Beköltöztünk

Szóval tegnap délután 5 óra magasságában érkeztünk meg új lakásunk elé, Berlin belvárosától kissé keletre. [Ugyebár ez az a lakás, amit Dávid munkaadó cége bérel nekünk 1 hónapra, hogy legyen időnk hosszú távú lakást keresgélni.] Megörültünk, hogy leendő átmeneti otthonunk normális környéken van, ahol sok a bár és a beülős hely.

ez2.png

 A lakás a 4. emeleten van. A rendben karbantartott lépcsősort mászva kb. az első emeletre érve nyilallt belénk: ez bizony elkerülhetetlenül azt jelenti, hogy MINDEN cuccunkat fel kell vonszolni a NEGYEDIK emeletre. Két kört mentünk, és én már rég mélyen megbántam, és fölöslegesnek nyilvánítottam mindent, amit egyetlen nyári szandálon, meg mondjuk két pulóveren kívül el merészeltem hozni. Ekkor azonban egy isteni szikra nyilallt belém, ami arra sarkallt, hogy a lakásunk folyosójának másik oldalán, újabb folyosón és két üvegajtón túl keressek valamit, ami nem egy ittfelejtett német katona. És láss csodát, meglett a LIFT!!! Hát mindjárt más élmény lett a felcuccolás. 

A lakásunkból elég durván jó kilátás van, és ehhez, mivel az épület sarkán van, kb. 180 foknyi Berlin, két erkéllyel.  

img_20170430_172041.jpg 

Mivel nyugati fekvésű, ezért egész délután szépen besüt a nap a nappaliba és a hálószobába is. 

img_20170430_162639.jpg

A konyha. Na hát egyrészt elbeszélgetnék a takarítónővel, aki szerint bizonyos felületek letakarítása, avagy a vízforraló vízkőtlenítése nem tartozik a feladatai közé, de ezt az apróságot felülírja az a probléma, hogy nem annyira nagy vasárnapi ebédfőzésre tervezték, legalábbis ami a felszereltségét illeti. Háziasszony legyen a talpán, aki egy merőkanálból és egy serpenyőből kihozza a vacsorát. Najó, van pár lábas is, de kenyérvágó kés, na az pl. nincs. Egyetlen hegyes hámozókéssel oldunk meg mindent jelenleg, bár ezt valószínűleg nem sokáig bírjuk tétlenül. Szemétgyűjtés szelektíven, épp csak a papír kerül a "minden egyéb" kategóriába, ami nekem furcsa, hiszen nálunk az az egyetlen, amit már azelőtt külön gyűjtöttünk, hogy megtanultam volna olvasni. 

img_20170430_162614.jpg

Az ágy kényelmén azért lehetne még fejleszteni. Meg is fogadtuk, hogy rugós matracot sosem veszünk. 

img_20170430_162713.jpg

A fürdőszoba jó tágas. 

img_20170430_162751.jpg

Még mosókonyhánk is van, igaz, egy pincebejárás alkalmával kb. véletlenül akadtunk rá (amit Dávid kezdeményezett - azért néha belőle is előbújik a non-tech explorációs hajlam). Nem tudtam eldönteni, hogy ez a pincedizájn normális errefelé, avagy a viadalok előtt itt hergelték a kakasokat, netán disznótenyésztés folyt ezen falak között, mielőtt mosógépekkel töltötték volna fel a helyiségeket. 

img_20170430_180232.jpg

 

Amiről még mindenképp szerettem volna mesélni, az az Edekában fellelt egykori sörfőzde lyuka. Az Edeka egy nagyobb Tesco méretű szupermarket, ahol a vezetőség nem volt rest meghagyni az 1900-ban alapított sörfőzde cefrésgödrét, az alján pedig mutatóban meghagytak némi sört is. Természetesen az ehhez asszociált sört mint terméket is meg lehet venni. De értitek, mindezt egy bevásárlóközpont közepén. 

img_20170429_185736.jpg