Elmesélném azért ezt az álláskeresési járadék ügyintézést, mert gondolom (remélem) nem sokatoknak adatik meg, hogy része legyen benne. Az ügymenet meglepően modern és felhasználóbarát. E-mailen is be lehet jelentkezni, ahol szinte azonnal érkezik a válasz egy udvarias és kedves levél kíséretében, hogy megtörtént a regisztrációm. Azért személyesen is be kell fáradni, de legyen, kapok időpontot. A hivatalban némi sorbanállás és adminisztráció után leülök az ügyintézőmmel szemben. Kapok tőle egy "egyéni fejlődési tervet", de csalódottan konstatálom, hogy csupán annyi szerepel benne, hogy nem tudnak nekem olyan tanfolyami részvételt biztosítani, ami elősegítené az elhelyezkedésemet. Az álláskeresés feladatát pedig rám hárítja, és feketén-fehéren ráírja a kis papírkámra. Kapok egy kis könyvecskét is, ami kb. olyan, mint az ellenőrző, és beirogatják a teendőket, pecséttel, határidővel (nekem pl. hiánypótlást). Sorra rakja elém az aláirandó hivatalos papírokat, hogy kérvényezem az álláskeresői státuszba vételt, meg a járandóságokat, ezt ők elfogadják, és hivatalos határozatot kapok róla, de azért még hiánypótoljak. Némileg meginog a hölggyel szembeni szimpátiám, mikor megkérdezi, hogy melyik városban van az Eötvös Loránd Tudományegyetem, de azzal hessegetem el, hogy biztos nem sok ELTÉs munkanélkülivel találkozhat. Beregisztrál a rendszerbe (ez kb. 20 percet vesz igénybe, mert folyton lefagy - dehát 8 év SPSS-sel és megszámlálhatatlan mennyiségű Windows-zal a hátam mögött ezen már nem húzom fel magam). Az egyetemi diplomát még csak beírja (a doktori fokozat megjegyzésbe megy), de a "végzettsége" mezővel bizony problémáink akadnak. Elkezdi beírni, hogy "pszi", mire sorra bukkannak fel a lehetőségek: "munkapszichológus és ergonómus", "pszichiátriai szakápoló", "klinikai szakpszichológus" (!), valamint az ilyen olyan segédápolói végzettségek mindenféle mentális zavar és fogyatékosság esetében. Kizárásos alapon a "munkapszichológus és ergonómus" mellett döntök - abban legalább benne van a "munka", hátha hoz egy kis szerencsés csít. Igyekszem optimistán hozzáállni, a mi tanszékünkről biztos nincs munkanélküli, aki megfordulna a hivatalban... Céljaim közé beiratom a "statisztikust". Persze data scientist-re gyúrok, de félek, hogy ha beírom az adatelemzőt, és véletlenül találnának nekem állást, akkor egész nap pötyöghetek papírról excel táblázatokba. Ugyanilyen megfontolásból szemrebbenés nélkül letagadom, hogy a magyaron kívül bármilyen nyelvet is beszélnék - tartok tőle ugyanis, hogy francia és angol nyelvű fórum-cenzor lesz belőlem, amivel valamilyen oknál fogva rendszeresen megtalálnak a fejvadászok. Ugyanis ha sokáig leszek munkanélküli, akkor bizony kötelezhetnek közmunkára (bár egy csomó kibúvó van ez alól). Én viszont R-ban fogok utazni az elkövetkezendő hónapokban, úgyhogy nem igazán akarok állásinterjúkra járni. Még. 

És pontosan ezt teszem 2 hete, R-ral kelek és R-ral fekszem. Felállítottam magamnak egy 10+2 hetes programot, aminek a végére erős alapjaim lesznek az R-ral történő adatelemzéshez. Főleg a coursera.org-ról válogattam. Egy hét egy kurzus, a program középen "csak" gyakorlással (karácsonyi ajándékként saját magamnak...), és a végén még +két programnyelvbe is belekóstoltatom magam. A napi kvótám 8 óra tanulás, de így 2 hét után már látom, hogy ebbe bizony nem férek bele, még bőven jut estére is a pötyögésből. Azért nem csüggedek. Ez a harmadik nekifutásom az R-nek, és mint tudjuk, a dohányzásról való leszokás valószínűségét is az előző, sikertelen próbálkozások száma jósolja be leginkább...  Az R egyébként iszonyú addiktív. Az ember minél többet csinálja, annál jobban összeáll a kép. A jutalmak meg rendszertelenül jönnek: néha 2 óra megírni egy sort, néha meg lazán feldobok végtelen számú grafikont a képernyőre, szebbnél szebb kivitelben és percek alatt. 

Most az a cél, hogy ha 3 hónap múlva egy hr-es elém rak egy adatbázist, hogy akkor most mondjam meg a múlthavi adatok alapján a jövő hónapban mennyi lesz a cég bevétele, akkor azt be tudjam olvasni, megtisztítani, csili-vili grafikonokon tudjam ábrázolni, majd elegánsan odavetni neki, hogy x=42 (95%CI: 37,7-46,3). Már most tudom, hogy hárommillió sorban fogom megoldani azt, amit a profik 10 sorba sűrítenek, de ezt már elengedtem. 

Nos, nem is tudom, hol kezdjem. Illene talán az esküvőnél (ami szuper volt), vagy a nászútnál (ami még szuperebb volt), de annyi minden történt azóta, hogy ezek szinte belevesznek a múlt homályába.

Hazaestünk vasárnap este, nekem keddre volt időpontom a munkaügyi hivatalba, hogy jelentkezzek álláskeresési támogatásra. Gondoltam reggel még ránézek az emailekre. Rögtön az első a „Humboldt Research Fellowship, Postdoctoral” tárggyal futott. Na, gondoltam, remek, az utolsó szálat is elvarrhatom magam mögött, hiszen megjött a megmásíthatatlan visszautasítás. „Congratulations!”, olvasom. Nem stimmel. Basszus, megkaptam. Nem hiszem el. Dühös leszek. Biztos csak elnézték a sort az excel táblában, és véletlenül engem értesítettek. Elolvasom még egyszer, hátha csak káprázott a szemem az imént. De nem. Még mindig gratulálnak. Egészen eddig ugyanerről az e-mail címről riogattak, hogy olyan sok jelentkező volt, hogy 6 helyett 12 hónapra nőtt az elbírálási idő, meg amúgy is legyünk felkészülve a legrosszabbra. Én fel voltam készülve, 11 hónapja. Ezek meg hátbatámadtak.

Tisztább pillanataimban amúgy büszke vagyok rá – ugyanezt a pályázatot két magyar helyről is visszadobták, ráadásul kritikán aluli kritikákkal kísérve... A németek meg 2 évnyi fizetéssel honorálnák, ha megcsinálom.

Bőszen gondolkodtunk D-dal. Egészen másnap délig, amikoris felhív, hogy ajánlatot tett neki a zürichi cég, két állásra is várják, válaszhat. Apró probléma, hogy Zürich nem Németországban van, vagyis oda nem lenne érvényes az ösztöndíjam, és a dolgok jelen állása szerint Németország nem is tervezi Svácj anschluss-át, ezzel megkönnyítve számunkra a választást.

A kezdeti izgalmak után azért rájöttünk egyre s másra. Árnyalja a képet, hogy lelkem sötét bugyrai annyira nem vágynak vissza az akadémiai pályára, amit pedig nem úsznék meg az ösztöndíjjal. Közben azt is kinyomoztam, hogy az ösztöndíj hasonlóan mostoha-jövedelem, mint nálunk, és se GYES (ha esetleg közben/utána gyerekre vállalkoznánk), se álláskeresési támogatás (ha lejár a 2 év, és nem kapok állást) nem jár utána. D. pedig nem annyira rajong egyik állásért sem, mert nem abba az irányba viszik őt, mint amerre szeretne menni. Azt hiszem ez a Stage 0 az elköltözés felé.

Hehe, ebből azt is kitalálhattátok, hogy a grafomán hajlamaimat tudományos cikkek híjján ezentúl a blogon fogom kiélni!