- Jól, köszi. 

- Hékás, ennél azért bővebben kéne, mert mostanság igencsak eltűntetek. 

- Hát igen. Az a helyzet, hogy nem történik velünk olyan sok minden, ezért nem postolunk túl gyakran. 

- Akkor most unatkoztok? 

- Ezt hívják pihenésnek. Jóleső, semmittevő pihenésnek. 

- "Semmittevő". Na persze... 

- Jó hát ha nem számítjuk, hogy Dávidnak épp fáj a dereka némi kezdődő (vagy már meglévő?) sérv miatt. A dolog még nyáron kezdődött. A nem csituló fájdalom, valamint a német orvosOK bénázásának következménye egy magán-MRI vizsgálat lett Magyarországon. A felvételeken látható, helyéről kimozdult porc pedig azonnali gyógytornáért kiáltott, amit persze Dávid csinál is szorgosan, naponta. Ez lassan, de biztosan talán helyreteszi a dolgot. Ebből kifolyólag viszont nem sok felé megyünk mostanság. De optimisták vagyunk a jövőt, illetve a tavaszi biciklizős-jóidőt illetően. 

Ez a hideg (ami itt Berlinben a héten -7 fokos éjszakai időt jelent, napközben pár kósza fokkal) engem arra késztetett, hogy újraindítsam az akváriumomat (namármost a meleg szobában), mert a költözéskor beállított vízparaméterek durva burjánzásra sarkallták az algáimat, és már tényleg mindent megpróbáltam bevetni ellenük, de ezek puccsal átvett hatalmukat. Nyugi, az új layout még szebb lesz (és főleg algamentes, de ha mégsem, akkor a következő fokozat ellenük a kalapács...). Egyelőre nem túl izgi a huszonhatmillió hardscape-layout-terv, amit édes-keserű munkával eddig összeraktam, de 1-2 hónap múlva mutatok róla képet. Ezen kívül persze eljárok sportolni, és időnként még táncolni is marad erőnk. Sőt, sorozatokat nézünk! És félévente egy film is a képernyő előtt tud tartani minket. 

A szociális életünk talán-talán beindul, köszönhetően a Humboldt alapítvány havonta önszerveződő Stammtisch nevű programjának, ahol igen okos és érdekes emberekkel szoktuk szembetalálni magunkat. Valamint több magyar ismerősünk is kezd idekint lenni, akikkel kisebb-nagyobb vacsora- és társasjátékpartikat élünk meg. Közben csinosítgatjuk a lakásunkat is: most leginkább a "finomdekorra" koncentrálva: képek, tükör, lámpák, és az új szerelmeim: a déli fekvésű hatalmas konyhaablakaink boldog-új lakói, a növények!

Említésre méltó még, hogy a szomszédaink többet szexelnek, mint amennyit mi étkezünk. Szinte mindig vagy a vacsoránkhoz, vagy a hétvégi ebédhez adják a háttérzajt. Az elején pironkodtunk, de mára már úgy megszoktuk, hogy ha meghallom, hogy szexelnek, rögtön éhes leszek. A házunk folyosóján pedig olyan fűszag dúl igencsak rendszeresen, hogy nem is kell költenünk drogra, elég kinyitni a bejárati ajtót. Vagy beszállni a liftbe, és egyszer fel-le menni a harmadik emeletre. További fejlemény, megjelent egy férfi a fitnessterem női öltözőjében, aki valószínűleg transzvesztita, de ránézésre nekem bizony férfi, szép izmokkal és tetkókkal. Ezzel a helyzettel (mármint levetkőzzek-e előtte) még küzdök (egyelőre nem). És ha már másság: tegnap az egyik student assistant-unk fekete rúzsban állított be dolgozni, amit ebédszünete megtetézett egy full spártai fémnek tűnő műanyag rostélyos fejvédővel, és hozzá illő köpennyel, pajzzsal és fakarddal, amit nem általlott magán tartani ebédkor sem. "Kölni a lány", mondták döbbenetemre, és most kezdődik a karneválszezon. Örüljünk, hogy egyáltalán bejött dolgozni. Na hát remek. 

Dávid továbbra is nagyjából szereti a munkahelyét, és főleg a munkatársait. Jól jön neki a szakmai fejlődési lehetőség, és az inspiráló kollégák, az idióta főnök nélkül (most egyáltalán bármilyen főnök nélkül, de állítólag ez átmeneti állapot). Én elvagyok az egyetemen, bár különsebb szakmai érintkezésem nincs senkivel, ami az ELTE után a csöbörből vödörbe esete lett. Ettől még emberileg jól kijövök a kollégákkal. Azért nem olyan vészes a perspektíva, és állítólag kapunk egy spanyol kollégát a nyárra (hmmm), aztán pedig egy afganisztáni férfi jön hozzánk doktorizni. 

Igazából pont azon gondolkodtunk, hogy mióta együtt vagyunk (majd' 4 éve) ez az első olyan időszakunk, mikor nyugalom van, és nem vagyunk agyonzsúfolva programokkal. Nincs esküvő, amit szervezni kell, nincs költözés, doboz-szekrény-bebakolás, vagy családi programokkal telepakolt hétvégék. Csak kettecskén vagyunk, és építgetjük a közös életünket. És ez most nagyon jól esik.