Már otthon úgy határoztunk, hogy Dávidnak kell egy második bicikli, amivel Berlin városát járja, hogy ne a túrabringájának kéljen lába. Lényeg a lényeg, kapott egy tippet a munkatársától, hogy a rendőrség néha elárverezi a talált bringákat (és egyéb tárgyakat), ahol némi szerencsével igen jól tud járni az egyszeri vevő. Nomeg elég jó  kalandnak is ígérkezett. 

Így aztán egy hétköznap reggel felkerekedtünk, hogy az inspekciót követően mi is licitálhassunk egy biciklire a jó fogás reményében. Reggel fél 9-kor a következő kép fogadott minket a helyszínen: 

A bringák felsorakoztatva és szépen beszámozva várták a potenciális vevők inspekcióját. A járművek többsége nem volt túl fényes állapotban, bár ezt női szemem mondatja velem, lehet, hogy egy hozzáértő túlteszi magát némi karcon és rozsdán egy jól működő bringáért cserébe. Választékban nem volt hiány: kb. 200 eladásra szánt bringát vonultattak fel. Azt nem tudni pontosan, hogyan kerültek a rendőrség tulajdonába, de a kollégáim mondták, hogy itt bizony a rendőrség könyörtelenül ráteszi az üzenetet egy-egy elhagyottnak tűnő bringára, hogy ha 6 hét múlva még mindig ott találják, akkor a magukénak tekintik. Hát valószínűleg így kerültek a rendőrség birtokába. Nekem amúgy végig az volt a fantáziám, hogy a drogdílerek rajtaütésekor lefoglalt, talán kokain disztribúcióhoz használt járműkkel volt tele a kínálat, de lehet, hogy csak túl sok Breaking Bad-et néztem. 

Lényeg a lényeg, 10-kor kezdőtt az aukció, és 9.30-kor már alig lehetett mozdulni a tömegben: 

A vevők többsége hozzánk hasonló amatőr volt, akik persze mindent gondosan megnéztek és lejegyzeteltek maguknak. De volt néhány profi vásárló is. Ők asszisztenseikkel jártak körbe a terepet, akiknek tollbamondták a biciklik hibáit, de csak amúgy a bajszuk alatt, nehogy más is hasznot húzzon belőle. Mire eljött az aukció ideje, egyhangúan azon a véleményen voltunk Dáviddal, hogy innen bizony tuti üres kézzel megyünk haza, de legalább az élmény része a miénk marad. 

Mire elkezdődött a műsor, kb. 150 ember ücsörgött a székeken, vagy állt/ült a székek mellett, mert már nem volt ülőhely. 

Eddig aukciót csak filmekben láttam, de élőben pont ugyanúgy nézett ki. Fent a pódiumon egy (szintén) medvének kinéző, a műfajban érezhető rutinnal rendelkező férfi instruált, mellette egy bakfis asszisztens kezelte a kivetítőt, ahol a szóban forgó bringákról mutattak teljességgel felismerhetetlen képeket. Az asszisztens mellett pedig két hölgy ült, akik a nyertes liciteket gyűjtötték be, majd adták ki a cetlit, amiért cserébe a vevő kézébe nyomják majd kint a bringát. Az aukció kezdetekor Medve elmondta a szabályokat és a licitemelés mértékét az egyes pénzkategóriákban. Dávid egy 4 itemből álló listát szorongatott a kezében: ez volt az a 4 bringa, amit kiválasztott, megvizsgált, és megvételre méltónak talált. 

Az első őt érdeklő darab 13-as rajtszámmal futott. Elmondanám, hogy már napok óta használt bringákat nézett a neten, majd személyesen is, hogy tisztában legyen az árakkal és a lehetőségekkel. Ehhez képest lőttük be az ár "fájdalomküszöbét". Licitált, túllicitálták, megint rátett, és láss csodát: einmal, zweimal, dreimal, és leütötték, ÖVÉ A BICIKLI!! :) A meglepettség és az öröm keverékével rohant előre, hogy kifizesse a jussot (ami egyébként valamivel több, mint a fele volt annak, mint amekkora összegre számítottunk), és már futottunk is le a bringáért. 

Az átvétel helyén komplett bicikliszerelő készlet várt minket, hogy formába hozhassuk a bringát elvitel előtt (kerékfújás, csavarmeghúzás, ilyesmi).

A boldog tulaj első útja a bringaszervízbe vezetett, ahol nagygenerált kapott az új járgány. Dávid még kicsit aggódik a villa miatt, ami némileg el van ferdülve (baleset? rossz tárolási körülmények? drogszállítási malőr?), de a szerelők szerint ez nem tragédia.

No és akkor még egyszer a bringa teljes pompájában (plusz a lecsutakolandó kosz):