Az első, kezdeti impressziók után hangot adnék néhány egyéb, többhónapos megfigyelésemből származó berlini tapasztalatomnak. 

Szélviharok

Az egyik, számomra legérdekesebb történés az időjárás. Konkrétabban a szélviharok. Néha egészen elképesztő sebességgel tud dúlni a szél, ami innen a harmadik emeleti panorámás konyhánkból egészen ijesztő tud lenni. Hivatalosan eddig két nagyobb szélviharon vagyunk túl, és mindkettőben haltak meg emberek elsősorban kidőlő fák miatt. Ilyenkor többnyire a berlini tömegközlekedés is leáll, legalább részben. Valamint fura égi jelenségek veszik kezdetüket, mint például ez a viharfelhő, amit a lemenő napban fényképeztem, így egészen különleges fényt kapott. Az ég világon semmi photoshop vagy filter nincs rajta. 

Az utca élete

 Az egyik legszórakoztatóbb jelenség Berlinben az utca népe. Ezért aztán vétek az okostelefonba bújni egy-egy HÉV-ezés alkalmával, mert igen mulatságos dolgokról maradhat le az egyszeri ember lánya. A múltkor pl. velem szemben ült egy férfi világoszöld hajjal és zöld nadrágban. Annyira jól állt neki, hogy csak na. Egy másik alkalommal pedig kádat szállítottak biciklin és HÉV-en. De viszonylag gyakran találkozni transzvesztitákkal is - mint pl. az férfitestalkatú, nőitáskás, férficipős, nőiruhás, androgünhangú ember, akit mamának szólított két kisgyerek a villamoson, és csak innen derült ki a nemi kategória. Bevallom, a gender fluiditást még szoknom kell, és nem bírom megállni, hogy (lopva) töviről hegyire végigvizslassam az embereket, és beletuszkoljam őket a két kategória közül az egyikbe. 

A másik feature, ami az utcához, és főleg a tömegközlekedéshez tartozik, azok a kéregetők. Egy otthon-centrum útvonalon átlagosan kettővel szoktam találkozni - általában egy ember a HÉV-en, és egy a peronon szólít meg. Van, aki elmeséli élete történetét, mielőtt kér (főként a tömegközlekedési eszközön élő stratégia), van, aki zenével próbálkozik (ez főleg a megállókban, aluljárókban gyakori, és néha igen kellemes élményt visz a hétköznapi rohanásba), és van, aki hipszter módon próbálkozik pl. azzal, hogy kitesz 7 db műanyag poharat felcimkézve, és az illető adakozó eldöntheti, hogy sörre, kutyaeledelre, vagy épp drogokra adja az aprót. Amit amúgy elég készségesen adnak is a berliniek. Egy "sima" kéregető, mikor végigmegy a peronon és némi szomorú tekintettel kísért kinyújtott markát mutogatja a várakozóknak, átlag minden 3. embertől kap némi aprót. Ha ez csak 50 cent is, akkor is durván jó órabérrel dolgozik. Nem sajnálom tőle, vagy ilyesmi, csak mindig elcsodálkozom. Viszont nagyon ritkán találkozom kétszer ugyanazzal a kéregetővel, úgyhogy valósznűleg tudatos territoriális diverzitásról van szó. 

Kisebbségek 

Apropó utcakép. Az itteni "Nyócker", azaz Neukölln igen érdekes környék, ahol egész komoly ún. "párhuzamos társadalmak" léteznek. Ezek olyan társadalmak, ahol az emberek habár Berlinben élnek, nem beszélnek németül, és minimális az érintkezés a többségi társadalommal. Megvan a saját nyelvük, boltjaik, barátaik, normarendszerük. A két fő kisebbség a törökök, és a muszlimok. Előbbiről azt kell tudni, hogy ők azok a munkások (és leszármazottaik), akiket a 2. vh után telepítettek Németországba, hogy a helyreállításban segédkezzenek, és aztán valahogy ittragadtak. Viszont a fejükben létező "anyakultúra" megragadt az '50-es években, és ez az az identitás, amihez ők foggal-körömmel ragaszkodnak, vagyis nagyon konzervatív, és sokszor nyugatellenes nézeteket vallanak (hiszen 60 évvel ezelőtt Törökország még jóval konzervatívabb volt, mint manapság). Ezért történt pl. az, hogy Erdogan támogatottsága a német kisebbségek körében volt az egyik legmagasabb a török választásokon, hiszen Erdogan az az ember, aki pontosan ezeket az idejétmúlt török konzervatív nézeteket vallja. Kb. 2009-re látta be a hatalom, hogy ez nem mehet így tovább, és ennek hatására indították el az integrációs programokat, melynek keretein belül a kultúráról, adminről, nyelvről oktatják az embereket, főleg a saját jövedelemmel nem rendelkező feleségeket és férjeket azt remélve, hogy így jobban be tudnak majd illeszkedni a német kultúrába. A másik nagyobb kisebbség a muszlimok, akik még mindig lelkesen viselik a fejkendőjüket, és a talpig érő sötét ruhákat a legnagyobb melegben is (rossz volt nézni nyáron...). Őszintén szólva még őket sem igazán szoktam meg, de ha valami folytán beszélgetésbe keveredünk, akkor általában kiderül, hogy a ruha ellenére ők nagyonis integrálódtak. 

A nadrághossz

Apropó ruha. Onnan ismerszik meg - már messziről - a német, és főleg a német nő, hogy 5-10 cm-rel rövidebb a nadrága, mint kellene. Mármint boka- illetve zoknivillantásról beszélek. És egyszerűen nem bírom megszokni. Lassan már nulla fok alatt tart a hőmérséklet, és rossz nézni, hogy az összes bokaizületüket egyetlen vicces zokni fedi. Arról a kellemetlenségről nem is beszélve, hogy konkrétan nem találok magamnak nadrágot a boltokban, mert az összes rövid. Hál'istennek az online boltokban lehet rendelni (külön kérésre...) hosszabb nadrágot, de akkor is szívfacsaró, mikor a legszebb nadrágokról derül ki, hogy rövid. És ez alól nincs kivétel: a németek kinőtt nadrágokat hordanak. 

A WC díj

Számomra igen bosszantó dolog errefelé, hogy MINDENHOL perkálni kell 50 centet a WC használatért. Akkor is, ha amúgy van belépődíj (pl. egy salsabuliban), és akkor is, ha a semmi közepén áll egy budiszerű izé. Ki van téve egy diszkrét kisasztal, rajta egy tálacskával és egy papírkával, hogy a tisztaság érdekében legyél szíves lecsengetni a díjat. Azokon a helyeken, amik magánkézben vannak, még csak-csak megértem, hogy a takarítást finanszírozni kell valahogy, de egy szórakozóhelyen?! Vagy plázában?! Múzeumban?! Külön bosszantó, hogy nyilván arra terveznek egy nyáriruhát, vagy egy buliban hordott passzentos miniszoknyát, hogy 50 centeket rejtsek el bennük... 

Dohányzás

Ahhoz képest, hogy a németek mennyire egészségtudatosak, bizony fittyet hánynak a dohányzás okozta egészségtelenségekre. Az utcán még hagyján, de itt a szórakozóhelyek többségén, zárt helyen is megengedett a dohányzás. Állítólag a hely presztízsét is jelzi: menőbb helyeken azért nem engedik, hogy rágyújtsanak a vendégek. A cigit persze leginkább maguknak sodorják, és nem a gyári kiszerelést veszik, mert a sprúrság mégiscsak német (is). 

A fű

Minden híresztelés ellenére a német fűfogyasztás legális, legalábbis bizonyos mennyiség alatt (tegnap este azt hallottuk, hogy 15g lehet nálad büntetés nélkül, de ez azért irreálisan soknak tűnik). Viszont ha olyan helyen végzed, ahol másokra rossz hatással lehet (pl. játszótéren), akkor büntethető a tevékenység. A terjesztés viszont természetesen továbbra is illegális. Dávid a napokban hallott egy teóriát, miszerint az új Jamaica koalíció esélyes, hogy  jövőben teljes mértékben legalizálni fogja a fűfogyasztást, és a terjesztést is (nyilván ésszerű határok között). 

Posta 

Németország eléggé rá van állva az internetes kereskedésre. Ezt én rendkívül örvendetesnek és kényelmes módszernek tartom az anyagi javak beszerzése végett. Egy gond van csak vele: a postaszolgáltatás. Itt ugyanis teljesen megszokott dolog, hogy beadják a szomszédnak a csomagodat ha otthon vagy, ha nem. Nemegyszer előfordult már ugyanis, hogy itthonról dolgoztam, a postás viszont csengetés nélkül, inkább egy szomszédnak adta a mikrónkat. De olyanról is hallottam már, hogy komplett terasz-ülőgarnitúrákat hagytak a 2 emelettel lejjebb tartózkodó szomszéd ajtaja előtt (!). Persze lehet Packstation-ra rendelni (alias PostaPont), sőt a közelünkben lévő kis vegyesboltban is átvehetjük a csomagot, de ez a lehetőség nem minden árucikknél adott, és a nagyobbakat tipikusan csak otthoni címre szállítják. Vagy munkahelyire: de a munkahelyre kért leveleim fele vagy felbontva, vagy sérülten, hiányosan érkezett meg eddig, szóval ezt az opciót kerülném. Posta szempontból Németországban dúl a Balkán.  

Késés

Najó, így a végére megerősítenék egy sztereotípiát: Németországban nem létezik olyan, hogy késés. Mármint kb. a legnagyobb bűnnek számít, ha az ember akár csak fél percet is késik. Munkahelyi értekezlet, vacsorameghívás, vagy a fitnessórák kezdete: mindenhol halál pontosan betartják az érkezés és kezdés időpontját. Egyetlen kivétel van: az akadémiai órák kezdete, mert azok mindig pontosan 15 perccel a kiírt időpont után kezdődnek (ennek a kezdésnek van is valami beceneve). De a lényeg ugyanaz. Ha késel, akkor inkább kövess el harakirit, de ne is gondolj már arra, hogy bejössz. Ezt a némettanárom szerényen azzal konstatálta, hogy a németeknek fontos az idejük. 

Apropó némettanár, aki a hiper-ultra-modern érintős tábla (a képen nem látható) mellett képes írásvetítőn kivetíteni az új nyelvtani anyagot. Süß!