Igazából ma épp 2 hete, hogy ideköltöztünk, de mindeddig nem volt időm írni róla. Gondoltam majd ma, a szülinapomon! A nap remekül indult, aztán dél körül kaptam a hírt, hogy meghalt a nagybátyám. Számítottunk már rá, mert már hónapok óta csak egyre betegebb lett, de azért szormorúsággal tölt el, hogy mégis elment. Nála jókedélyűbb és jószívűbb traktorvezetőt még nem hordott hátán a világ. Remélem most már fájdalommentesen szántja-veti az égi mezőket. 

No, de azért írnék néhány szót a lakásról is, hamár. 

Ezeket a képeket a lakás átvételekor készítettük. Ez itt a konyha, a bejárattól szembe található. Gyönyörű, világos, és van benne mosogatógép (!!!!). Továbbá a sarokszekrénybe tökéletesen illeszkedő, kihúzható, és lágyan betolható polc, ami egy tál elővételéből is kész wellnesst csinál. 

Ez a itt a konyhánk, kilátással. Az éplület, amire ilymódon rálátunk egy menekültszálló amúgy. Engem valahogy megnyugvással tölt el, hogy az agyontraumatizált gyerekek végre önfeledten visonganak az udvaron, és a szokásos, ebben az életkorban kötelező kié-a-játék harcaikat vívják ahelyett, hogy gumicsónakokba kéne kapaszkodniuk a tengeren. Ha épp rossz napom van, és hülyét kapok attól, hogy nem értem a mosógépszállítók beszerelési nagymonológját, hogy 100 teletömött dobozban oszlik el az életünk fizikai része, vagy hogy miért nem ölelhetem meg a barátnőimet egy sör mellett (főleg ma), akkor azért az, ha ránézek a menekültekre, akiknek nem futja mosógépre, nincs 100 doboznyi cuccuk, és lehet, hogy nem is élnek már a barátaik - na ez mindig a magam helyére pofoz. 

Így néznek ki szocializálódás közben. Itt most valami történik is, mert ennyi sárgapólós ember nem szokott náluk kint lenni.  

Ez pedig a nappalink. Itt még nem tudtuk, hogy a hatalmas ablakfelületek befüggönyözésére a gatyánk is rá fog menni. De muszáj, mert ez az ablak ráadásul nyugati fekvésű. Szar nekünk, na. 

Ezen a képen a hálószoba látható, keleti fekvéssel. Ablakhiányról itt sem panaszkodnék. 

A lakáshoz tartozik két fürdőszoba, az egyik a hálóhoz van közel, a másik pedig a vendégszobához. Ilyen sorrendben kerülnek bemutatásra: 

(bocsánat, de képtelen vagyok most azzal szöszölni, hogy megfordítsam a képeket). 

Van ezen kívül még két félszobánk. Az egyiket (a képen bal oldalt látható) dolgozószobának fogjuk használni, a másikat (jobb oldalon), ami kicsit nagyobb, vendégszobának. 

Ez pedig a kilátás a vendégszobából (bár a háló ablakából is lehetne, ami ugyanazon az oldalon van). 

Kicsit odébb van trambulin is a gyerekeknek, hogy balesetbiztos helyen ugrálják ki magukból a napi engergiát, miközben anyuka elteszi a befőttet. 

Szombaton, azaz június 30-án reggel Dávid ötletével kibéreltünk egy kisebb teherautót, hogy könnyebben furikázzuk az ideiglenes lakásból a cuccainkat és a kis Malm ágyunkat ágyrácsostul, illetve mehessünk egy kört az IKEÁban bútorbeszerezni anélkül, hogy személyautóval kéne megoldani a furikázást. Ekkor már kb. 3 napja inkább esett, mint nemesett az eső, dehát legalább nem 40 fokban izzadunk a hurcolkodással. A kocsibérlés önmagában sikersztori amúgy, mert 2 hete az utolsót sikerült lefoglalni. Aztán valami isteni szikrától vezérelve Dávid utánanézett, és kiderült, hogy pont 4 cm-rel rövidebb a csomagtér, mint a leghosszabb szállítani kívánt IKEÁs doboz. Szóval 2 napja felhívta a kocsibérlést, és csodák csodája, volt még pontosan 1 db kiadó, 2 számmal nagyobb teherautójuk. Szóval már maga a kezdet elég szerencsésen alakult. 

A mi holmijaink (ideértve a két paradicsombokrot) vígan befértek a kocsiba. 

Aznap délelőtt érkeztek a dobozaink Magyarországról is, habár tegnapelőttig úgy volt, hogy ez délután lesz esedékes. Szóval Dávid gyorsan beszervezett két volt kollégáját, akik szintén Berlinben élnek, én pedig két új német kollégámat, akiknek hatalmas hálával tartozom az akciójukért. Dávidék az IKEÁs dobozokat vették meg és fuvarozták ide, mi pedig a dobozokat vártuk, és segítettünk felhordani. Kis kitérő: tudjátok, hogyan hívják a négy keréken guruló deszkadarabot, amin a nehezebb bútorokat fuvarozzák? Kutyának. "Hozd a kutyát, Józsi!" röpködtek a felkiáltások, és én pukkadoztam a nevetéstől. Hiába, még Berlinben is tanulaz ember új magyar szót. 

Ezek után persze jelenleg mindkét forrásból származó dobozok díszítik a lakásunk MINDEN szegletét. A kipakolással az a cél, hogy minden holmink kb. a leendő helyére kerüljön, hogy legalább azt lássuk, mennyi szekrényre lesz szükségünk. Gondolom nem árulok el titkot azzal, hogy megállapítottuk: az IKEA összes szekrénye talán elegendő lesz a cuccaink tárolásához. A rutinosabb költöztetők azt mondják erre, hogy ez csak a látszat, majd zsugorodnak a cuccok, de mi inkább azon a véleményen vagyunk, hogy a 133 m2-es lakás túl kicsi. Ismét szar nekünk.

Lassacskán elkezdtük a bútorok összeszerelését is. Egy nap alatt a PAX corpust, és az étkezőasztalt sikerült abszolválni.

A vasárnap esedékes kalapálás közepén Dávidnak eszébe jutott, hogy talán szólni kéne a szomszédoknak, hogy szorri, mi vagyunk az új szomszédok, de ne tessék félni, mert néha azért fogunk kalapálásmentes életet is élni. Az alattunk lakó középkorú hölgy azt mondta, hogy SEMMIT nem hallott a kalapálásból, ami valószínűleg azért volt, mert ez egy régi Stasi épület, azaz kb. arra lett kitalálva, hogy semmilyen zaj ne jusson át a falakon. 

Közben Mo-on is jártunk, hogy a maradék cuccainkat (elsősorban az akváriumot és a borokat) idefuvarozzuk kocsival. 

Tegnap pedig (és ez igazán friss hír!) megérkezett a kanapénk is. Padlizsánlila színű, amire nem is értem, Dávid hogyan bólintott rá, és hogy a bólogatás alatt mit csinált a benne lakozó férjemmel. Mindenesetre igen jó választásnak bizonyult. (kissé torzít a kép színileg, élőben sokkal szebb)

Még egy sztori a végére, mert tanulságos. Megrendeltük a már emlegetett mosógépünket (a nagyapám nászajándéka...). Első mosásnál persze nem volt benne töltet. Második mosásnál ágyneműt raktam bele, és aznap épp otthonról dolgoztam. Feltűnt, hogy nagyon hangosan centrifugál, meg ugrál össze-vissza. Mivel a régi lakásomban hasonló dolgokat művelt a Hajdú gépem, gondoltam XXI. század ide vagy oda, ezt az ugrálás dolgot még nem sikerült megoldani. Annyi eszem azért volt, hogy teljes erőmből próbáltam puszta kézzel a helyén tartani centrifugálás közben, nehogy összetörje a mosdókagylót vagy a csempét. Felhívtam Dávidot, hogy was ist los, mire ő kinyomozta, hogy ki kellett volna venni a rögzítőcsavarokat a beüzemelés során, ami a szállításkor tartotta helyén a dobot. Aztán azt is kinyomozta, hogy szinte kizárt, hogy sérülés nélkül megúszta a gép a dolgot, és valóban: a csavarok eltávolítása után elindított centrifuga fura hangokat produkált. Dávid annak is utánajárt, hogy ennek a javíttatása kb. 300 euróba fog fájni. Mindketten szívbajt kaptunk, dehát ha ennyi, akkor ennyi, mert nem maradhatunk mosógép nélkül. Tegnapelőtt aztán kijött a szerelő, aki kivette a maradék négy műanyag rögzítőcsapot, valamint megállapította, hogy a gép szerencsésen megúszta a kalandot. És ezért konzultáció címén nulla eurót számított fel. Én esküszöm hallottam, amikor Dávid szívéről leesett a kő. 

Azért a történetnek két tanulsága van: az egyik, hogy az ember olvassa el a tájékoztatót üzembehelyezés előtt. Mentségünkre legyen mondva, hogy ezt részben meg is tettük, de csak az első pár oldalhoz volt türelmünk, és a rögzítők kivétele a 9. oldalon következett volna. Másrészt basszus, nem futja a Bosch-nak négy naaagy piros nyilas matricára, hogy hé, hülye vevő, itt vedd ki a csavart és a plasztikdugót?! Én igazán nem értem. A szerelő szerint egyébként rendszeresen megtörténik ez a dolog, vagyis nem vagyunk hülyébbek az átlagnál. Ez egy kicsit megnyugtatott.