínusz 13km gyaloglás), akkor egy (vagy két) vendéget elviszünk magunkkal, és végiglátogatjuk az összes kastélyt. Lehet jelentkezni! :)

Na és a végére egy cuki kép egy kacsáról Dávidról, és rólunk:

Amennyiben valakinek ez újdonságot jelent, Németországnak ezen a részén szeretik a spárgát és az epret. A termelési időszakok átfedése miatt még spárga-epersaláta is létezik rukkolával és parmezánnal. Ezt talán megkóstolom, mert egyszerűen annyira bizarrul hangzik, hogy szinte már jó is lehetne.

Nade szezon... Mint azt egy rokontól megtudtam, spárgaszezon hivatalosan Szent Iván éjig van. Ennek a jövő évi termés védelme az oka. Kezdődni meg időjárásfüggően kezdődik. Spárga alatt ne azt a fás, szálkás izét képzeljétek el, amit most vélhetőleg elképzeltetek. Inkább 20 perc alatt vajpuhára főtt, ízletes zöldséget, mártással vagy barnított vajjal nyakon öntve. Leginkább a fehér formája dívik, de zöld is létezik.

Eperrel is jól állnak ám. Nem gondolná az ember, de az időjárás ellenére még a nagyobb szemű eper itt simán finom. Márpedig ez elvileg nem import eper. Venni rengeteg helyen lehet, az ember lépten-nyomon standokba botlik, még az metróállomásokon is: 

Igen, jól látjátok, ez egy eper alakú eperstand.

Nem, a spárgát, nem spárga alakú standból árulják. De a tévétoronytól nem messze is van spárgastand, szóval az már majdnem reklám.

Már otthon úgy határoztunk, hogy Dávidnak kell egy második bicikli, amivel Berlin városát járja, hogy ne a túrabringájának kéljen lába. Lényeg a lényeg, kapott egy tippet a munkatársától, hogy a rendőrség néha elárverezi a talált bringákat (és egyéb tárgyakat), ahol némi szerencsével igen jól tud járni az egyszeri vevő. Nomeg elég jó  kalandnak is ígérkezett. 

Így aztán egy hétköznap reggel felkerekedtünk, hogy az inspekciót követően mi is licitálhassunk egy biciklire a jó fogás reményében. Reggel fél 9-kor a következő kép fogadott minket a helyszínen: 

A bringák felsorakoztatva és szépen beszámozva várták a potenciális vevők inspekcióját. A járművek többsége nem volt túl fényes állapotban, bár ezt női szemem mondatja velem, lehet, hogy egy hozzáértő túlteszi magát némi karcon és rozsdán egy jól működő bringáért cserébe. Választékban nem volt hiány: kb. 200 eladásra szánt bringát vonultattak fel. Azt nem tudni pontosan, hogyan kerültek a rendőrség tulajdonába, de a kollégáim mondták, hogy itt bizony a rendőrség könyörtelenül ráteszi az üzenetet egy-egy elhagyottnak tűnő bringára, hogy ha 6 hét múlva még mindig ott találják, akkor a magukénak tekintik. Hát valószínűleg így kerültek a rendőrség birtokába. Nekem amúgy végig az volt a fantáziám, hogy a drogdílerek rajtaütésekor lefoglalt, talán kokain disztribúcióhoz használt járműkkel volt tele a kínálat, de lehet, hogy csak túl sok Breaking Bad-et néztem. 

Lényeg a lényeg, 10-kor kezdőtt az aukció, és 9.30-kor már alig lehetett mozdulni a tömegben: 

A vevők többsége hozzánk hasonló amatőr volt, akik persze mindent gondosan megnéztek és lejegyzeteltek maguknak. De volt néhány profi vásárló is. Ők asszisztenseikkel jártak körbe a terepet, akiknek tollbamondták a biciklik hibáit, de csak amúgy a bajszuk alatt, nehogy más is hasznot húzzon belőle. Mire eljött az aukció ideje, egyhangúan azon a véleményen voltunk Dáviddal, hogy innen bizony tuti üres kézzel megyünk haza, de legalább az élmény része a miénk marad. 

Mire elkezdődött a műsor, kb. 150 ember ücsörgött a székeken, vagy állt/ült a székek mellett, mert már nem volt ülőhely. 

Eddig aukciót csak filmekben láttam, de élőben pont ugyanúgy nézett ki. Fent a pódiumon egy (szintén) medvének kinéző, a műfajban érezhető rutinnal rendelkező férfi instruált, mellette egy bakfis asszisztens kezelte a kivetítőt, ahol a szóban forgó bringákról mutattak teljességgel felismerhetetlen képeket. Az asszisztens mellett pedig két hölgy ült, akik a nyertes liciteket gyűjtötték be, majd adták ki a cetlit, amiért cserébe a vevő kézébe nyomják majd kint a bringát. Az aukció kezdetekor Medve elmondta a szabályokat és a licitemelés mértékét az egyes pénzkategóriákban. Dávid egy 4 itemből álló listát szorongatott a kezében: ez volt az a 4 bringa, amit kiválasztott, megvizsgált, és megvételre méltónak talált. 

Az első őt érdeklő darab 13-as rajtszámmal futott. Elmondanám, hogy már napok óta használt bringákat nézett a neten, majd személyesen is, hogy tisztában legyen az árakkal és a lehetőségekkel. Ehhez képest lőttük be az ár "fájdalomküszöbét". Licitált, túllicitálták, megint rátett, és láss csodát: einmal, zweimal, dreimal, és leütötték, ÖVÉ A BICIKLI!! :) A meglepettség és az öröm keverékével rohant előre, hogy kifizesse a jussot (ami egyébként valamivel több, mint a fele volt annak, mint amekkora összegre számítottunk), és már futottunk is le a bringáért. 

Az átvétel helyén komplett bicikliszerelő készlet várt minket, hogy formába hozhassuk a bringát elvitel előtt (kerékfújás, csavarmeghúzás, ilyesmi).

A boldog tulaj első útja a bringaszervízbe vezetett, ahol nagygenerált kapott az új járgány. Dávid még kicsit aggódik a villa miatt, ami némileg el van ferdülve (baleset? rossz tárolási körülmények? drogszállítási malőr?), de a szerelők szerint ez nem tragédia.

No és akkor még egyszer a bringa teljes pompájában (plusz a lecsutakolandó kosz):

Ma érkezett el a Nagy Nap, mikor boldog tulajdonosai lehettünk az első berezdezési tárgyunknak, egy ágykeretnek. Sikeresen licitáltunk rá ugyanis Ebayen, így jutalmul átvhettük Berlin tőlünk kb. legmesszebb eső pontján. Gondoltuk, hogy ha már ennyit utazunk miatta, akkor megnézhetnénk a környék nevezetességeit, ami jelen esetben a spandau-i citadella volt. 

Úgyhogy leparkoltunk, és nekiindultunk a 32 fokban. A citadella (és a köré épített királyi/nemesi/főúri udvar) amúgy Európa egyik legjobb állapotban megőrzött reneszánsz erődítménye, mely egyben Berlin legrégibb épületének is helyt ad. Egy kis szigeten helyezkedik el, a körülötte lévő vízfolyásban pedig cuki halak lubickolnak.  

Volt itt például régi páncél, ami tele volt golyónyommal, mert a golyóállóság legmegbízhatóbb mérésének azt tartották, ha szanaszét lövik, aztán ha nem lesz belőle szita, akkor mehet a katonáknak... Nekem külön kellemes élmény volt, hogy a sokszázéves falak nem három üvegpáncél mögött láthatóak, nehogy véletlenül ráköpjön a Nagyérdemű, hanem konkrétan a régi falak mellett vitt a turistaút, és így tényleg tapintani lehetett a "történelmet". Nézzétek meg, milyen érdekesen épültek egymásra az egyes korokból származó hozzáépítések, toldozások-foltozások. A képeken látható torony volt állítólag a "legvédettebb" hely Berlinben, ahol a csigalépcsőkből nyíló vackokban őrizték a nemes embereket háborúk alatt. 

GALÉRIA!! Klikk a többi képért. 

Itt is nagyon szépen látható, ahogy az eredeti falakat modern építészeti technikákkal megtámogatva restaurálták: 

Számomra a legérdekesebb hely a "régészeti ablak" volt. Ezen a részen ugyanis több korból származó kövek és fa-szerkezetek (sőt egy wc is...) napvilágot láttak a feltárások során, amit úgy mutatnak meg a nagyközönségnek, hogy az egyes korokból származó leleteket egyidejűleg prezentálják. Az alábbi képen a sötét, régi faoszlopok például a XI. századiak, és a szlávok által lakott időkből maradtak fenn, míg a téglaszerű kövek kb. XVIII. századiak. A maradék kőhalom pedig a két dátum közé datálható.  

Ezek pedig a XIV. századból származó zsidó sírkövek, felirattal. Mellékeltek hozzá egy audio guide-ot, ami egyrészt felolvasta a szöveget héberül, másrészt elmagyarázta a jelentését angolul, harmadrészt pedig a sírkő tulajdonosáról mondott érdekességeket (pl. a halott nevéről, vagy a halálának idejéről). 

A spandau-i kastélyban bizony elég sok denevér lakik. Najó, most már csak kényszerből, és múzeumizált jelleggel, de régen bizony önként jártak erre. Az egyik melléképület alagsorában (ahol egyébként az emeleteken művész-műhelyek voltak) komoly mennyiségű, szerintem többezer (Dávid szerint kb. 50) denevér sikoltott és repkedett. Hál'istennek üvegfalak mögött, de ez elsőre a sötétben azért nem volt olyan nyilvánvaló. Kb. egy tucat különböző fajtát mutatott be az állatokhoz mellékelt kiállítás. A mai nap tanulsága amúgy, hogy ha elég sokáig nézi az ember vastag üvefal mögül az épp alváshoz készülődő denevért, akkor ez az állat néhány pillanatra még cuki is tud lenni. 

Nyilván az alig pislákoló fények mellett nem tudtam fényképezni, úgyhogy lefotóztam nektek az egyetlen fényben fellelt denevért: a csődekorációt. 

Némi statisztika, ha már itt tartunk. Az alábbi kép tanulsága szerint a denevér (alias Fledermaus) mélyalvásban (Tiefschlaf) percenként kb. 20 szívverést, nyugalmi állapotban (Ruhe) kb. 420, míg terhelés közben (Belastung) kb. 1000 szívverést produkál. Az alábbi képen sárgával az ember (alias Mensch) látható. Ezen szívteljesítmény eléréséhez egyébként percenként akár 600 légvételre képes ez a kicsi állat. 

 És hogy lássátok, nem vagyunk hiúak, meg merjük osztani magunkról ezt a borzalmas szelfit, mely a citadella tetején készült.  

A mai nap fénypontja azért az ágykeret elhozatala volt. No nem feltétlen azért, mert végre megvan, hanem az elhozatalával járó herce-hurca miatt. Az ágykeret még valahogy befért a kocsiba (Dávid bevarázsolta, Pakolás Level 334), de a hozzá kapott farács már sehogy sem fért el, úgyhogy ezt végigcipeltem ma kézben az S-Bahn-on, majd még hurcolásztam néhány utcán keresztül 32 fokban. De van ágykeretünk!! 

Íme az S-Bahn-hoz gurtnizott ágykeret annak, aki még nem látott volna ilyet. A kijelölt hely szempontjából biciklinek nyilvánítottam. 

Nem, ez nem az irányjelzős vicc poénja.

Ami ebben a városban nagyon jól látszik működni az a tömegközlekedés. Oké, Anikó reggel néha csak a második S-Bahnra fér fel, de ez +/-10 percre igaz csúcsidőben, egyébként nem, másrészt amúgy se azzal jár majd munkába július 3-tól. Na jó, aznap pont igen, mert átjelentjük magunkat lakcímileg, időpontot pedig már most foglaltunk, mielőtt elfogy. (1. sz. lábjegyzet). Meg persze mindenki bringával jár, a bringa meg nem késik.

Ami viszont ebben az országban még nem igazán működik jól az a bankrendszer és főként a pénzforgalom. A velem együtt kezdett IT-s társaság főleg illiberális helyről jöttekből áll össze (Oroszország, Törökország, Kolumbia, Magyarország) illetve van egy indiai csaj. De azon mindenki el van képedve, hogy vissza kell szokjunk a készpénzre. 2017-ben. Cserébe a készpénzfelvétel elég költséges, ha az ember nem a megfelelő automatából vesz fel. A bankkártyás fizetés nem egy gyakori opció, ott is a Németországban honos EC kártya dívik. Ez olyan, mint Magyarországon a sima bankkártya, csak külföldön nem szabad használni, mert akkor ez lesz elég drága. Arra lehet külön szerezni hitelkártyát, ami megint nem két fillér. A bankszámla nyitásának körülményességéről pedig itt már írtam egyszer.
Azért ehhez Svájcban a világ sok részén mintha jobban értenének. De legalábbis örülnek, ha valakinek használhatják a pénzét.

1. sz. lábjegyzet.: Igen, a bürokrácia nagy, de ha az ember ismeri a rendszert, akkor szerintem alapvetően tervezhető. Itt van például a lakcímbejelentés. Csak úgy besétálni nem lehet, időpontot kell foglalni. Azt lehet online, kódszót is adnak a lemondásra emailban. Viszont a törvény vagy rendelet vagy miaszösz azt mondja, hogy 14 napon belül kell bejelenteni a költözés tényét. A belvárosban lévő Bürgeramtban mához 6,5 hétre lett volna időpont, egy majdnem központiba pedig 6 hét múlva. Ahova mi megyünk, ott már csak 3,5 hét. Úgy érzem, hogy van némi kapacitáshiány a szabályok betartásához. De ha tudod, hogy mikor fogsz költözni, akkor kb. megoldható.

Jelenetek egy házasságból. 

Naszóval Bics, azaz én, ma sikeresen abszolválta a német felvételi elbeszélgetést, úgyhogy jövő héten B2-es szinten kezdhetek ismételten tanulni. BÉ KETTES. Csak mondom, BITCH!