Csodás időben, napsütés és kellemesen lengedező szél szegélyezte utakon ruccantunk ki Berlin külvárosában, és mindezt tökingyen, a Humboldt Alapítvány meghívására egy kellemes vacsorával kombinálva. Igen, most lehet utálni. 

Szóval a helyszínre megérkezvén feltűnt, hogy kb. harmadannyi éves vagyok, mint a parton várakozók döntő többsége. Ezen kicsit meglepődtem, de hamar szóba elegyedtem egy 90 éves német úrral, természetesen németül, akivel kisvártatva már különböző akcentusokat imitáltunk a német nyelvben. Irtó vicces volt. 90 évesen pedig különösen. 

Na jólvan, megkapjátok az első képet, mielőtt még egy sztorit elmesélnék. Íme, ezzel a hajóval utaztunk. Erre állítólag 50-en is felférnének, de mi szerény 20 fővel képviseltük az Alapítványt (rajtunk kívül volt másik 2 csoport is más-más napokon). 

Nagyban bohóckodunk a 90 éves úrral - aki '46-ban az első évfolyamok egyikén kezdte el a matematika, majd az elektromosság-tan képzést, miután katonaként megjárta a II. világháborút -, mikor egyszer csak odaült mellénk egy másik, szintén "nem fiatalnak" tűnő úr. Ő elmesélte, hogy mikor kriptográfusként dolgozott (!!), nagy fejtörést okozott számára megérteni a különbséget az "available" és az "accessible" szó között. Viszont mivel nemzetközi társasággal volt körülvéve, lehetősége adódott megkérdezni sorjában az ausztrál, a brit és a kanadai kollégákat. Ám a különbséget egyikük sem tudta igazán jól megragadni. Ekkor tette fel ugyanezt a kérdést az ír kollégának. 

Itt közben már a felhúzott vitorlával hasítunk, a két vitorla között pedig peckesen állva, kezében sörrel látható a történetben szereplő kriptográfus. 

Az ír úr a következőképp világította meg a különbséget. Aszongya. Képzelj el egy táncparkettet, ahol minden férfi csak "azt" akarja, és tegyük fel, hogy egyetlen leányzó sincs még férjnél (ezen a ponton képzeljétek magatokat egy post-VH hangulatba, ahol a lányok házasság előtt a legkapatosabbak). Ebben az esetben egy lány a táncparketten "available". De ha egy úr sikerrel jár az udvarlás folyamán, és kivezeti a lányt a bokorba, akkor az a lány már "accessible". 

Esküszöm kerestem online, hátha csak egy szakállas vicc, de nem találtam meg, szóval én elhiszem neki, hogy ez egy igaz történet. Meg azt is, hogy 60 éve mindenkinek ezt meséli. De ettól még szakadtam a röhögéstől. 

Ja igen, a vitorlázás. A Havel folyón utaztunk fel s alá, aminek az a különlegessége, hogy itt-ott kellemesen kiszélesedik szinte tó hatását keltve, illetve hogy 1-2 km/óra sebességel folyik, ami állítólag sebesnek számít (Ne túlozzunk azért, üdv, a Duna). Senkit nem ismertem az elején, de hamar összebarátkoztunk. 

Persze oldotta a hangulatot a sör is, amit kaptunk. Az egyik úr még a kabátját is felajánlotta, úgyhogy igazán tökéletesen száraz és kényelmes helyen élvezhettem a kellemes szellőt, a napot, és úgy magát a FÍLINGET. 

Kis csónakokkal fuvaroztak minket a hajóra (3 körben), és az utolsó ember felszállásának percétől számítva még egy szűk óra volt, mire az összes kötelet, vitorlát és anyámtyúkját-zsákban összeszedték, elrendezték, és varázsszavak kíséretében munkára fogták. 

Próbáltam nézni, hogy hogyan terelik a szelet, hogy haladjunk, de ott elakadtam, hogy milyen szépen van megvarrva a vitorla. Minden összeillesztésnél, kivágott lyuknál a várható erőkar irányába mutató erősítő varrásokkal van megtámogatva, precízen, betonstabil varrásmintával, és spéci cérnával. Igazán szépnek találtam. 

Amúgy két vitorla volt felhúzva, ami alapján Dávid szerint egy kétárbócos [az új helyesírási szabályok értelmében hosszúós] hajó volt, de nem azért, mert én két vitorlát láttam, hanem mert a középső vitorla az "alap", és ezen kívül volt még rajta elöl-hátul egy-egy vitorla, amiből esetünkben csak egyet húztak fel. Na erre varrjatok gombot. De olyan szépen, vitorlásan!

Nem mi voltunk az egyedüliek a vízen. Az utolsó fél órát viszont már némileg vacogással töltöttem, mert igencsak lehűlt az idő, de az eső szerencsére még ekkor sem eredt el. Lassan (mintegy 3 óra vízen töltött idő után) visszacsorogtunk a kikötőbe, és visszaszállítottak minket a partra a kishajókkal. 

Ekkor még egy tudományos előadás várt ránk, méghozzá németül (persze persze, mindenki az előadás miatt érkezett a hepöningre, velem az élen...). A XV. századi zenei kultúráról tartott előadást az úr, hol a német, hol pedig a francia chanson-i hagyományokat elővéve. Méghozzá azért, mert ezzel az időszakkal senki nem foglalkozik. Pedig milyen gyönyörű zenéket írtak akkoriban! Rögtön eldalolta nekünk az egyik kottát, comme il faut, egy asztalra helyezett széken csücsülő projektor, és egy mentőmellényes lila nyuszi társaságában. 

Persze utána megjött Dávid, meg jót vacsoráztunk, meg beszélgettünk, de a német akcentussal énekelt francia chanson-okat és a lilanyuszis élményt nehéz volt überelni.