Megérkeztünk

Szóval vasárnap, egy finom, saját lekvárokkal tarkított Omi féle reggelit, majd spárgás ebédet követően ismét autóba ültünk. Útközben, egy erdőszélén megállva, folyó ügyeinket intézve a következő apró cukiság fogadott minket a fűben megbújva: 

img_20170430_134203.jpg

Ezt égi jelnek tekintettem, és az összes placebó-szerencsét bezsebeltem, just in case. És mindehhez gyönyörű napsütésben utazhattunk. Jól indult hát a nap. 

 

img_20170430_140016.jpg

Útközben jó sok szélerőművet láttunk. Volt, hogy egy területen 56-ot számoltam össze, itt aztán nem viccelnek, ha megújuló energiaforrásról van szó. Berlinben érve aztán kezdetét vette a hipszterség, amit az autóoszlop (bedobsz egy pénzt, kigurul alul egy autó?), és a viccesen dekoráló lakosok juttattak kifejezésre. Nálam hatalmas sikert aratott az egyik fodrásszalon külső fali dekorációja is (jól nézzétek meg....), és az ehhez kiírt nyitvatartás is. 

Némi nehézség volt, hogy Berlin belvárosába csak az az autó hajthat be, aminek van "Feinstaubplakette" nevű kvázi zöldkártyája, ami nekünk persze nem volt, és így vasárnap és a holnapi munka ünnepén kb. esélyünk nem volt szerezni. Állítólag benzinkutakon akár szerencsével is járhattunk volna, de Dávid ötödik próbálkozását is csak némi jóakaratú poén kísérte, hogy hát nekik bizony ilyen nincs, de majd kedvesen mosolyogjon a rendőrre, ha ebbe beleköt, mert biztos megérti, hogy most költöztünk, és nehéz ilyenkor beszerzeni a plakettet. Azért a biztonság kedvéért kipakolás után Dávid az övezeten kívül parkolta le a kocsit, ott biztosan nem lesz baj. 

Beköltöztünk, és a lakás alapvetően remek, de erről nemsokára (remélhetőleg holnap) külön postolok.