Eddig 4 ledolgozott munkanap van mögöttem. Mind a négy napon (illetve 8 napon, amióta itt vagyunk) iszonyú hidegek, szelek és esők dúltak. Ma reggel 2 fokot mondtak Adlershof-ra a rádióban, de ez napközben úgy 14 fokig "melegszik". Olyan hűvös van, hogy még a galamb is reszket a háztetőn. Persze lehet, hogy ő is csak most tudta meg, hogy még legalább egy hétig nincs kilátásban javulás, ezért inkább meleget gyűjt, hogy ennyi erővel Angliában is élhessen.

Na de akkor mondanék pár szót a munkahelyemről. A Humboldt egyetem ezen kampusza a központtól kissé távolabb helyezkedik el, de hál'istennek a B zónán még innen: 

A következő képen pedig maga a Institut für Psychologie található, mely 5 emelet magas, és minden emeleten 10 szoba van. Három departmentje van: neuro-kognitív pszichológia, klinikai pszichológia és "human development" department, mely utóbbin ők nem elsősorban a gyermekpszichológiát értik, hanem a személyiség, csoport és szervezet fejlődést. Ezen belül vannak különböző kutatócsoportok, amin belül én a Klinikai diagnosztika csoportba tartozom (de azért náluk sem olyan merevek a határok a csoportok között). Egy évfolyamba kb. 90 pszichológus hallgató jár (MA-n kicsit kevesebb), akiket évente kb. 4000 jelentkezőből választanak ki a központi érettségi eredményeik alapján (aminek a prediktív értékéről nemrég heves vitát folytattunk - ők töretlenül hisznek benne, én meg, mivel negyedszerre vettek csak fel alapképzésre, és ahhoz képest viszonylag sokra vittem, hát nem vagyok meggyőződve...). Szóval a verseny itt is elég durva. A képzés gyakorlatilag csak németül folyik, 1-1 órát hallgatnak csak angolul. Ennek megfelelően a hallgatók túlnyomó többsége német. 

 Az én szobám a 4. emeleten van, és kellemes meglepetésemre még a nevemet is kiírták, mire jöttem. Ráadásul ékezettel, pedig törekszem arra, hogy a külföldieket ne szívassam a magyar ékezetekkel. A titkárnő fedte fel a titkot: ő bizony megguglizta a nevemet, hogy a) helyesen írja, ékezetekkel, és b) Dr. vagyok-e. Ez itt amolyan jellemző dolog: nagyon figyelnek az emberre, és tiszteletben tartják a kutúrális sajátosságait, mint pl. a magyar ékezeteket. A titkárnő egyébként egy hatvanas hölgy, aki tényleg önmegvalósít a titkárnői pozíciójában, és tele van a szobája a világ minden részéről kapott képeslapokkal. Továbbá az egyetlen ember, aki nálam is félősebben beszél idegen nyelvet (esetében angolt), úgyhogy kizárásos alapon németül kommunikálunk. Nagyon ügyes amúgy, egy csomó mindent kihámoz abból, amit mondok vagy írok neki. 

Jelenleg nincs wifi hozzáférésem, úgyhogy ideiglenesen ebben a szobában szállásoltak el a szint összes, azaz kettő darab férfi doktoranduszával együtt:

A szemfülesebbek észrevehetik, hogy a fal nincs bevakolva, amitől én konkrétan hülyét kapok, szóval nem baj, hogy csak pár napot töltök itt. A permanens szobámban már szerencsére futotta vakolatra. Szép nagy ablakok, sok fény, és egy emberre jutó viszonylag sok hely jellemzi a helyiséget (3-an vagyunk + 1 vendégszék). 

Ők a kollégák (tavalyi kép róluk, és azóta már többen nem is dolgoznak itt):

Szóval van a Department Head, Matthias Ziegler, aki egy nagyon kellemes, iszonyú okos és sokat publikáló ember (nomeg a European Journal of Personality Assessment nemrég leköszönt Editor-in-chief-je). Van 3 student assistant (ami egy-egy fizetett állás, de kb. minden nemszeretem munkát készséggel megcsinálnak), kb. 10 doktorandusz, nomeg most már én, az egyetlen post-doc. Alapvetően azért itt is a legtöbb ember szíve a klinikum felé húz, a kutatás és a doktori afféle mellékpálya nekik. Viszont elég jók R-ban (lévén a teljes statisztikát, elsőéves koruk óta R-ban tanulják...), és az MPlus-hoz is értenek, bár az a tapasztalatom, hogy utóbbit kicsit lenézik és alulértékelik a "hiperokos" R-hoz képest. A múltkor egy measurement invarianciát beszéltünk át, szóval még csak azt sem mondanám, hogy a faktorelemzésnél megáll a tudásuk. És mivel itt a doktori programban nem kell órákat felvenniük, ezt a statisztika tudást bizony egyetem alatt szedték magukra... A sok leendő klinikus között egyetlen kivétel van: Kai, akinek csillog a szeme, ha módszertanról van szó, és láthatóan nagyon ért az R-hoz. És a tanszékvezető jobbkeze. Szóval viszonylag hamar összebarátkoztunk.

Minden délben együtt megyünk ebédelni, majd utána kávézni is. Itt az emberek általában csak heti 3 napot vannak bent, mert heti 2-szer elvileg otthonról dolgoznak, úgyhogy sajnos ritka az, hogy mindenki együtt megy ebédelni. Az ebédelés viszont egy kellemes tevékenység, mert nagyon jó étkezdék vannak a környéken. Életemben ennyi zöldséget nem ettem ebédre, mint mostanság, és általában több a vega, mint a húsos opció, szóval olyan vagyok, mint a mókus a mogyoróerdőben. Egyelőre full angolul beszélgetünk, mert nyuszi vagyok, és nem merek németül. De tervben van, hogy ezen túllépek. Ma került megrendezésre a heti nagy meeting, ahol mindenki ott volt, és ahol minden outstanding ügyet letudtak 20 perc alatt. És ebben már a bemutatkozó kör is benne volt, lévén ketten is újak voltunk. Németül volt, így alig értettem belőle valamit, de az átjött, hogy kimaxolták a meeting-hatékonyságot. A munkaidő itt is laza, de eszük ágában sincs túlórázni. Én 9-től 6-ig szoktam dolgozni (1 órás ebédszünettel), de 5-kor általában mindenki elindul haza, úgyhogy múltkor már kellemetlenül éreztem magam tökegyedül a folyosón fél 6-kor, ezért inkább én is elindultam. 

Mára már egyébként aktiválták az e-mail címemet is, úgyhogy nagyon menő Humboldt-os e-mail címen is lehet velem levelezni. Ráadásul a rendszergazdák überjófejek voltak, mert egy magyar nyelvű e-mail kezelő-rendszerrel leptek meg. (És most ne akadjunk fenn azon, hogy soha életemben nem használtam magyarul levelező-rendszert.) 

Közben hivatalos munkaadóm, a Humboldt Foundation (alias Humbi) sem feledkezett meg rólam, és küldtek egy welcome package-et, németszótárral, Németország guide-dal, naptárral, valamint a következő roppant hasznos és ízléses ruhadarabokat: 

 Igen, szerintem is.