Ez amolyan protokoll-esemény volt: kötelező a részvétel, de sokat azért ne várjon tőle az ember. Gondoltam én! Aztán nagyon kellemesen csalódtam. 

Kezdődött egy megnyitóval, állítólag 1200 vendég részvételével (családostul). Az alapítvány vezetői, illetve volt és jelenlegi Humboldt ösztöndíjasok adtak elő némi igen kellemes zene kíséretében. A Trio Dan-t egyébként 3 kolozsvári magyar testvér alkotja.

 Az igazán izgalmas beszédet a díszvendég, Prof. Serge Haroche tartotta, aki maga is egy Humboldt ösztöndíjjal kezdte kutatói pályafutását. Igen, arról az emberről van szó, aki 2012-ben megkapta a Nobel díjat fizikából az elemi részecskék (atomok) egyedi vizsgálatáért. A "blue sky research"-ről beszélt, ami a világ leíró, kiváncsiság-vezette kutatásait fémjelzi. Ezek azok, amik hallatán az ember általában azt kérdezi, hogy "tökjó, de mihaszna van ennek?". (hozzátenném, hogy 100-ből 120 kutató saját magának is felteszi ugyanezt a kérdést a saját kutatásával kapcsolatban, és ha nem tudja megválaszolni, akkor az egyenes út a kiégéshez, szóval nagyon időszerűek voltak a gondolatai). Rendre sorolta a (fizikában) legnagyobbnak tartott, paradigmaváltó felfedezéseket, melyek mind egy-egy blue sky research-re épültek. Például mikor Maxwell rájött a fény elektromágnességére: ez is azokon a korábbi kutatásokon alapult, melyek leírták a fény és a mágnesesség természetét: Maxwell "csak" rájött, hogy a velocitás mindkét esetben ugyanaz, vagyis a fény elektromágneses tulajdonságokkal rendelkezik. Innen jött aztán a mikrohullám, rádióadások és a röntgensugár feltalálása is. De hasonló "l'art pour l'art" publikációnak indult az a cikk is, mely leírta (Stern és Gerlach, 1922), hogy az ezüstatomok pályája elektromágneses mező hatására a kialakuló orsók miatt meggörbül. Ez lett később az (f)MRI alapja. És még számos példát hozott arra, hogy a jelentéktelennek tűnő kutatás (és publikáció) is torkollhat paradigmaváltásba, és lehet életeket megváltoztató hatása. 

Majd következett egy fogadás, ahol a világ legtermészetesebb dolga volt betársulni idegen emberek asztalához. Meg kellett állapítanom, hogy európaiként kisebbségben voltam a rendezvényen, mert a többség ázsiai volt, indiai vagy afrikai (népviseletben! ami szerintem leginkább egy pizsomára hasonlít). Magyarországot 5-en képviseltük a névsor szerint, de csak egyetlen kollégával találkoztam, akit - teljesen "véletlenül" - még otthon ismertem meg. Az eseményen leült mellém egy indiai katolikus pap [...ez itt a hatásszünet helye...], aki a bioetika területén kutat. Nagyon lelkesen próbált meggyőzni arról, hogy ha nem tudom megmondani, hogy mikor kezdődött az életem, akkor igazából a fogantatástól kell számolni. Vagyis onnantól hogy megfogan egy gyerek, biológiai szempontból élete van, amit nem lehet tőle elvenni. Erre én replikáztam, hogy az ember nem azért kreál gyereket, hogy terhes legyen, hanem azért, hogy utána hosszú évekig szeretetben, iszonyú energiákkal és lemondásokkal nevelgesse, és ha ezt nem tudja vállalni, akkor a felelősségteljes döntés az, hogy nem vállalja és pont. Utána azzal próbált meggyőzni, hogy isten adta az életet embereknek (jelen esetben az embriónak), mire kiszaladt a számon, hogy szerintem meg az emberek adták istennek a jogot létezni, amivel természetesen újabb feketepontot szereztem nála. Zsidó férjem létezésének említésekor még egyszer utoljára felcsillant a szeme, hogy akkor ő biztos vallásos, de tagadó válaszomra végképp elveszítettem az érdeklődését. Aztán találkoztam egy, mára már az USÁban kutató román hölggyel, aki még a CEU-n is tanult egy ideig. Ő a román zsidó kulturális központ által szervezett, a 2. vh utáni időszakot feldolgozó, jiddish nyelven előadott színdarabokat kutatja. 2016-ban 33 ilyen előadás volt, amiből 7db volt jiddishül, de igazából ezeknek a szövegét "csak" bemagolták az amúgy a nyelvet nem beszélő színészek, és még feliratozva is volt az előadás, sőt időnként nagyon hangos volt a háttérzene, amiből Korina arra következtetett, hogy nem elsősorban a nyelv életbentartása az efféle előadások célja. Hát ezt is lehet kutatni.

vérszemet kaptamMásnap a Schloss Bellevue, azaz a köztársasági elnöki palota felé vettük az irányt. Délelőtt Dávid is csatlakozott hozzám, mint Plusz Egy, amit még a névtáblájának színével is jeleztek. Úgy is mondhatnánk, hogy belekóstolt a "fontos ember házastársa vagyok" műfajba, ami általában a Fontos Férfi és az Oldalborda Nő szerepe, szóval most hősiesen megfordította a szexista szerepleosztást. Némi reggeli pezsgőzés azért oldotta a kényelmetlenséget. Nomeg az eget is, mert a köztársasági elnök, Frank-Walter Steinmeier beszéde közben menthetlenül eleredt az eső a gyönyörű kastélykertben. A Humboldt Alapítvány felkészültségét dícséri, hogy éppen erre az esetre kaptunk esőálló ponchot, aminek bizony most nagy hasznát vettük. A díszes beszédek németül voltak, érdemi hangosítás nélkül, ráadásul az emberekből pedig magasságunk ellenére elég keveset láttunk, úgyhogy ez a program amolyan felemásra sikeredett. 

A névjegykártya fontos része volt az ember identitásának. Még a legkisebbeknek is kötelező volt viselni <3

Ez pedig a kastélykert. Igen gyerekbarát módon volt berendezve, és ez az egész rendezvényre nagyon jellemző volt egyébként. A gyerek az akadémikus anyának (is) integráns része, és ezt Humbi felismerte, úgyhogy szinte az összes programmal egyidőben volt valamilyen gyerekprogram is.