Nos, nem is tudom, hol kezdjem. Illene talán az esküvőnél (ami szuper volt), vagy a nászútnál (ami még szuperebb volt), de annyi minden történt azóta, hogy ezek szinte belevesznek a múlt homályába.

Hazaestünk vasárnap este, nekem keddre volt időpontom a munkaügyi hivatalba, hogy jelentkezzek álláskeresési támogatásra. Gondoltam reggel még ránézek az emailekre. Rögtön az első a „Humboldt Research Fellowship, Postdoctoral” tárggyal futott. Na, gondoltam, remek, az utolsó szálat is elvarrhatom magam mögött, hiszen megjött a megmásíthatatlan visszautasítás. „Congratulations!”, olvasom. Nem stimmel. Basszus, megkaptam. Nem hiszem el. Dühös leszek. Biztos csak elnézték a sort az excel táblában, és véletlenül engem értesítettek. Elolvasom még egyszer, hátha csak káprázott a szemem az imént. De nem. Még mindig gratulálnak. Egészen eddig ugyanerről az e-mail címről riogattak, hogy olyan sok jelentkező volt, hogy 6 helyett 12 hónapra nőtt az elbírálási idő, meg amúgy is legyünk felkészülve a legrosszabbra. Én fel voltam készülve, 11 hónapja. Ezek meg hátbatámadtak.

Tisztább pillanataimban amúgy büszke vagyok rá – ugyanezt a pályázatot két magyar helyről is visszadobták, ráadásul kritikán aluli kritikákkal kísérve... A németek meg 2 évnyi fizetéssel honorálnák, ha megcsinálom.

Bőszen gondolkodtunk D-dal. Egészen másnap délig, amikoris felhív, hogy ajánlatot tett neki a zürichi cég, két állásra is várják, válaszhat. Apró probléma, hogy Zürich nem Németországban van, vagyis oda nem lenne érvényes az ösztöndíjam, és a dolgok jelen állása szerint Németország nem is tervezi Svácj anschluss-át, ezzel megkönnyítve számunkra a választást.

A kezdeti izgalmak után azért rájöttünk egyre s másra. Árnyalja a képet, hogy lelkem sötét bugyrai annyira nem vágynak vissza az akadémiai pályára, amit pedig nem úsznék meg az ösztöndíjjal. Közben azt is kinyomoztam, hogy az ösztöndíj hasonlóan mostoha-jövedelem, mint nálunk, és se GYES (ha esetleg közben/utána gyerekre vállalkoznánk), se álláskeresési támogatás (ha lejár a 2 év, és nem kapok állást) nem jár utána. D. pedig nem annyira rajong egyik állásért sem, mert nem abba az irányba viszik őt, mint amerre szeretne menni. Azt hiszem ez a Stage 0 az elköltözés felé.

Hehe, ebből azt is kitalálhattátok, hogy a grafomán hajlamaimat tudományos cikkek híjján ezentúl a blogon fogom kiélni!