Kicsit elszégyelltem magam, mikor leírtam ezt a poszt címet, mert ha valamit megtanultam a 2 hetes ittartózkodásunk óta, az pont az, hogy nincs olyan, hogy "a németek". Legalábbis elég hamar rácáfol az élet, ha valakit be akarnék kategorizálni. 

Én mindig azt tartottam a németekről, hogy végtelenül szabálykövetőek, vagyis tulajdonképpen végtelenül neurotikusak. És ez nagyjából igaz is, főleg ha az ember hivatali ügyeket akar intézni: a Kafka-élmény ezt szépen demonstrálta. A papírok és nyomtatványok tengerében perverz örömüket lelik a németek. Még így 2017-ben, a tökéletesre csiszolt számítógépes rendszerezés minden kényelme mellett is ragaszkodnak a kis papírjaikhoz. 

A neurotikusságot szabálykövetést azért igyekeznek szublimálni, és pl. újrahasznosításba fordítani. Ez egyrészt nagyonis dicséretes, másrészt viszont simán abúzusra adhat okot, mint pl. amikor a kollégám képtelen megválni egy darab papírzsepitől az utcán, mert csak vegyes szemetes van, ezért inkább elcipeli a következő papír-újrahasznosítóig. Az üvegeket szigorúan visszaváltósra tervezik (még a Landliebe-és joghurtos üveget is), amiért akár 20 centet is vissza lehet kapni. Cserébe nem szívatják az embert az üvegvisszaváltással - a vásárlás helyszínétől függetlenül (eddigi tapasztalataink szerint) bármilyen üveget visszavesznek. A kávét sem holmi papírpohárba, hanem az erre a célra rendszeresített fém- vagy műanyagpohárba szeretik tölteni a kávézdákban, amit természetesen MINDEN ember magával visz a kávézáshoz, mert az úgy környezetbarát. 

Ezzel szöges ellentétben áll az emberek öltözködési stílusa. A minap a következő feliratot láttam egy férfi pólóján (nem volt merszem lefotózni): 

Ezt szebben nem is tudtam volna kifejezni. Itt ugyanis mindenki nagyon egyedi stílusban öltözködik, és szerintem a világ összes kincséért sem vennének fel egy szürke-póló-farmernadrág kombót, mert az olyan félelmetesen normális és unalmas lenne. Ennek eredményeképp a bokáig érő vagy szándékosan felhajtott nadrág (a bokavillantás mióta szexi?), a megszaggatott farmer, valamint a láthatóan szándékosan kiszakított harisnya örvendenek kiemelkedő népszerűségnek. Az egyediség természetesen a szaggatás mikéntjében rejlik. Feltűnt, hogy egyetlen nő sem hord magassarkút, még salsában sem (illetve ott maximum alcsony sarkú cipőt vesznek fel). Ugyanilyen népszerűtlenségnek örvend minden klasszikusan nőies ruhadarab. Inkább a lezser, kényelmes ruhák hódítanak itt, amik szerintem elég gyakran uniszexbe hajlanak. Ékszerből is roppant keveset viselnek, valamint a smink sem túl népszerű errefelé (ma 15 percembe telt találni a DM-ben sminklemosót, és ebből csak 5 perc volt a szótárazás... ). Viszont mindig ámulok, hogy milyen szép és egészséges a bőrük és a hajuk. Hát igen, a zöldségevés divatjának egy csomó pozitív hatása van. 

No nem mintha a külső nagyon számítana errefelé. Valahogy úgy tartják, hogy a stílus magánügy, és eszük ágában nincs megítélni valakit pusztán a kinézete alapján. Így aztán bátran felvállalják a személyiségüket. (Persze erre mondta egy itt élő magyar barátunk, hogy ez Berlin, nem Németország.) A minap például az egyetemi lépcsőházban szembe jött velem egy talpig fekete kabátba öltözött srác a módszertani csoportból, nagy fekete toll fülbevalókkal és sminkkel. Korombelinek tűnt, szóval szerintem simán ebben a szerelésben tanít. Aztán hiába vettem fel a kedvenc hosszú szoknyámat, amivel mindig egy csomó bókot zsebelek be - itt rá sem hederítettek, hiszen a stílus magánügy, véletlenül sem sértenének meg azzal, hogy minősítik a külsőmet. Dávid is épp a minap mondta, hogy kezdi megszokni, hogy az ázsiai kinézetű emberek tökéletes németséggel beszélnek, és egyáltalán nem olyan szorongóak, mint amit mi a kínai piac területére lépve folyton tapasztaltunk. Néha olyan érzésem van, mintha kiválogatták volna sok ország sok-sok osztályának népszerű tagjait, akiket mindenki szeretett, mert jó volt körülöttük lenni, és mindenkit Berlinbe telepítettek. Itt menő emberek vannak, akikből sugárzik az önelfogadás és a bizalom. Van is okuk, sőt tapasztalatuk is az integrációban, hiszen - mint azt egy index cikkből nemrég megtudtam - minden ötödik németnek van bevándorló háttere. 

Ez a nagy elfogadás pesze kisugárzik a társadalom egészére is. Senkiről nem feltételeznek rosszat, még akkor sem, ha amúgyan "fura" (értsd: orbanisztikus terrorista) kinézete van. Az ősbizalom a jogalkotás szintjére is kihat: az adatvédelmet pl. úgy kezelik, hogy arra kell igent mondani, hogy az adatokat a szolgáltató ETIKUS módon használhatja fel, és nem szabályozzák a végtelenségig, hogy mit jelent az "etikus". Vagy hogy hiába akarják 2 évre aláiratni velünk a lakásszerződést: indokolt esetben (pl. munkahelyváltás vagy külföldre költözés esetén) simán felmondhatjuk akár 2 éven belül is a szerződést. És ez minden szerződésre vonatkozik, még a fitnessztermek hűségidejére is. Az egyetemen is úgy kaptam laptopot, hogy egy darab papír nem született róla - elhiszik nekem, hogy nem fogom lenyúlni vagy kárt tenni benne.

Így van ez a szexualitással is. A kézen fogva sétáló azonos nemű párok például üdítő látvány, akik mára már teljesen beleolvadnak (most már számunkra is) a berlini képbe. Sőt, a transzvesztiták is megszokott látvány errefelé (bár őket ugyebár nehéz kívülről felismerni, de néha felmerül a gyanú). 

A társadalom hagyományos és újító kettősségét szépen jelzi a következő tábla is, amin az egyházadó és a kutyaadó (!!!??) ügyintézésére felhívó táblák szigorúan egymás mellett, ám maga az ügyintézés egymással szembe néző ajtók mögött bújik meg: 

Egyházadót egyébként csak az fizet, aki vallásosnak mondja magát az adóbevalláson. Az ateisták zsebében tehát több pénz marad. 

A tömegközlekedés rendkívül jól szervezett, és sportot űznek abból, hogy a város egyik pontjából bármely másikba 1 órán belül el lehessen jutni, ami egy 3 milliós városnál nem kis teljesítmény. Elég sok bevándorló járkál a városban, akik hol lakástnéznek velünk együtt, hol pedig divatos kendőkbe bújtatják fejüket, szóval eléggé integráltnak tűnnek. Bár nyilván hozzá tartozik a képhez, hogy menekülttábor közelében sem jártam, és hogy azért találkoztam már "nem kaukázusinak tűnő" kéregetővel is - persze fene tudja, hogy menekült volt-e vagy sem. A városképben az egyetlen zavaró dolog talán a graffiti - bizonyos környkékeken tényleg minden falfelületet bevon a kreatív és kevésbé kreatív graffitimunka. Sőt, olyat is láttunk már, hogy festéklabdákkal dobálták meg az épületet, és törtek be vele ablakokat (persze a dobálást nem, csak az eredményét láttuk). Kreativitás - na igen, az például nagyon dívik errefelé, és bizony igen jól esik felkuncogni egy-egy vicces reklámplakáton. 

Amit azért még nem szoktam meg, az a bevásárlás. Egyrészt az őstermelői piacok hiánya (bár biztos van, csak keresni kell, amire sok időnk eddig nem volt), amit az üzletesített Biomarkt-ok váltottak fel, és bizony rá is tették a "bioadót" az árra. Másrészt a hatalmas hipermarketek. Mármint HATALMAS hipermarketek. Múlt héten csak egy üvegecske lekvárt szerettem volna a reggeli szerény pirítósomra, amihez a következő választékkal kellett megküzdeni: 

És mivel a márkák kb. 70%-a teljesen ismeretlen számomra, kénytelen vagyok a kinézetre és az árra támaszkodni, no meg a gyümölcstartalomra, de csak ha kellően egyértelműen van feltüntetve, mert ezt a mennyiségű cimkét képtelenség rendesen átolvasni. Kezdem megérteni a kényszeres vásárlókat, akik sajátos heurisztikák alapján vásárolnak, majd megbánják a választást (mert BIZTOS, hogy otthon rájössz, hogy inkább a 2%-kal több gyümölcsöt tartalmazó, azonos árú lekvárt kellett volna megvenned). Mikor már túlvoltunk kb. 15 ilyen hatalmas döntésen, ráfordultunk az áruház utolsó szegletére, amiben már kb. csak a pénztárakat vártuk megjelenni. Itt pedig a következő látvány fogadott minket: 

Hát komolyan majdnem elsírtam magam. A folyosó végén (a képen alig kivehető távolságban) vettünk tortellinit, amire jó lett volna némi reszelt sajt, de ezt bölcsen elhallgattam Dávid elől, mert én ugyan vissza nem caplatok reszeltsajtért... 

Az egész hadművelet bő 2 óránkba telt, és esküszöm egyszer leszámolom, hogy hány km-t tettünk meg ezalatt, és hány döntést hoztunk meg, hányféle párhuzamos számítás futott a háttérben, és ezek hányféle vásárlói szempontot hivatottak kielégíteni. Az eredmény: egy hétnyi bevásárlás. Pozitívum viszont, hogy tényleg nagyon finom a kenyér errefelé, és csupa egészséges dologból sütik. A tejnek van egyedül némi németföldi mellékíze, de azt majd megszokom, ahogy az angol tejhez is hozzászoktam.